Egy tanulmányt olvasva az nem keveset állít mint, hogy a bulvár örömforrás.
Mivel a bulvárt sokan olvassák, ezért a többi médium is hasonul a témákhoz és nyelvezethez, így szélesebb réteghez eljut. Ugyanazon szereplők jelennek meg mindenütt, ugyanazon elv alapján.
A siker oka a legkisebb energia befektetése és az ellentmondás mentességre való törekvés-ahogy írja a tanulmány szerzője. Mert az emberi ösztönökre épít, könnyen fogyasztható sémákat kínál, egyszerűsít, időtlenné tesz, humort generál, a részvétel örömét okozza, ismerős dolgokat hoz, pletykába hoz, kukkolni enged.
Hagy bizonyítsam be ezen elvek ésszerűségét. Ma január ötödikén találomra kiválasztottam egy cikket. A Hír24 oldalon az alábbi hírbe botlottam:
Egy orvos a fiatal női páciense mellbimbóját szopkodta, mely egy elmondása szerint egy ősi bába technika és ultrahangos vizsgálathoz használta. Természetesen minden a nő beleegyezésével történt, de az orvosi kamara végül megbüntette szexuális visszaélés miatt. Az ügyről bővebben a cikkben lehet olvasni.
Tehát adva van a hír, teljesen ellentmondásos, a bábák korában még nem volt ultrahang, vagy ha igen akkor a titkolt találmányok közé sorolandó a berendezés. Az orvos férfi volt ebben az esetben és nem nő. A bábák nők. Bár rákerestem erre a mellbimbó technikára érdemleges írást nem találtam róla, leszámítva egy-két pornóoldalt és fekete miséket tárgyaló sztorikat.
Az erotikára céloz ez a cikk, amely örömet okoz a férfinak és nőnek egyaránt, esetleg felháborodást kelt, de mindenképpen az emberi ösztönre hat. Elég könnyen fogyasztható és hasonlókról már hallottam, persze mindig más tálalásban. Nem biztos hogy nyaltak, vagy nem biztos, hogy azt .
Természetesen, amit a tanulmány kifejtett, a hír olvasása közben én is úgy éreztem mintha ott lettem volna és aktív vagy inaktív szereplője lennék a történetnek. Ebbe inkább nem megyek bele.
Miközben az írás zárásán gondolkoztam, rájöttem nem lettem kulturálisan rosszabb, mert meg van még azon képességem, hogy különbséget tudjak tenni dolgok közt, melyek ebben a káoszban
örvénylenek és az ezek okozta sodrásban lágyan ringatózhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése