Elhidegülés

Nos, érezhetően elmúlt a nyár és kezdetét vette az ősz, megint....ez már nagyon sokadik ilyen évszakom, tehát mint olyant, kezdem megszokni. Ez egy olyan természeti erő, ami mindig visszatér.

Visszatér a külső természetben és az emberi természetben egyaránt. A forróság elmúlása, s vagy az azáltal okozott sebekre nagyon nagy gyógyír a természetes hideg. Elhidegülni valamitől tehát jó dolog, még ha nagy fájdalommal is jár, mert a folytonos sebek még jobban tönkreteszik a környezetet és lelket egyaránt. Szükség van a hőmérséklet változására. A hideg, a hó, a zúzmara tehát ápol és eltakar. Az alá került új magoknak lehetősége lesz ezáltal kibújni a meleg, puha, új erőre kapott földből. Új hőforrást keresve.

http://www.gatetonowhere.de/gallery/data/media/3/cold_fire_1024x768.jpg

Az elhidegülést mindig egy nagyon forró nap, vagy élmény előzi meg. Ez a nagyon meleg valami aztán eléri képességeinek s lehetőségeinek határait és egy hatalmas energiaváltozás során halott, hideg fekete lyukká válik. Ez a fekete lyuk aztán mindent magába szippant, álmokat, emlékeket és érzéseket egyaránt. Már nincsen semmi, csak hideg és üresség. Más szóval, tiszta lap. Egy ideig nem terem meg benne semmi, de a kártevőket is elpusztítja. A felesleges elemek elenyésznek, az olyan dolgok, amik nem tesznek egésszé, melyeket az illúzió aggatott ránk.

Ahogy a hideg, a fa is ránk hullajtja leveleit, mert még a fák is képesek arra a nagyon egyszerű dologra, ami egy tudatos embernek nehéz kihívás. Ez pedig nem más, mint leráznia magáról a halott részeket, hogy új lehetőségeket tudjon növeszteni időről időre, a természet igazi ciklusához igazodva.

Igaz, sokan a hideget a gyűlölettel azonosítják, de a gyűlölet olykor nem kívánatos tulajdonságainktól fordít el, azaz ez esetben új lehetőségként működik. Hiszen el kell vesznünk, hogy felszínre törhessünk. De a legfontosabb mégis a dolgok belátása, avagy meglátása.

Záróakkordként megjegyezve, sokszor könnyebb lenne fának lenni, az legalább tudja a dolgát.

Száll a kakukk a fészkére

Ahogy indián barátom mondaná, most már nem érhet minket baj. Szabadok vagyunk, mert képesek vagyunk magunkat megszabadítani.

Újra erőssé válhatunk, társadalom, civilizáció és és jelenlegi elfogadott erkölcsi norma nem nyomhat el minket. Kakukkok vagyunk, tökéletes álcázó mesterek, akik egyensúlyban élnek az őt körülvevőkkel. Elszabadult pillanatainkban kilökjük az átlagost, a normálist, a szürkét a fészkéből, hogy hely maradjon nekünk, hogy anyánk csak minket tápláljon.

Elfelejtkezünk arról, miért vagyunk itt. Nem azért, hogy túléljük, nem azért hogy mi legyünk az elsők. Nem az ösztöneinknek élünk, nem az ételért és italért vagyunk, nem a ház, a vagyon és a család ideája határoz meg minket. Mi kakukkok vagyunk, egy olyan fészekben, melyet közegnek hívunk. De nem a közeg tesz minket azzá , akik vagyunk, hanem a madár mivoltunk. Nem hihetjük azt, hogy azért vagyunk azok  ami, mert mások már megcselekedték helyettünk. Nem betanult és ösztönös viselkedés vagyunk. Embermadarak vagyunk. Szárnyakkal, szívvel, ésszel melyet a lélek fog össze.

http://www.filmtett.ro/uploads/Filmkepek/milos-forman-szall-a-kakukk-feszkere-2.jpg

Az ember gyakran nyomja el szellemét. Sokukat végleges lobotómia ér élete során. Üres vázak maradnak, akiket csupán az ápoló kísér, egy másik elnyomott fehér köpenyben, vagy zöldben. Várják a postát, a számlát, a Való Világot, a közeg visszajelzését, az anyjuk törődését.

De nem kapnak semmit, csak gyógyszert, fényt, színeket, érzelmi kavalkádot, antik tudást, hazugságot.