Száll a kakukk a fészkére

Ahogy indián barátom mondaná, most már nem érhet minket baj. Szabadok vagyunk, mert képesek vagyunk magunkat megszabadítani.

Újra erőssé válhatunk, társadalom, civilizáció és és jelenlegi elfogadott erkölcsi norma nem nyomhat el minket. Kakukkok vagyunk, tökéletes álcázó mesterek, akik egyensúlyban élnek az őt körülvevőkkel. Elszabadult pillanatainkban kilökjük az átlagost, a normálist, a szürkét a fészkéből, hogy hely maradjon nekünk, hogy anyánk csak minket tápláljon.

Elfelejtkezünk arról, miért vagyunk itt. Nem azért, hogy túléljük, nem azért hogy mi legyünk az elsők. Nem az ösztöneinknek élünk, nem az ételért és italért vagyunk, nem a ház, a vagyon és a család ideája határoz meg minket. Mi kakukkok vagyunk, egy olyan fészekben, melyet közegnek hívunk. De nem a közeg tesz minket azzá , akik vagyunk, hanem a madár mivoltunk. Nem hihetjük azt, hogy azért vagyunk azok  ami, mert mások már megcselekedték helyettünk. Nem betanult és ösztönös viselkedés vagyunk. Embermadarak vagyunk. Szárnyakkal, szívvel, ésszel melyet a lélek fog össze.

http://www.filmtett.ro/uploads/Filmkepek/milos-forman-szall-a-kakukk-feszkere-2.jpg

Az ember gyakran nyomja el szellemét. Sokukat végleges lobotómia ér élete során. Üres vázak maradnak, akiket csupán az ápoló kísér, egy másik elnyomott fehér köpenyben, vagy zöldben. Várják a postát, a számlát, a Való Világot, a közeg visszajelzését, az anyjuk törődését.

De nem kapnak semmit, csak gyógyszert, fényt, színeket, érzelmi kavalkádot, antik tudást, hazugságot.