Pillanatnyi feleszmélés

Különösebben semmiről se fog szólni a mostani blogbejegyzésem, régi ismeretségünkből adódóan tehát előre figyelmeztetem kedves olvasómat. De mi is az a semmi? Lényegében a pillanat.

A pillanatok eltelnek, folynak, mint a folyó és áradnak, növekednek az idő múlásával mint a tengerek, óceánok. Ha életutam végéről tekintek vissza előre, akkor persze azt látom, a pillanatok csökkenek. Egyre kevesebb pillanat van és a legfájóbb, hogy minden momentum elhomályosul.

Élünk aktívan, passzívan. Befolyásolnak minket érzelmeink és az ebből keletkező döntéseink, amik újabb érzelmeket csatolnak vissza. Ahogy Buddha is mondotta volt, lét mókuskerekünket a vágy hajtja, amelynek motorja, mi mókusok vagyunk. Hmm, talán nem pont így fogalmazott, de a lényeg benne van.

Káosz van, érzem. Ebben élünk. Gondolataink ütköznek, hol torlaszokat emelve, hol hidakat építve. Pusztítás és építkezés. Ahol semmi sem állandó, ahol a pillanat mulandó. Nem is igazán ez a része érdekel már. Ezek alap dolgok. Valami, valaki mindig kell.

http://sphotos-c.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/321390_564129160274097_1088642837_n.jpg

Vannak ám olyan ritka esetek, amikor feleszmélünk. Mikor a teraszon a csillagokat bámulva, egyszerre észrevesz mindent az ember....például, ahogy a szél mozgatja a fák leveleit. S rácsodálkozik. Ez pillanatnyi feleszmélés, mikor nem kell semmi, mert minden adott, mert én vagyok a szél, én vagyok a fa, és az égből csillagok formájában magamra ragyogok.

Bevallom, ezt a cikket is ihlete valami. Fura álmom volt, amibe nem megyek bele, de az álom vége fele beszálltam egy liftbe. Ez már önmagában felvett egy kérdést, felfele avagy lefele visz-e. Volt a liftben egy nő is, akit valamilyen oknál fogva megragadtam és mikor belenéztem az arcába, rájöttem megint álmodok. A szemei, a haja, a bőrének a pórusai pillanatnyi feleszmélést okozott. Olyan sokáig nem tudtam rögzíteni a képet. S a vágy is megjelent....elmosódott a kép...és ahogy ébredtem a szép arcból, torz démoni ábrázat vigyorgott felém. Újra belevesztem a létforgatagba, és újra beleébredtem.

Szóval. Jó néha észrevenni a dolgokat. Azok sose rosszak, azok igazi élmények. Nem a döntéseink, nem a vágyaink okozzák.

Facebook, a virtuális asztrál sík

Az asztrál sík egyfajta átmeneti állapot a halál és az új élet földi élet, avagy a magasabb régiók, másabb világok között. De párhuzamos szellemi világként is felfogható, mely hat a mindennapjainkra és mindennapjaink is hatnak arra. Többnyire álom élmény alatt lehet néha-néha bepillantást nyerni az ott történő dolgokba, vagy megtapasztalni a hely fizikáját. A tibetiek szerint az álomvilág és az asztrál ugyanazon hely, csak a tudatos álmodók, asztrál utazók tudják jobban megtapasztalni az átlagfelhasználókhoz képest. Tehát a valóság síkok közti átjárás módja, születés és halál.

Többfajta része van, ami hasonlatos a hagyma rétegeihez. Minden héjhoz új, magasabb minőség és tudatosság párosul. Ennek köszönhető, hogy vagy fel, vagy lent ragad egy ideig lakója, vagy indul útjára az új földi életébe, köszönhetően érzéki vágyakozásának, mely az ott átélt erotikus gondolatformák „táncának” ösztönösen hívó eseménye okán történik meg. Ennyit nagyjából az asztrál világról.

Az asztrál beszippantja az embert. Többnyire tudattalanul kóborol, de a szerencsések, vagy az ott ragadók tudatosan teremtik meg a környezetüket. Valóban hasonlatos az álmokhoz, minden a személyből indul ki, saját gondolatai teremtik meg a feltételeket, amik visszahatnak kölcsön hatásszerűen.

A facebook, nagyon hasonlatos az asztrál világhoz. Lények élnek benne s cselekednek. Vagy haladva a birkaszellemmel, vagy tudatuk burkába zárva nyomják önmagukból ki érzés és gondolat energiájukat. Kitárulkoznak, vagy önmagukba fordulnak.

Fontos a visszajelzés, az azonnali hatás a virtuális világban is. Amit útjára bocsátunk, azt azért tesszük, hogy rögtön reakcióba lépjen valakivel, a környezettel. Ezt a vevő általában like, vagy hozzászólás formájában jutalmazza.

Folyamatosan megosztjuk érzéseinket. Saját gondolataink, már nem is a mienk, hanem felvesszük a másikét. Az erősebb nyer, a virtuális farkastörvény okán.

A legnagyobb veszély, az asztrálban és a virtben a káprázatba való elmerülés. Ragaszkodunk valamilyen vezérgondolatunkhoz, hamis dolgokat adunk ki magunkból, folyamatosan magunkra akarjuk hívni a figyelmet. Ez olyan, mint a lengedező falevél effektus, félünk az ágtól való elszakadástól, mert azt hisszük ezáltal a világból is kilökődünk.

Nem véletlen az a lehetőség se, hogy változtathatjuk kinézetünket profilképek formájában. Az álom síkon is bármilyen formát fel tudunk venni, saját szánk íze szerint. De a lényeg, a mag ott is megmarad, csak rossz esetben elkallódik.

Többfajta minőségű ember van jelen a facebookon, de ebből mindegyik minőség önmagát sztárolja.

Egyediségre törekednek, de ugyanazokat a dolgokat osztják meg többnyire. Sokszor ugyanaz a fájdalom és szenvedés jön le. Gondolok például a notórius panaszkodókra. Aki folyamatosan önmaga szerencsétlenségét fejezi ki, az a földi világban is azzá válik. Nem veszik komolyan őt. Beleolvad a nagy egészbe.

A másik egyedi dolog a virtuális szerelem. Ettől is szenvednek sokan. Megjelenik valamilyen érzés az emberben, és megjelenik a pozitív visszajelzés is, de mit sem ér. Mű az egész, ha nem tudják átültetni a valóságba. Megfoghatatlanul nem valós. Legjobb esetben is magába szerelmes az ember.

http://www.trinityp3.com/wp-content/uploads/2012/11/Facebook_like_dislike.jpg

A virtben is testetlen lények vagyunk, ahol a főszerep mindig az Énben nyugszik. Ami annyira el van telve saját nyomorúságával, hogy a többieket észre se veszi, a lakók tudomást sem vesznek a másikról, csak azt hiszik. Magányosan vándorolnak és feldolgozhatatlan fájdalmukat az időtlen, tér nélküli világ csak állandósítja. Igen, mert a virt is időtlen és tér nélküli.

Mindamellett lehetőség van az új ismerősök szerzésére. Hurrá. Erre minden dimenzióban lehetőség van, s a sok-sok találkozás miatt, már rég bejelöltük egymást. A bökésekről nem beszélve.

Mostanság tehát az ember három világot tapasztal egyszerre és éli ott életét. A virt, az asztrál és a földi világot.

Hamis dolgokat képzelgünk, s meglepődünk ha csalódunk saját képzeletünkben. Egy olyan világban élünk, nap, mint nap, ahol a hamisság rombol inkább, mintsem épít. Ez az asztrálban is a legalsó szint, úgy hívják, asztrál pokol. De hívhatjuk Seolnak is, ami sehol sincs, mégis bezárja az élőket, míg el nem nyerik szabadulásukat az illúziók tudatos alakításával, vagy azok eltörlésével.

Ám azt sokan elfelejtik, hogy van egy másik opció is a folyamatos ki és bejelentkezések világában, ez pedig az a szemlélet, hogy mindhárom világ egy játszótér, ahol akár jól is érezheti magát az ember. Ahol a profil örül, tud uralkodni az érzésein, és ha bele is feledkezik a játékba, van egy belső hang, ami azt mondja: most már ideje kijönni a homokozóból.

Az árnyakról, a házakról, a dolgokról, és az emberekről

Az árnyak kísértenek a kietlen holdas oldalakon. Mindig más képekben jelennek meg.

De egy a közös bennük, taszítanak és vonzanak egyaránt.

Mindennek van árnyéka. Dolgoknak, embereknek, házaknak, sőt, a gondolatoknak is.

Legtöbbször titkokból alakul ki, valami elrejti őt az emberek szeme elől, a dolgok szeme elől, a házak szeme elöl. Valami mindig az útját állja, valami, amin nem hatol át a fény.

Születéséhez és halálához tehát egyaránt közre játszik a világosság. A sötétségnek viszont semmi köze hozzá. A sötétben is vannak árnyékok. Mozognak, sziszegnek és figyelnek. Őrzik a gondolataid, miközben kíváncsian szemlélik a benned lejátszódó végkifejletet. Igen, ők mindig melletted vannak, hűségesebbek az angyaloknál is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgLkT_UV2g9OWGTC7egbl6OoOaJY_o4DUv0kf9NoeNg8irP4VSrPgptDdCnyzhJWR40XiISUaEk1OR5mT4X45-6QD63X3J6crMAXKz_u-PB_SYvS_cnTHxNd0zhEiKngBhNP96uBAIVX-g/s1600/Shadow+Catchers.jpg

Egy árny lehet jó és rossz is, de semmiképpen nem közömbös. Gondodat viseli a maga módján, ahogyan te is gondját viseled fantáziáddal. Megbízhatsz benne, ha megbízol magadban. A tanácsát is kérheted, ha a tekintettedet a dolgok mögé helyezed.

Nehéz dolgok mögé látni, de nem lehetetlen. Mikor belenézel az ember szemébe, nem csupán önmagadat látod, hanem őt is, az árnyát is. Ha megfogod az árnyát, ha látásoddal megkerülöd, rájöhetsz arra, miért olyan ő, és miért olyan a normális szemekkel láthatatlan területe.

Ám ez sokszor nehéz, mert sok esetben a Nap elé bújunk és nem tekintünk hátra, csak előre, és a mérhetetlen fény, ami meleg és sugárzó teljesen elvakít.

De míg vannak dolgok, házak és emberek, addig lesz hozzájuk ajtó is, ablak is, kíváncsiság is, és szem is.

Napi poszter gondolatom - Az első

Készítette: Vass Lajos, azaz én

A mellettünk élő lényről

 A mellettünk élő lény alkotó, tevékeny, odafigyelő és megérző. Olyan, mint mi, csak nagyban gondolkozik, ez a feladata.  Az élet minden pillanatában velünk van, az apró-cseprő, privát ügyektől kezdve, egészen a sorsdöntő helyzetet átszövő valóságig bezárolva.

Ha megszólítjuk sosem nevezhetjük a nevén. A neve az titkos, senki sem hallhatja, de mégis a saját nevünkkel rezonál. Hierarchiát alkot társaival együtt, szervezetten hatnak, a mindennapi életre. Ha kell, arrébb löknek, ha kell fellöknek. Mindez csupán jelzésértékkel bír. A mellettünk élő lény szava nem döntő, de elég befolyásoló.

Veszélyes is lehet ám, mert olyan, mint egy meghasonlott elme, igazodik gazdájához. Néhol, olyan, mint egy angyal, máskor felveszi a legördögibb gúnyát, hogy útitársa kedvében járjon attól függően, mikor mit erősít a gazda. Belső vágyakból szült e teremtmény, a gondolat által, ezért ő is, a gondolatot védelmezi és őrzi.

Ki őrzi tehát az őrizőket? Önmagunk. Önmagam. Önmagad.

Vass Lajos készítette, azaz én: Ikarus

Nem zavarhatjuk el, de ő se zavarhat meg minket, mert amit, mi adunk, azt kapjuk vissza, amire titkon vágyunk, még, ha sötét is, a mellettünk élő lény felülbírálja az eddigi valóságot és változtat, mert így a jó. Gondolatra, csak teremtés lehet a válasz.

Ne építs a holnapra

„ Ne építs a holnapra, mielőtt eljött volna, nem lehet tudni mi rosszat hoz!”

Ez a számomra roppant frappáns idézet egy ismeretlen óegyiptomi elbeszélő bambusztollából származik.

Mit is akarhat ő velem közölni? Nem tudta, hogy pont én olvasom el az ő idézetét, sőt azt se, hogy én is igyekszem ez alapján az elv szerint működni és élni. Nem azért, mert ez annyira tetszik, vagy annyira közel áll hozzám ezen szisztéma teljesíthetősége, hanem csupán kényszerűségből. Rájöttem, máshogy nem is lehet viszonyulni a sorshoz, a végzethez. Nem hiszek az eleve elrendeltetésben, sem abban, hogy minden rajtam múlik, az én kezem irányítja önöm akaratomat. Furcsa is lenne bármely véglet. Talán ezen dolgok összhangja játszik az ember szellemi húrjain. Egy kód, melyet mélyen belénk véstek azért, hogy ne forduljunk önmagunk ellen. Ne építsünk tehát a holnapra, mielőtt eljött volna, csalódás lesz osztályrészünk. Nem a reményt kell feladni, az butaság lenne. Az illúziónkat, a fájdalmat okozó vágyainkat kell elzavarnunk messzire. Nem merengeni, hanem tenni, csinálni, építeni.A mostra reagálni, mindig a mostban. Mert ma születtünk meg és ma is fogunk meghalni. A jó és a rossz elszáll, az örök jelen megmarad.

Nem tervezni kell, hanem alapot építeni, melyre rakhatunk. Egy erős alapot, mely kősziklaként tartja meg várunk, nem süllyedő mocsárba merülve elszenderedni egy igézetért.

Ne várjuk meg, hogy eljöjjön hozzánk, hanem menjünk elébe a dolgoknak. A meglepetés erejével a végzetet is be lehet csapni. Hiszen minden harc a jelenben dől el.

Gondolatomat egy másik sorral zárnám, szintén egy ókori egyiptomi írta, talán ugyanaz, nem kizárt.

„Vigyázz arra, hogy az örökkévalóság közeledik. Óhajts hosszan élni...”

http://www.artificialgallery.co.uk/shared/assets/ART001/5992/LaughNow.jpg