Mindennapi rituálék 1. - Hő és fény

A Sötétség éjjelén, mikor a leghosszabb az álmodó utazása, és a visszajelzés is azonnali a szellemek világából, elindítottam egy rituálét.

Az előkészületek is alaposak voltak. Lenyugtattam magam és kizártam minden zavaró tényezőt. Kellett egy jel, egy szimbólum, ami megerősített abban, hogy sikeresen felkészültem az előttem álló dolgokra, ezért húztam a tarot pakliból. Elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült elérnem célomat....a kártya válaszként az elemeken és magán is uralkodni tudó Mágus lapot adta.

Aztán előkészítettem a gyertyát. Ez az alap. A tüzet használom is, és szeretem. Mások, mást használnak.

Miután sikerült előidéznem magamban is a fényt, melynek éreztem melegét és vakítóan sárgás-fehér jelenlétét a gerincem mentén, egészen a fejem búbjáig, a gyertya lángjára fókuszáltam és próbáltam a két fényt összekapcsolni.

Már csak a fényre koncentráltam és a kántálásra. A kántálásom halk volt, de teljesen átjárt a hang, fokozva ezzel a révületet, és a lebegést.

A gyertya lángja egyre csak nőtt. Elsődleges célom volt, hogy kicsit erősítsek és nagyítsak rajta, magam is meglepődtem mennyire sikerült a végére. A láng négyszer akkora lett, mint aminek kellett volna lennie..és így akkora hőt generált, hogy a viasz teljesen szétmállott és keresztül kasba folyt az asztalon. Hívtam a fényt...és az megjelent.

Google

Kimerülten rogytam össze, épp annyi erőm maradt, hogy a tüzet eloltsam, mert félő volt, hogy felgyullad az asztal is. A viasz szétfolyósan megdermedt, érdekes mintázata válasz volt a kérdésemre is. Bár egy olyan kérdésre, amit igazából fel se tettem. Vagy feltettem...de....nem akartam rá választ kapni.

Végül elaludtam. Az utazásom az álomvilágba nagyon gyors volt, és sajnos sok minden kitörlődött. De azt tudtam, hogy megint ott volt az az ismerős arc.

Valamit mondott. Azt tudom, hogy nagyon bölcs dolog volt. S azt is tudom, hogy azt is említette, mindent el fogok felejteni, ….

Sokat gondolkoztam aztán, meddig mehetek el...és mik azok a határok, amit be kell tartanom. S, hogy visszatérő álombeli zaklatóm, csupán tudatalattim kivetülése, amire ráhúztam egy nekem tetsző és elfogadható alakot, vagy valami egészen más.

Azt viszont tudom, hogy minden illúzió. S olykor illúzió mesterét is fogja tartja saját tulajdon teremtett világa. S, hogy a kapuk és falak azért vannak, hogy valamit elzárjanak...és ha valamit elzárnak..az azt jelenti, valami értékes és titkos van ott. 

Mese a fekete gyertyáról

Hol volt, hol nem volt, a semmi peremének legszélén és még azon is túl leledzett egy szoba. Ebben a szobában két gyertya élt. Az egyiknek fekete lángja volt, mely sötétséggel telítette be a környezetét, a másiknak arany színű lángja, ami megvilágította a rá eső részt.

Sokáig észre se vették egymást, fel sem foghatták egymás létezését, hiszen elnyomták magukban a másik világot, csak azt látták, ameddig el tudtak érni. Sokszor egymás falába is ütköztek, de nem határként érzékelték ezt, hanem semminek.

http://m.cdn.blog.hu/mi/minaplasticdoll/image/8750rt_k_g_a_gyertya_-med.jpg

Egy szép napon, az arany színű gyertya beteg lett, már csak pislákolt, így tere is fokozatosan csökkenni kezdett. A fekete lángú gyertya meglepődött, hogy új területeket tapasztalhatott meg. Elgondolkozott ezen, vajon meddig terjedhet határa és akkor észrevette a halovány fényű gyertyát, amely egy az egyben önmaga ellentéte volt. Tetszett neki, azelőtt még sosem látott olyan csodát, amelyből fényesség születik, ezért elhatározásra jutott.

„ Ez a gyertya sose hunyhat ki, mert ő ébresztett rá, hogy a legkisebb fény is felismerésre ösztönöz engem, általa megláthatom saját árnyaim és ezáltal új utakra terelhet a világban”

Azóta, a legkisebb világosság is képes utat törni magának a sötétségben. A legkisebb remény sem vész el a káoszban.

Az árnyakról, a házakról, a dolgokról, és az emberekről

Az árnyak kísértenek a kietlen holdas oldalakon. Mindig más képekben jelennek meg.

De egy a közös bennük, taszítanak és vonzanak egyaránt.

Mindennek van árnyéka. Dolgoknak, embereknek, házaknak, sőt, a gondolatoknak is.

Legtöbbször titkokból alakul ki, valami elrejti őt az emberek szeme elől, a dolgok szeme elől, a házak szeme elöl. Valami mindig az útját állja, valami, amin nem hatol át a fény.

Születéséhez és halálához tehát egyaránt közre játszik a világosság. A sötétségnek viszont semmi köze hozzá. A sötétben is vannak árnyékok. Mozognak, sziszegnek és figyelnek. Őrzik a gondolataid, miközben kíváncsian szemlélik a benned lejátszódó végkifejletet. Igen, ők mindig melletted vannak, hűségesebbek az angyaloknál is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgLkT_UV2g9OWGTC7egbl6OoOaJY_o4DUv0kf9NoeNg8irP4VSrPgptDdCnyzhJWR40XiISUaEk1OR5mT4X45-6QD63X3J6crMAXKz_u-PB_SYvS_cnTHxNd0zhEiKngBhNP96uBAIVX-g/s1600/Shadow+Catchers.jpg

Egy árny lehet jó és rossz is, de semmiképpen nem közömbös. Gondodat viseli a maga módján, ahogyan te is gondját viseled fantáziáddal. Megbízhatsz benne, ha megbízol magadban. A tanácsát is kérheted, ha a tekintettedet a dolgok mögé helyezed.

Nehéz dolgok mögé látni, de nem lehetetlen. Mikor belenézel az ember szemébe, nem csupán önmagadat látod, hanem őt is, az árnyát is. Ha megfogod az árnyát, ha látásoddal megkerülöd, rájöhetsz arra, miért olyan ő, és miért olyan a normális szemekkel láthatatlan területe.

Ám ez sokszor nehéz, mert sok esetben a Nap elé bújunk és nem tekintünk hátra, csak előre, és a mérhetetlen fény, ami meleg és sugárzó teljesen elvakít.

De míg vannak dolgok, házak és emberek, addig lesz hozzájuk ajtó is, ablak is, kíváncsiság is, és szem is.

Dogmatikus sötétség

Sok szó esik a fényről manapság a környezetemben, de kevés a sötétségről, pedig életünk része éppen úgy, mint a nevetés, a vidámság, a hamburger és a kóla.

A Bibliát tanulmányozva párhuzamot vontam a saját általam megtapasztalt dolgokról. Nagyon sok a közös pont, nem véletlen, hogy az Írás, egy archaikus, tudatalatti kalauz, mely egy minőségi gyorsétterembe vezeti a kedves felfedezőt.

Mózes, Isten felkentje is használta olykor e sötét adományt, hiszen képes volt arra a varázslatra, mely embereket tett egymás számára teljesen láthatatlanná és a sötétségben való félelem által, teljesen mozdulatlanná. De, mint tudjuk, az áldozat, áldást hozott és a vakság elmúlását. Ezen gondolkozva, arra a következtetésre jutottam, hogy a világban, vagy nagyon sok a Mózes, vagy nincs áldozat, vagy nincs elég teve. De ez már más kérdés.

http://i776.photobucket.com/albums/yy46/gparnell188/hamburgers-1.jpg

Ám, mint minden sötét korszakot lezár az igazságra való rádöbbenés, mikor a körvonalak kirajzolódnak és a színek meseszép pompájukban felsejlenek. Ez sokszor előfordult már az évezredek során, mind társadalmi szinten, mind az egyén szempontjából egyaránt.

A fény és a sötétség minőségben és cselekedetben ugyanaz, elnyel és áthat. Választani épp ezért sokszor nehéz, hiszen a nézőpontok állandóan ütköznek. Mások az emberek és mások az igények. Tökéletes harmónia nem, de egyensúly az még lehet. Minden az arányokon múlik.

Levenni és felvenni egyaránt tudni kell.

A test lecsupaszítása, önmagunk elfogadására, az érzékek és vágyak kibontakozása okán, sosem egyenlő a lélek azon csupaszságával, mely fénylik, hat és alkot. Csupán csak az oszlatja el a sötétséget, ha a lélek is meztelenre vetkőzik. Addig csupán illúzió az észlelés, és a fény csupán egy kellemes reklám.

Fények és füst 2.

Száll a kakukk a fészkére

Ahogy indián barátom mondaná, most már nem érhet minket baj. Szabadok vagyunk, mert képesek vagyunk magunkat megszabadítani.

Újra erőssé válhatunk, társadalom, civilizáció és és jelenlegi elfogadott erkölcsi norma nem nyomhat el minket. Kakukkok vagyunk, tökéletes álcázó mesterek, akik egyensúlyban élnek az őt körülvevőkkel. Elszabadult pillanatainkban kilökjük az átlagost, a normálist, a szürkét a fészkéből, hogy hely maradjon nekünk, hogy anyánk csak minket tápláljon.

Elfelejtkezünk arról, miért vagyunk itt. Nem azért, hogy túléljük, nem azért hogy mi legyünk az elsők. Nem az ösztöneinknek élünk, nem az ételért és italért vagyunk, nem a ház, a vagyon és a család ideája határoz meg minket. Mi kakukkok vagyunk, egy olyan fészekben, melyet közegnek hívunk. De nem a közeg tesz minket azzá , akik vagyunk, hanem a madár mivoltunk. Nem hihetjük azt, hogy azért vagyunk azok  ami, mert mások már megcselekedték helyettünk. Nem betanult és ösztönös viselkedés vagyunk. Embermadarak vagyunk. Szárnyakkal, szívvel, ésszel melyet a lélek fog össze.

http://www.filmtett.ro/uploads/Filmkepek/milos-forman-szall-a-kakukk-feszkere-2.jpg

Az ember gyakran nyomja el szellemét. Sokukat végleges lobotómia ér élete során. Üres vázak maradnak, akiket csupán az ápoló kísér, egy másik elnyomott fehér köpenyben, vagy zöldben. Várják a postát, a számlát, a Való Világot, a közeg visszajelzését, az anyjuk törődését.

De nem kapnak semmit, csak gyógyszert, fényt, színeket, érzelmi kavalkádot, antik tudást, hazugságot.

The last exorcism-azaz az utolsó ördögűzésről

Számtalan könyv, film és publikáció dolgozza fel az ember és kísértő örökkön tartó küzdelmét. Általában valóságalappal rendelkező történeteket dolgoznak fel fikcióval fűszerezve.

De mi is az igazság? Valóban létezik Sátán, vagy csupán az ember tudatalattija játszik, és a benne örvénylő sötétséget személyesíti meg ily módon?

Bármi is legyen a válasz, az semmiképen se menti fel az embert az elkövetett szörnyűségek alól. A történelem igazolja ezen állításaim, színes példák vezetnek a megvilágosodás felé.

Aki valamelyest tájékozódni kíván ezen témakörben, annak ajánlom figyelmébe az alábbi linket:  http://www.hagiosz.net/?q=demonibefolyas . Itt kedvére csemegézhet, és bővítheti a tudását, de ha ez nem elég, a világhálón számos ezoteriával foglalkozó honlapot, és irományt találhat mely szót ejt ezen dolgokról. Ezek hasznossága, avagy tájékozottsága hagy némi kívánni valót maga után, de aki igazi tudásra vágyik, az amúgy sem könyvekből és videókból tanulja meg a titkos tudományokat . Ehhez szükséges a kinyilatkoztatás, mely általában az embernél hatalmasabb, vagy másabb lénytől származik, a legfőbb és a legjobb esetben magától az Úrtól, teremtőnktől. A többi tévút, hiszen nemcsak az ember csapja be a másikat, hanem bizony a lelkiismeret is, főleg ha ez súgásból származik. A súgás, az nem Istentől érkezik, mert ő világosan és egyszerűen fejezi ki önmagát. A súgás hozadék, mely a tudatalattiból, rosszabb esetben külső lényektől, formáktól származik. Ezért akinek füle van, hallja meg és mérlegeljen. Mert nem minden fény és szeretet, ami elsőre annak tűnik.

Mindig is érdeklődve szemléltem környezetemben az ezoteriával foglalkozókat. Önmagukat jónak és megvilágosodottnak tartó személyek gyakran ragadtatják el magukat, ha a beléjük plántált hamis tudást valamely más személy megkérdőjelezi, vagy kiröhögi. Általában azzal nyugtatják meg maguk, hogy a külső fél még nem ért el olyan befogadást, mely őket már jellemzi. Mily jóindulatúak. Ám mégis számtalan esetben hallani, hogy közülük nagyon sokan gyógyszeren élnek, rendszeres látogatok a pszichiátrián, és rendszeres fájdalmak, betegségek kísérik életútjuk során, laza, erkölcsi kapcsolatokban élnek, munkanélküliek, vagy nagyon gazdagok, gyakran váltanak társat és nem ritka közülük az alkohol és drogfüggő. Biztos a véletlen miatt. Nem azért, mert a hamisság tévútra vezet, és összezavarja a nyelvet és szellemet egyaránt. Nem azért, mert olyan kaput feszegettek, mely megbontotta egyúttal az elmét is. Nem azért, mert az ősidőkben, ezen dolgokat a Mennyből lebukott angyalok tanították az emberiségnek, viszálykeltés és Istentől való elfordítás céljából. Nem azért. Talán másért.

A keresztény ájtatosságról nem is beszélve, gyakran az ördög létezését is tagadják, mert szerintük az csupán egy elv, nem kézzel fogható fizikai vagy szellemi személy. Akkor Isten mi? Az angyalok mik? Csupán elvek? Aki nem hisz a rossz létezésében, arról nehezen hiszem el, hogy hisz a jóban, vagy képes ennek művelésében.

http://altered-states.net/barry/update227/blood.jpg

Nem akarok megbántani senkit, de felmenteni se. Ilyen a társadalmunk, kaotikus, zűrös, cseppet sem különbözik az ókori, vagy történelem előtti civilizációk embereitől. Lelki szemeimmel se tudok köztük különbséget tenni. A vérkultusz ugyanúgy él tovább napjainkban is, mint kezdetben. Áldozunk a pénznek, a divatnak, a sorsnak, cseppet sem megriadva, hogy körülöttünk éheznek, megfagynak, gyilkolnak, területeket foglalnak, állatokat pusztítanak. A kígyó uralkodik, és körültekeredik a mai emberek szívén is, összekötve a testit a szellemivel, hidat képezve fény és sötétség közt.

Ha ateista lennék, megkönnyebbülten sóhajtanék fel. Milyen szerencse, hogy kimaradtam ezekből a hazugságokból, mily szerencse, hogy csak gürcölök a semmiért, és jóllakottan térhetek haza abbéli meggyőződésemből, hogy mivel az életem rossz, ezért nincs semmi rajtam kívül, ami megérinthetne. Nincs Isten, nincs másvilág. Felesleges életem csupán, a pillanatnyi érzetekből és az eltervezett jövőből áll ki, mely bármikor összeomolhat.

De jó nekem, könnyebb így élnem.

Szavaimat, egy idézettel zárnám, mert önmagam se lennék képes ilyen szépen megfogalmazni, ha ezer évig élnék se:

„Legyen világosság.”