2011. május 8., vasárnap

Idő meditáció

Sokat utaztam vonaton és buszon, hosszú órákat. Sokat vártam és tébláboltam, hosszú napokat. Sokat néztem az órámat, hosszú percekig. Azt hittem telik az idő, pedig nem, csak folytonos volt és csupán egy pillanatig hatott, talán addig se.

Elmúltak úgy évek, hogy nem figyeltem és nem voltam éber. Összeköttetés nélkül sejlett bennem fel csupán a múlt, a jelen és a jövő. De mikor összekapcsoltam, rájöttem, hogy folyamatosan mozgásban vagyok és cselekszem. Mikor erre rájöttem, meg tudtam szólítani múltbeli énemet és sok-sok alakomat. Ők figyeltek és észrevettek. Egy lettem általuk, és ők is általam. Nem tudom ki kezdte, de ez nem is fontos. A forrás sokszor nem fontos, a lényeg, hogy legyen. Mert forrás nélkül az idő sem ér semmit. Csupán illúzió. Egy fogalom, ami alapján meghatározzuk életünket, tervezzünk és dátumra pontos célokat igyekszünk megvalósítani. Ez az ok. Az okozatot ismerjük, csak magunkba kell tekintenünk.

Minden ember néz valami fele, ami sokszor elhomályosítja a látást. Ahogy a vágy, az érzéseket és az érzések a vágyakat, mint egy önmagába harapó kígyó.

Egynek lenni mágia. Rituálé nélküli valóság. De sokszor másképp érzékeljük az idő múlását, ahogy másként érzékeljük embertársainkat.

Nem a múltból haladunk előre a jövő fele, a jelenen keresztül, hanem a jelen pillanatában szabjuk meg jövőnk és tesszük múlttá a pillanatot.

Ahogy lepereg életünk filmje, vágatlanul, saját szánk íze szerint vágjuk azt össze egy egységes képpé, mindezt az idő függvényében. Pedig a jelenben állunk és a kép nem mozog. Mi mozgunk a képen.

http://c24603.r3.cf1.rackcdn.com/wp-content/uploads/2010/04/iStock_000005895472XSmall.jpg

Seung Shan szerint „egy pillanatban benne van minden. A pillanatban végtelen idő és végtelen tér van. A pillanatban az igaz út van, az igazság van és a helyes élet van, és a pillanatban nincs semmi. Így ha eléred a pillanatot, közvetlenül elérsz mindent.”

Talán igaza van.

Apokalipszisi halál

http://www.dunatv.hu/data/cms679098/buddha_szegyenebe_fordul_04.jpg


Az évezredek, évszázadok számtalan kijelentéseket tettek, melyek meghatározták az emberi korszakok elejét és végét. Mint minden ember születése pillanatában együtt hordozza magában az elmúlást is. A nagy kerékfutás elkezdődik, minél jobban élni az életben, jelen lenni a hétköznapokban, hogy a tökéletesnek hit illúzió segítségével elfelejtkezzünk végső célunkról, amiért is világra jöttünk, a halálról.

De a vég elmondhatatlan.

De azért próbáljuk meg. Minden sejtünk magában hordozza a kinyilatkoztatás ígéretét, az örök körforgást, mely lezár és újra kinyit. A Biblia számtalan helyen említi, éberen tartva a híveit, hogy az idő közel. De nem az idő van közel, hanem mi, az emberek. Az ószövetségi Bölcsességek szerint a halált nem Isten alkotta, mert nem leli örömét az élők pusztulásában. Ez igaz lehet. Ne siettessük saját végünket, de ha közel az idő méltósággal zárjuk le önön illúziónk. Ez az igazi hatalom, mely nem tanulható, de bármelyik pillanatban átélhető, ha a sors úgy hozza.

Egy ember az élete során is számtalan halált él meg, de mindig ott van az újrakezdés ígérete, a tiszta lap, mikor fel kell állnunk önmagunk porából és újra elkezdeni a vesszőfutást. Emlékezve a múltra, élni a jelenben és hódolni a jövőnek.

Mert az idő közel....

2011. május 7., szombat

Raven meséi - A fehér(fi)Ló(zó)fia 1.

1.     A képek élnek
http://www.surrealists.co.uk/artistsimages/Magritte-Thelovers1.jpg

Világunk a kalandorok világa. Mindig felfedezni az Újat. Kíváncsi szemek kutatnak új lehetőségekért és vágyakozó lelkek új élmények után. A szellemi inspiráció egyik otthona a művészet, olyan, mint a bölcsi vagy az óvoda, ahol a lélek gyermeki álmai játszhatnak. A művészetnek sejtelmes misztériuma, hogy az érzést eltúlozza, a logikát elcsitítja. Épp úgy, mint amikor a lélekben már sejtem a változást, de testté tenni még nem tudom. Annyira feszíti szívemet ez a titokzatos megismerés, hogy ízeiben megmutatom a világnak. De ez a kép még nem az igazi test, ez a fátyla. Megsejtetem azt a rejtett, belső birodalmat, ahonnan az isteni szikra, az ige megfogan. Ilyenkor születik zenével, képpel egy önkifejezés, ami lehet, elvonatkoztat a realitástól, látszólag nem állja még meg helyét a világban, mert a szentimentális hullámok, depresszív árnyékok vagy természetfeletti fények valójában szokatlanul új dimenzió üzenetei. A psziché labirintusában csak az a gyáva téved el, aki nem ismeri a realitásunknak azt a lényeges tulajdonságát, hogy a láthatatlanból újra és újra előhívhatunk egy új világot.

A szellem másik otthona a tudomány, a lélek iskolája, akadémiája.

A tudományt sokan megvetik, és sokan magasztalják. Nyilván, ez a kétélű figyelem a tudománya áldása, hogy még intenzívebben ássa magát a dolgok mélyére. Ebben van ördögi tévedése is, azok szerint, akik megvetik, mert olyan ez, mint egy nőnek a méhét állandóan felszabni és a magzatot kísérletnek alávetni. És erre visszacsapnak azok, akik a tudomány realitásának behódoltak: a kísérlet eredményt hoz és fenntartható a fejlődés. A tudomány mereven kötődik a láthatóhoz. Ahhoz, amit megmért és begyűjtött. Ezért az érzést félreteszi. Az hívta életre, hogy a miértre magyarázatot adjon. A minta és annak másolatán begyűjtött adathalmazzal mindig precíz és logikus, részletes megfigyelésre alapozott választ tud adni. Nemcsak felhalmozza, raktározza és eltemetni képtelen feleslegét, de a mutáció misztériumát nem leli.

Az, csak úgy megjelenik. A tudomány faggatózásának „Miért? Hogyan?” kérdéseire a legdühítőbb válasz: „Hmmm… csak úgy.” Mert ez a válasz képtelen annak, aki a láthatatlant nem sejti. Aki a láthatatlant éli, az szerelmes, annak szerző-szorzó ereje a változást előidézi. Génjeiben mutálódik.

A változás spontán létrejön és akkor az új máris jelen van. A mutáció egy olyan változás, ami szorzással jön létre, szorzó elem épül a rendszerbe, egy szerződés íródik, és a szerelemben megfogan.

De a szellem igazi otthona a művészet és a tudomány egészséges szerelme, emberi létezésünk csodája: a technika. Akár a ház, amiben a család él. Mindenkit megbűvöl szépsége. Aki fél tőle, azért, aki él vele, azért.

A technikai újításokat, óriási találmányokat, amelyek életünket szebbé, érdekesebbé, kényelmesebbé teszik, mind olyan elmék hozták létre, akikben a tudós és művész egyben élt. Mágusok ők, akik a láthatatlanba beláttak. Oda, ahol valami rögzített és reális, és mégis változó.



És a világ újra és újra megnőtt a szemünkben. Képeket kaptunk pillanatokról, majd mozgó képeket eseményekről. Ma már kép nélkül arcátlanság létezni. Sőt. Pofátlanság. És amikor már olyan nagyon nyíltak vagyunk, hogy a világ másik végén is érintkezhetek egy emberrel, mert hyperspeed postagalambot tenyésztett a telekommunikáció, akkor az a rovásomra írható, hogy nem adok képet hozzá… Ez szokatlan, ez nem reális, ez depresszív, ez gyávaság… ez őrültség. Ez művészet. Szerelmes szemérmesség.




Nemcsak félénk, megfontolt is vagyok. Én beleláttam a képekbe és beleláttam a láthatatlanba.


És amikor azt az új dimenziót megláttam, ami nem is új, öröktől létező ez is, csak most nyílik meg embernek, akkor beláttam magamnak azt is, hogy amikor a tudomány felfedezi és birtokba veszi, kísérleteinek ördögi hajlamában rabjává tehetne. Rab sosem leszek. A logika egyedül nem létezik, öntudatlan egoizmus, létét az ösztön hajtja. Amíg a logika mélyre ás, addig az ösztön, a láthatatlan erő, megtermékenyít. A logika éhesen kiássa miértjének új válaszát és a miértjében új kétség fakad, mert az ösztönös változás kiszámíthatatlan. A logika ördögi körei sodró örvényt generálnak, a még mélyebb behatoláshoz, de ott nincs más, nincsenek démoni harcok, ott valójában a szerelem vágyakozása kívánkozik megfoganni újra és újra. Ez a nemiség. Amikor a megtagadás pokla beolvad a Mennybe, és az Ige megszületik. A szellem legmélyebb gondolata az érzékiség.



És akkor a tudós meghajol a művész előtt. Akiben a tudós alázattal eszközt ad az őrült kezébe, abból nagy felfedező válik.




Óvatosságom, megfontoltságom lényege, hogy amit a képekben megvágytam, mint művész, megtestesülhet-e és hogy éber lesz akkor a tudós bennem, hogy kísérleteit ne tegye gyors haszonná? Mert abban a pillanatban a középpontból kiléptem, az örvény elsodor, és a köröket lerovom a megtérésig.




A képek élnek. A rögzített képen túl ott a többi éteri arc is. És a tér nyitott a kereten túl is. Belépsz és elindulhatsz annak az embernek a világában, akinek a képét magad előtt tartod. Sőt. Ott meg is jelenhetsz. Aki képet ad a másiknak, az kaput nyitott, nem csak annyit, amennyi a képen látszik, hanem mindenre kinyílt. Az intim térbe is beengedték. Megérinthet, simogathat, felfalhatja hűtő tartalmát. Lehet vendég, de lehet bitorló is.




A festményen a vonalvezetés árama, a fotón a pillanat ütése, a filmen az átélés a kapu. Mindig vigyázni kell azzal, hogy a festmény dísze, a fotón szereplő élmény, a film története elúsztatja a figyelmet. A koncentráció itt is fontos, hogy a belépést megtehesd. Túl kell látni a kereten. És kíváncsivá kell válni a túlra. Milyen belül? Mindig belül a legizgalmasabb. Ezzel a vággyal lehet hatni, és akkor egyszer csak beszippant a kép. A 3. dimenzió beszűkül, és amott kirobban.




Az is látszik, hogy az élőlény a képen testben van a képen vagy már halott. A halottak képei olyanok, mint a legprofibb, élethű festmények. A kontúr viszont merev, mintha egy kifestőt színezett volna ki valaki, ügyesen a vonalakon belül tartva a színezés vonalát. Halovány, vagy inkább alig mérhető vékonyságú fekete keret van a halott körül. Az élőkép viszont ragyog, a test körül olyan napsugaras ragyogás van, ha jobban megnézem, mozog, örvénylik.


Ezért érdekes, hogy egyes halottnak híresztelt egyének képei éppúgy ragyognak, mint a trópusi napfény. És érdekes az is, ha valaki eltűnt, de még él, látszik a fotón. Ha meghal, a fotóján körülbelül hét napon belül odahúzódik a kontúr.



Vajon az emberek, akik mutogatják képeiket, élményeiket, megosztják pillanataikat, tudják, hogy az egész lényüket megmutatják? Hogy közkívánatra lemeztelenedtek? Hogy a falakon át lehet hatolni, és át lehet látni? Mindegy, hogy hol állsz, a falon innen vagy túl. Falak nincsenek.




Kérdezik sokan: és mi van akkor, nyitott könyv vagyok… nem félek megmutatni magam. Nem bújok el magam elől.


És kiállítják a placcra hiúságukat. Futtatják magukat körbe és körbe.

Fontos, hogy képet annak adjál, akit beengedsz. Akit biztosan szívesen látsz az életedbe. Mert a többi haszontalan kihasznál.

És ha tudomány haszonná teszi az új felfedezést, akkor ki-be mászkálnak az életünkben mindenféle gyűjtők és akkor majd a magány édes ringatását elvesztem. Ez a paranoiám. Pedig nincs vesztenivalóm, ugyanis mindegy. Akkor majd a magányom még mélyebbre bújik és akkor az ösztönös kíváncsiság újra és újra felfedezi. Ezt játszom szerelmesen.



De most. Én kalandozom a képek világában, mert én tisztelem az intim magányát kedveseimnek. Rám bízhatjátok nyugodtan arcaitokat.




A világhálón már ott szimatolnak a kopók és nem hagyom, hogy beférkőzzenek méhem csendes otthonába. Oda csak Egy ér. Akkor az Új megfogan, és változást hoz. Akkor újraképzelem. És technikába festem kísérletem eredményét, hogy legyen mivel játszania kincsemnek.

2011. május 5., csütörtök

Raven - Örökségünk élén táncolunk 2.

2. Küszöb álmok

Szaladsz az utcán, a sötétség, mint egy vihar, egyre hatalmasabbra
terebélyesedik mögötted. Hátra sem pillantasz, mert nagyon össze kell
szedned minden figyelmedet, hogy a lábad elé néz, csak el ne ess!
Figyeled rohanó lábaidat, bukdácsolsz, de sikerül még az iramot
tartani. Haza kellene érni, mielőtt elnyel.... Hallod a cipőd kopogását
az utcakövön. Hallod nehezen kapkodó lélegzeted... Gyorsan, gyorsan
behúzódni. A betont lábad alatt egyre feketébbé színezi a feléd húzódó
éjszaka. Megriadsz attól, hogy már előtted is sötétbe zuhan az út és
az irányt elveszíted. Döbbenten megállsz, összeszűkül a tér, épp csak
talpad alatt billeg egy kis macskaköves nyom... de azt is porszemről
porszemre kimossa az örvény alólad. Aztán kibicsaklik a bokád,
összeroggyan a térted, kitépi belőled azt a kevés tartást is. Teljesen
összeomlasz. Ez volt az utolsó álmod. Nem érkeztél haza, mert ugyan,
mondd csak jártál már ott? Szabadultál már ki koponyád fogságából?
Honnan tudod, hogy képzeleted igaz? Miért hiszed, hogy a
képzelgéseidben ébredt vágyak kergetése az élet? Csak jársz
boldogságod nyomában, de ez a fojtogatóan száraz, nyers valóság
értelmetlen, és ha valami megtölti élettel, az a képzelet és egy
remény, aminek így is, úgy is rabja vagy. Megvalósítani magasztos
álmokat? Kérni nálad nagyobb tudású embereket mutassák meg az utat?
Van értelme? Miért vagy ennyire hitetlen? És miért ennyire hiteltelen
minden szavad? Úgy is meghiúsul mind, amit összegyűjtöttél világod
szilánkjaiból és gyúrtál belőlük bálványokat, kabalákat, isteneket,
hogy vezessenek meg.

Minden lépés, amit azért tettél, hogy eljuss végre oda, hiábavaló. A
boldogságot nem lehet elérni. A boldogság elérhetetlen. A legnagyobb
gúny, ami történhet, amikor a Mennyország kapujához vezetnek. A
diadal, hogy megérkeztél és beléphetsz nem más, mint emberi önkényes
hiúság.

Amint nyílik a kapu, mögötte nincs már más csak az a szédítő magasba
koncentrált örvénylő mélység, amiben sűrűn foszlik szét az anyag
legsúlyosabb képzelete. Ott elveszik a világ. Magához csábítja az erőt
és elnyeli. Nincs menekülés és mégis, akkor menekültél meg, amikor Oda
megérkeztél.

A küszöb előtt sokan visszafordulnak. Reinkarnálódnak. Tanulnak, és
újabb tanulságot szereznek, hogy magukat mind jobban kiragyogtassák,
és érdemességet szerezzenek a küszöbön való átlépéshez. De azon
átlépni nem lehet. Rajta megállni és visszanézni igen, de átlépni nem.
Mert mögötte nincs semmi.
Ezért a küszöbről visszafordul mindenki, aki átlépni nem tud. Mert a
kapuban az Őrzők állnak és ítéletük mértéke szerint szabják meg a
sorsot újra és újra mindaddig, míg a Lélek a küszöbre mer lépni és
azon megállni. Megízlelheti az Őrzők szerepét. És Őrzőként az lehet,
aki tudatosan álmodik.
http://i2.squidoocdn.com/resize/squidoo_images/590/draft_lens9097031module130402931photo_1288670542reincarnation-past-lives.

Megjelennek a küszöb álmok. Minden egyes lény életét végig álmodod.
Hogy amikor majd eléd áll és a bebocsátást és egyben a megbocsátást
kéri, lásd a kérését kiérlelte már, hogy helyedbe lépjen. Mert amikor
már Őr vagy, akkor kiválasztod az Őrödet, aki a küszöbre áll
helyedben, arccal visszafordul a álmok felé és akkor árnyékodat
elnyeli a tűz és akkor Ott vagy... Megérted a megérthetetlent.

Onnan visszatérni lehetetlen.

De van, aki a küszöbön állva bekukucskált egy résen. A rést csakis az
okozhatta, hogy a Lény szíve megszakadt. A Létezők közt a legnagyobb
merészség bepillantani a küszöbön túlra és onnan visszafordulni. Az
Ott látottakra emlékezni és a világba visszatérni az emlékezettel, a
legnagyobb merészség megismerni.
Aki Onnan visszatért, már nem tanít, nem okít, nem okul semmiből sem.
Csendes lépteiben káosz születik. Megszállottan az a vágy hajtja, hogy
lássa szívének szakadékából előörvénylő élet színeit, ágait. Mandalát
fest az élőkbe, hol fényt, hol árnyékot húz. Egymáshoz taszítva őröli
a lelkeket. Felébreszti mindben az egyéni Őrt és kéri, vezesse meg,
vezesse meg!

Ha nem jártál még ott...
Ha nem érezted még kegyelmét...
Ha nem azért vagy itt, hogy megvezess...
... akkor nem vagy Te senki más, csak az egyik álmom.



Érted?

Nevet, nevet az édes. Érti.

De csitt, Te zajongó kacagás! ...És csitt-csatt, kattan ezer lakat.
Bezárul a kapu. Az emlék visszatér a könnyel. Magamban őrzöm és
megálmodlak Téged.

Egyszer megtérünk Oda, mikor már nem leszünk emberek, de emberként
minden fordítva van bekötve, mert a koponya birodalmában minden
paradox. A vér ritmusán kúszik be a szívből az emlék, az érhálózaton
tódul be az agyba, és szül az idegek feszültségén képeket, hogy ha már
alszol, nem feled az árnyékod kilétét, Őröd figyel. Ezen képek,
emlékek, álmok, jelek. De nem Te álmodod a Boldogságot, hanem a
Boldogság álmodik Rólad. És amikor ezt megérted, akkor válik teljessé
az életed. És akkor lehetsz teljes ember, mikor hagyod magad a
káoszban elmerülni. Amíg megpróbálsz az örvényben megkapaszkodni és
magadat hiú képzetekkel bebetonozni, csak egy rongy vagy. Gyökeredet
újra és újra kitépi majd a vihar. Akkor tudsz emberként boldog lenni,
ha tudatodat az örvénylésbe veted meg. Akkor Égig érő lehetsz. És
akkor válsz Istenemberré, amikor a káoszban látod a mandala gyönyörű
táncát, ahogy sereg-forog a ritmus az élekben. Akkor Te már a
küszöbről visszatértél és ott Őrként beláttál a végtelenbe. Te Magad
vagy a Boldogság és álmodod ezt, itt.

2011. május 3., kedd

Csodák, varázslatok, álmok a Bibliában

 (részlet a szakdolgozatomból)

            Az Írásokban sok helyen szerepel az akkor élt népek gondolat és hitvilágát tükröző mágikus gyakorlatokra való utalás. 

            Az álmok a mai napig elkísérik az embert. Feldolgozva a napi eseményeket, segít különbséget tenni az éberség és tudattalan között.
Isten gyakorta figyelmeztette szövetségeseit jóslatok formájában, melyeket az álmokban közvetített. Ezek a jelek az egész Ószövetségben tetten érhetőek. Az álomfejtés és álmokban lévő szimbólumok kutatása ebből a korból eredeztethető.
Az Újszövetségben már gyakran angyal kíséretében jelenik meg az álmokban az üzenet. Így kapott tanúságot József is, Mária férje, Jézus nevelőapja.

            Az átkok és jóslások mellett a legkülönbözőbb csapásokról is beszámol a Kivonulás könyve. A Mózes által véghezvitt támadó varázslatok segítettek a zsidó törzseknek elmenekülni Egyiptomból, hogy majd onnan az Ígéret földjéig jussanak. A csapások a következőek voltak: a víz vérré változtatása, békák, szúnyogok és bögölyök teljes inváziója, dögvész, fekély, jégeső, sáskajárás, sötétség, az elsőszülöttek halála.
http://www.keresztenymagyarorszag.hu/kepek/galeria/49/orig-Rembradt_-_Mozes_a_Torveny_tablajaval.jpg

            Egy másik szokás, a halottidézés is nagy divatnak örvendezett már akkoriban. A gyász keretében gyakran vagdalták magukat és borotválták kopaszra a fejüket a hagyományokat őrzők, de sokan nem elégedtek meg ennyivel, az elhunyt szeretteikkel való újabb kapcsolatfelvétel kedvéért a nép sokszor halott látókhoz, szellemidézőkhöz fordult.
            A ma igen közkedvelt jóslás (a csillagoknak való szolgálat) virágkorát élte a bibliai korokban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez Istennek tetsző dolog lenne. Egyrészt ezen dolgok démoni eredetűek, másrészt egy igaz ember a hitében és reménységében bízva, nem fordul kuruzslókhoz. Valóban létezhetnek látó emberek, akik bizonyos jövendőbeli eseményeket meg tudnak jósolni, egyrészt logikájuknak köszönhetően, másrészt érzékenyebb környezet tudatosságuk miatt. A mai ezoterikusok gyakran azzal védekeznek, hogy a próféták is jövendöltek. Ez igaz, valóban látták a jövőt, de ez az Isten által szóló sugallat hatására tették. Egy olyasfajta isteni parancsolatot, avagy tervet közöltek, mely megmásíthatatlanul be fog következni, ezzel szemben a kuruzslók hozzájuk képest elég nagy hibaszázalékkal dolgoztak és dolgoznak
Láthatnak bizonyos szálakat, avagy betekintést nyerhetnek bizonyos csatornákba, de az épp olyan félrevezető és mozgékony, mint maga az emberi sors. Zakariás könyve így ír erről: „ A terafim megtévesztő módon beszél, a jósok hamis látomásokat látnak, hazug álmokat hirdetnek, ostobaságokat jövendölnek. Lám, kóborolnak, mint a nyáj, tévelyegnek, mert nincsen pásztoruk.” 

            Ebben a részben megemlíthetném azt a számtalan csodát is, melyet a Biblia és az eltelt évszázadok, évezredek felmutattak, de egyrészt nem tartozik ide, hiszen a csoda, az nem varázslat, hanem Isten kinyilvánított valósága, melyben megmutatja az idő és a tér feletti végtelen erejét, másrészt olyan hatalmas irodalma van, egészen a Bibliától, a szentek életéig, hogy annak egy külön témát és dolgozatot kellene áldozni.

2011. május 1., vasárnap

Thor- A film


A Thor című filmet Kenneth Branagh rendezte, aki mint tudjuk nemcsak színész, hanem rendező is. A főbb szerepeken láthatjuk Chris Hemsworthot (Thor), Antony Hopkinst (Odin), Natalie Portmant ( Jane Foster) és Tom Hiddlestont (Loki).


A történet egyszerű. Odin száműzi Thort a Földre Asgardból, mert valamit nagyon elszúrt. Hősünknek így bizonyítani kell a planétánkon és azon is túl.


A színészi alakítások elmentek. Sok unalmas rész volt a filmben, illetve a földi harc jelenetek többsége is nagyon el lett rontva. Egyedüli dolog ami tetszett, az Asgard világ volt, de ez nem mentette meg a filmet.

Szerintem lehetett volna jobbat is csinálni. Ez lett szerintem a legrosszabbra sikeredett Marvel film. A hőssel nem tudtam azonosulni, pedig egy ilyen filmnek ez lenne a lényege. Pókemberként, Hulként avagy Vasemberként el tudtam magam képzelni, de Thor világával cseppet sem tudtam megbékélni. Pedig szerettem volna, mert az egyik kedvenc Marvel alakom.

Thor, mint tudjuk a germán és skandináv mitológiában a mennydörgés istene. Kezében a Kalapáccsal, a Mjölnirrel a Világfát őrzi. Erre a filmben is voltak utalások, lényegében erre épült.

http://m.blog.hu/mo/mozinauta/file/2011/thor_poszter.jpg
Azért minden Marvel rajongónak ajánlom a filmet, a rendezéssel volt igazából baj, a színészt el tudom képzelni a Bosszú Angyalainak a filmváltozatában is. De azért sajnálom. Nem szabadott volna Kenneth Branaghra bízni a rendezést.

Hmm.