A madarakról röviden...

Számos hagyomány foglalkozik a madarakkal és a hozzáfűzződő mitológiai elem számos népnél előfordul. De miért övezi ilyen kitüntetett figyelem eme állatokat?

Isten a teremtés során a negyedik napon hozta létre a madarakat. Tisztaságuk és szabadságuk miatt, nagyon sok fajtáját, a legkülönbözőbb képességekkel ruházta fel a régi korok, régi embere.

Isten angyalaival, a hírnökökkel és más szárnyasok tömegével van teletűzdelve az írott történelem palettája. Sok elképzelés szerint közük van a túlvilághoz, egyfajta kísérő szerepet tölt be, az ember halála után, mely során a kallódó lelkeket átkísérik a másik oldalra. Emellett sok hagyomány szól a mindig újraéledő egyiptomi főnix madárról, mely az örök körforgás és halhatatlanság szimbóluma, másrészt a kereszténység is átvette, avagy párhuzamba vonja a krisztusi feltámadással.

A magyarok is hittek egy aranymadárban, melyet népmeséinkből is ismerhetünk. Jellegzetessége volt az aranyló színe és csodás énekhangja, mely az öregeket megfiatalította, a csúnyákat megszépítette, a rosszakat megjavította, ezért nem véletlenül tartották őseink is a Napisten legfőbb jelképének, a sugárzó Nap Szent madarának, a lelkiismeret kifejeződésének.

A Bibliában a Szentlélek hírnöke a madár, a kinyilatkoztatott dolgokról szól, áldását adva a népekre és emberekre egyaránt. Nem véletlen az sem, hogy a négy evangélistából kettőnek szárnyas lény a szimbóluma; Máté evangélistáé angyal, míg Jánosé sas.

http://www.puketi.org.nz/img/daytime.jpg

A magyar mitológia szent madara a turul, mely szintén szorosan összekapcsolódik a kinyilatkoztatással, és az álmokban megjelenő jelekkel, az szintén sas jellegű, vagy valamilyen sólyomféle a hagyományok szerint. Emellett a szent vadászat jelképei, melyet a királyaink és más ókori népek uralkodói használtak a tudat alatti bűvös rengetegében (a szent erdőségekben) alkalmazott ősi beavatások során.

Röpke, madaras gondolataimat egy idézettel zárnám, mert mostanság nem találok jó végszót, de talán ennek is megvan az oka, mint mindennek, mely az égben és az alatt szárnyal:

A lélek segíti a testet, és bizonyos pillanatokban fölemeli. Ez az egyetlen madár, amely fölemeli a maga kalitkáját.

(Viktor Hugo)

A budapesti állatkertben járva 3.

Száll a kakukk a fészkére

Ahogy indián barátom mondaná, most már nem érhet minket baj. Szabadok vagyunk, mert képesek vagyunk magunkat megszabadítani.

Újra erőssé válhatunk, társadalom, civilizáció és és jelenlegi elfogadott erkölcsi norma nem nyomhat el minket. Kakukkok vagyunk, tökéletes álcázó mesterek, akik egyensúlyban élnek az őt körülvevőkkel. Elszabadult pillanatainkban kilökjük az átlagost, a normálist, a szürkét a fészkéből, hogy hely maradjon nekünk, hogy anyánk csak minket tápláljon.

Elfelejtkezünk arról, miért vagyunk itt. Nem azért, hogy túléljük, nem azért hogy mi legyünk az elsők. Nem az ösztöneinknek élünk, nem az ételért és italért vagyunk, nem a ház, a vagyon és a család ideája határoz meg minket. Mi kakukkok vagyunk, egy olyan fészekben, melyet közegnek hívunk. De nem a közeg tesz minket azzá , akik vagyunk, hanem a madár mivoltunk. Nem hihetjük azt, hogy azért vagyunk azok  ami, mert mások már megcselekedték helyettünk. Nem betanult és ösztönös viselkedés vagyunk. Embermadarak vagyunk. Szárnyakkal, szívvel, ésszel melyet a lélek fog össze.

http://www.filmtett.ro/uploads/Filmkepek/milos-forman-szall-a-kakukk-feszkere-2.jpg

Az ember gyakran nyomja el szellemét. Sokukat végleges lobotómia ér élete során. Üres vázak maradnak, akiket csupán az ápoló kísér, egy másik elnyomott fehér köpenyben, vagy zöldben. Várják a postát, a számlát, a Való Világot, a közeg visszajelzését, az anyjuk törődését.

De nem kapnak semmit, csak gyógyszert, fényt, színeket, érzelmi kavalkádot, antik tudást, hazugságot.