A liberalizmus azaz szabadelvűség egy olyan eszmerendszer, mely a szivárvány színeiben pompázó, kaotikus gondolat sokaságot foglal magába. Az egyén szabadságát hangsúlyozza bármi áron. Manapság ez már a másik egyén szabadságának, de akár életének és hitrendszerének kárára változott.
A liberalizmus mondhatni édestestvére a kapitalizmusnak, kik mint egymás támlái jelentek meg a mai nagy nyugati társadalmakban. Támogatják a szabad piacot és a szabad kereskedelmet. Ez az oka annak, hogy az SZDSZ és az MSZP mindent eladott, mely az országé volt, kivéve talán a levegőt. De ebben sem vagyok olyan biztos.
A modern liberalizmus legfontosabb elvei a következők: a gazdaság az egyének és a magántulajdon közti szerződésen alapul ( azaz a bankok bármikor elvehetik a házad, a kocsid, az életed, mert a szerződéskötés során a saját szabadságukat és jólétüket tartották fontosabbnak), a lelkiismeret és életmód szabadság ( azaz, ha egy roma banda kirabol arról a te rossz lelkiismereted tehet és az ő életmódbeli szabadságuk, a vedd el és uralkodj elv), a szexuális szabadság ( lassan már a pedofilok is menetelhetnek a jogaikért, természetesen nincs bajom a melegekkel addig, míg önmaguk szexuális szokásait nem teszik közszemlére, megsértve ezzel az én látványhoz és ingerhez való szabad jogom gyakorlását), a vallásszabadság ( igen, egy vallási háborúktól lázas bolygón ez a jog önkénytelenül felvetődik minden emberben), a megismerés szabadsága ( ezt erősen korlátozzák a sok téves tanítással és az agymosó média hatása sem sokat segít), az államnak az egyén életébe való behatolás elleni szabadság ( most ez történik folyamatosan, úgy hívják ezt, hogy közüzemi számla, vagy apeh tartozás).
A legfontosabbról nem beszéltem a szabad választás jogáról, nehéz erről bármit is mondani, mert a paletta igen tág, de annál haszontalanabb.
Egy igazi liberális személy tehát sok minden mellett kiáll, melyet a kormánya szabályozni kíván, ezért védi a irodalmat, művészetet, tudományt, szerencsejátékot, szexet, prostitúciót, abortuszt, eutanáziát, alkoholt, könnyű drogokat. Itt azért megfigyelhetjük, hogy jól el vannak ebben ám keverve a dolgok, ami az egyik embernek tetszik ebből a csokorból, a másiknak már nem biztos. Kétséges, hogy ennyi mindennel, olyan sok közös halmaz jönne létre.
Aki szereti a szabadságot és az élethez való jogot, akkor nem hiszem, hogy elfogadja az abortuszt, az öngyilkosságot és a prostitúciót. De biztos van olyan is, aki bár szereti a prostikat, nem iszik alkoholt és károsnak tartja a szerencsejátékokat.
Azért vannak szükségleteink, hogy azt minél jobban kielégítsék. Értem én. Ehhez joga van minden embernek és a másiknak is joga van, hogy kielégítse a másikat. Lényegében erről szól a szabad liberalizmus. Mindenki kielégít mindenkit, de akit nem elégít ki senki az lázadó és rendszerellenes.
http://scribbledigit.files.wordpress.com/2010/11/hippie.jpg |
Ez van.
Azért érdekes, hogy a liberalizmust először a spanyolok találták ki, nem sokkal azután, hogy teljesen lezárult az Egyház erős hatása az államra , ennek utóhatása a szabadelvűség megfogalmazása volt a spanyol Los Liberales párt által. Ami akkor még jól hangzott, ma már nem annyira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése