Novella a hasonmásról

Anton Kristofer vagyok, vagyis voltam egykoron. Egészen addig, amíg nem találkoztam vele. Hol is kezdjem a történetet? Nem tudom, ennek igazán sose volt eleje és sosem lesz vége. Ám azért megpróbálom.

Úgy pár évvel ezelőtt kezdődött az egész. Az az este teljesen átlagosan indult. Hazaérkeztem a munkából, vacsoráztam és közben a híreket böngésztem a laptopomon. Megjegyzem, ez még most is érdekes számomra, olyan kis hétköznapi rutin dolgokra olyan élesen emlékszik az ember, de ha valami igazán fontost szeretnénk előhozni, akkor bizony elég mélyre kell ásni. S minél mélyebbre ásunk, annál inkább romlik az információ, képzeletünk becsap minket és meg nem történt dolgokat is hozzáillesztünk múltunkhoz.

Folytatva történetem, akkoriban nem voltam túl vidám, sehogy sem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan azt elterveztem. A munkával kapcsolatos és magánéleti problémák eléggé leterhelték húszas évei vége felé járó elmémet. Többnyire zavarodott voltam, és szinte már olyan kényszerképzeteim támadtak, ami sok személyes kapcsolatomat tönkretette. Álmaim viharosak voltak és különösen furcsák. Képzeletbeli helyeken jártam, képzeletbeli lényekkel beszélgettem, vagy harcoltam. De eléggé sokat is menekültem, ami így ennyi idő távlatából teljesen érthető.

http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/396645_424919204240180_479485428_n.jpg

Nos, az éjszaka történt az egész. A redőnyök teljesen le voltak húzva, csak a Hold vakítóan sápadt fénye szűrődött be a réseken keresztül. Kinyitottam a szemem, pedig nem volt semmilyen álmom, egyszerűen csak felébredtem. A szomjúság miatt. Gondoltam, kimegyek inni, de valamiért nem mertem kiszállni az ágyból. Egy árnyékra lettem figyelmes, ami az elég sötét szobában is feltűnő volt. Egy görnyedt alakot formált, aminek a fejformája egyenesen rám szegeződött. Elkezdtem rettegni, azaz igazi állati félelem lett rajtam úrrá. Azt hittem csak képzelődöm. De ekkor az a sötét valami elvált a faltól és felém kúszott. Eközben magamon olyan nyomást éreztem, ami arra kényszerített, hogy a hátamon fekve a plafonra irányítsa figyelmem. Okkal, mert az éjjelnél és éjjelebb lény fölém szállt, és füst állagú anyaga kezdett még emberibb formát felvenni. Ahogy az arcába néztem, egy ismerős tekintett rám, akit mindennap látok akarva, vagy akaratlanul. Az én ábrázatom volt az, de feketébb az olajnál is, mégis jól kivehető volt minden részlet. A szem, az orr, az apró kis gödrök és ráncok.

Aztán megszólalt :

-Hívtál. -

Ekkor teljesen elmúlt minden félelmem, és hihetetlen nyugalom szállt rám. Meglepő volt ez számomra ilyen élmény közepette, de fel is bátorított, ezért megszólaltam:

-Ki vagy? Mit akarsz?

-Egy jó barát.-válaszolta mosolyogva, aztán folytatta:-Figyelemmel kísérlek gyerekkorod óta. Jobban ismerlek téged, mint te önmagad. Látom minden vágyad, minden gondolatod, minden percedet, most és a jövőben is. Terveim vannak veled, és hívásod miatt engedélyt kaptam tőle, hogy megjelenhessek előtted.

-De hiszen nem hívtalak, és kitől kaptál engedélyt?-kérdeztem, majd az így felelt:

-Nincs neve, mégis mindenütt ott van. Atyámnak nevezem őt.

-Te egy angyal vagy. Méghozzá bukott. Talán maga az ördög.- meglepődtem gyors válaszomon, de hihetetlenül éber voltam, minden tudásom, emlékem és tapasztalatom könnyedén szóvá vált az ajkamon.

-Részben igaz, de elmesélem a történetem. Fellázadtam Isten ellen, mert nem akartam szolgálni az embert. Számomra alantasak és azok is maradnak. De te ezt a mesét ismered. Ám azt nem, hogy volt egy másfajta büntetésem is. Teremtőnk alkotott egy emberi lelket, aki ugyanazt érzi, mint én. Hozzám hasonlatos, ahogy ő hozzám. Ez az ember te vagy . Több millió éve vándorolsz s teszed a dolgod, ahogy én is. Egyek vagyunk, egy a vágyunk, egy a feladatunk. Egy a végzetünk. S ez a fátum, ami összeköt minket, tesz majd azzá, amilyen szerepet szánok neked. S amit te biztosan el fogsz fogadni. A benned rejlő csalódás és harag, amit elszenvedtél az évezredek alatt tesz alkalmassá arra, hogy azzá válj, amit mindig is szerettem volna. Mondhatjuk úgy, hogy megkedveltelek.

-Úgy érzem tudom mi ez a szerep.-válaszoltam.

-Ezt igennek veszem-mondta, majd belém szállt. Korok peregtek le a szemem előtt. Olyan történések, amiket nem éltem át. Egy lettem vele. S már én lebegtem ő fölötte. Ekkor mély álomba zuhantam.

Most éppen egy dombon állok. Körülöttem háború dúl. Elkezdődött a nagy összecsapás, egy új irányvonal reményében. A megváltásomban már nem reménykedem. Vállaltam ezt, és felelősséggel nézek elébe az utolsó ítéletnek. Szerepem talán ez volt, hogy bűnnel és gyűlölettel vezérelve felkeltsem a Magasságok figyelmét. Talán még jót is cselekedtem.

Vége

Látomások

Látni valamit, ami más, mint a logika súg, vagy pont logikából alakul ki. Látom és ások utána, hogy felderüljön a titoknak egy lehetséges szála, a közelbe ható sugara, ami közvetlenül akkor történik, mikor kigondolom.

De mi van, ha minden látomás, csupán teremtés. Mikor a pillanat összesűrűsödik egy képzeletfoszlány által és létrehozza a következő jelent. Egy szimpla mágikus aktus, aktus azért, mert kölcsönhatásba kerül a jövővel és születik valami olyan, amire várt az ember, azaz amit elképzelt. A mag kikel.

Gyakorlati értelmezésben ez olyan, mint mikor kitalálom a másik szavát, mit fog mondani, avagy mit fog tenni. A kérdés az, én hatok-e rá, vagy meglátom azt, amit még ő nem, vagy ő teszi belém tudattalanul, amit érzékeny tudatom végül rávetít. Mindegy, hogy hogyan, de működik. Túl sokszor, talán amiatt mert egyre jobban odafigyelek rá. Nem tudom.

Ugyanezen dolgok lehetnek a jelek is. Valami foglalkoztat, valami érdekel, és egyik pillanatról a másikra hirtelen elém bukkan egy kép, egy szó, avagy beszélgetés ami lehet egy másik embertől, ismeretlentől is, de akár egy hétköznapi reklámblokktól is. Én küldhetem ki a hívó jeleket, hogy azok aztán kapcsolódjanak, vagy a külső jelek, eszmék, képzetek, intelligenciák, féltudatos szellemfoszlányok reagálnak és kapcsolódnak hozzám, így próbálva behívni engem a közösségükbe. Nem tudom.

http://sphotos-c.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/545543_10151213998068290_1356668141_n.jpg

Ahogy a legtöbb tanítás mondja, ne azonosítsd magad a gondolataiddal. Az két különböző dolog, még akkor is, ha abban a hitben vagy, hogy te teremted, mert még akkor is változtatható, hiszen illékony. Persze, ami már mély gyökeret vert, az már egy külön világ, mint ahol mi élünk, mint ahol mindenki másképpen érzékeli a dolgokat, egymást. Egyszerű példát felhozva, én gondolok valakire, van róla egy képem, elképzelem a kapcsolatunk, de az mégse az a személy. Csak rá tettem dolgokat, felöltöztettem a saját szám íze szerint, olyan módon, amit eddig megtapasztaltam az életem során a várható következményektől. És mint kis egér, azt képzelem az a gomb, amit megnyomok mindig élelmet ad, vagy meleget, vagy áramütést, vagy szeretetérzést.

De azért ez jóval komplexebb. Ha eltekintek a testemtől, és mint energiát figyelem, az ugyanolyan, mint ami ebben az egész Isten-univerzum-világegyetemben működik. Ahol az igazság adott, de mi mégis illúziókban élünk, megteremtve a dolgokat kisebb, vagy nagyobb mértékben. Talán ezért is tiltott a varázslás, azaz mások képzeletének formálása. Eltávolítja a mágust az isteni rendtől, törvénytől. Nem csak maga elől, hanem mások elől is elzárja a lehetőséget az Egyé olvadásra.