Felhőatlasz

A címből arra lehetne következtetni, hogy a filmről fogok írni. Nos, ez valamilyen szinten igaz, de ez nem kritika jellegű lesz, se nem egy bemutató, se nem hangzatos szavak az íróról és rendezőkről.

Tehát nem lesz benne semmi tárgyilagos, ha úgy tetszik kézzel fogható.

Amúgy is, van akinek nagyon nem jött be az alkotás, van, akit lebilincselt. Van, aki szerint sok volt a spirituális utalás, de van olyan is, akit nem hatott meg, mert már tudta ezen elveket és emiatt szólta le ezt az egészet (amit személy szerint nem értek, jó az, ha az alap értékeket populárisabbá teszik, nem feltétlen kell mindennek a töménytelen média giccsről szólnia). Inkább két idézetet szeretnék kibontani, ami a közel három órás mozit végig kíséri.

„Félelem, hit, szerelem. Jelenségek, amelyek meghatározzák sorsunk alakulását, erők, amelyek jóval a születésünk előtt hatni kezdenek és az elmúlásunk után sem szűnnek meg.”

Ugyebár, akit kicsit is érdekel önmaga élete, avagy a környezete az szokott gondolkozni. Sőt tovább megyek, elgondolkozik dolgokról. Felteszi a nagy kérdést, miért is született a földre, minek van itt, miért úgy történnek a dolgai ahogy. Ehhez persze kellenek üresjáratok. Vannak olyanok, akiket menthetetlenül beszippantott az élet. Dolgozik, gályázik, szenved, vagy fene nagy jómódjában nem gondolkozik ilyenekről, mert minek, teljesen hülyeség. Megértem az ő álláspontjukat, megértem, de nem azonosulok vele.

Nem másról szól ez az egész, mint a lélek halhatatlanságáról. Ami vezérel minket, téren és időn át. Függetlenül attól, ki milyen testbe és környezetbe született, a lelkek találkoznak, és tudattalanul is, de felismerik egymást. Esélyt adnak egymásnak az újra kapcsolódásra.

http://gracefreakdan.files.wordpress.com/2012/10/karma.jpg

Sokszor van az, hogy rácsodálkozok a másik emberre, olyan különöset érzek iránta, vagy frusztrál, vagy teljesen békében érzem magam mellette. Ez persze sokszor nem megy hip-hop, az emberi világban igen is ki kell fejleszteni bizonyos belső érzékszerveket, hogy a másikra leljünk. Ez munkával jár sok esetben, ami nemesít. Ébernek kell lenni és nyitott szemmel járni. Könyvtárnyi anyag van, mi lehet a segítségünkre és mi nem. A legtöbb információ mégsem a kósza gondolatokban van, hanem a szív csendességében, ezt hívhatjuk szerelemnek is. Mindenkinek keresőnek kell lenni, mert aki keres az talál, majd meglepődik s övé a világ.

Ott van persze a vágyakozás, a tipikus reinkarnációs vonal, a vágya vezeti az embert és úgy alakítja ki környezetét és saját formáját, hogy minél jobban ki legyen elégítve. De sose tudja magát teljes mértékben kielégíteni, még többet akar, miután megkapta azt, amire szüksége volt. Erre mondta Buddha, a lélek szenved, ezért mohó és hajszolja magát. Olyan, mint egy drogos, sose elég neki, keres valamit, amit már rég elvesztett. Ez a veszteség a szeretet teljes megtapasztalása. Mikor már nem kell több, de annál többet tud adni a többinek.

„Az életünk nem csupán a miénk, kötődünk másokhoz, a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.”

Az életünk valóban nem csupán a mienk. Józan paraszti ésszel, ezt úgy tudnám elmondani, bármit amit teszünk, legyen az a legkisebb mozzanat a másik ember észleli és elindít benne egy gondolatfolyamot, ami persze egy harmadikra szintén hatással lesz. Alapeset, teszem fel udvarolok egy lánynak, ami jó esetben tetszik neki, de a lánynak van egy srác is a közelében, aki viszont bele van zúgva reménytelenül és valószínűleg frusztrálja a tudat, hogy én sikeresen nyomulok. A srác hazamegy, beszélget, kommunikál. Egy hétvégén, hogy feszültségét levezesse alkoholizál, majd beszáll egy autóba, amivel sikerül egy balesetet okoznia. Valaki meghal, a család gyászol, a rokonokra hatással lesz és még lehetne folytatni. Ez a bizonyos pillangóhatás. Ok és okozat törvénye. Ezért is érnek el a tömegek sikereket, globálisan befolyásolva a bolygót. Más szóval mondva, akár egyetlen ember is csinálhat nyarat.

Ha valakihez kedvesek vagyunk, az valamilyen formában visszatér hozzánk, ugyanúgy, ahogy a bűn is, amit elkövetünk. Az események mindig megtalálják az embert, ezért is kell tudatosan alakítani „sorsunkat” a Földön, hogy szellemi sorsunk gördülékenyebb legyen, ami valóban végzet emberi ésszel felfogva.

Nos, nekem tetszett a film. A hatása megvolt. Sikerült egy szájbarágós cikket írnom kedvenc, saját blogomra.

Bardo Thodol - Élet és halál között lebegve a köztes térben

A buddhista és más keleti tanok szerint a halál után és az újraszületés között, egy olyan állapotban leledzünk, melyet mennybéli, avagy pokolbéli illúziónk töltenek be, attól függően milyen gondolatok és cselekedetek határozták meg földi életünket. Sőt, mindenkinek hite szerint jelennek meg ezen képzetek, a keresztények valószínűleg angyalokat és démonokat látnak, míg vallásokat ellenzők, reális-irreális képeket alkotnak tudatukkal. A köztes tér illúzió világából fel kell tehát ébredni, különben a szexuális képzetek és a vágy újra testet öltésre készteti a lelket és beleszületik valamely minőségű világnak anyaölébe.

A nagy kérdés az, hogy hogyan tud az egyszeri ember felébredni ebből az állapotból, honnan tudhatom, hogy most jelenleg nem egy olyan helyen tartózkodok-e, mely saját képzeleteimből épül fel, mint amilyen az ember álomvilága? A válasz egyszerű, szerencse és nem tudni.

Ezt a köztes világot amúgy bardonak nevezik. A tibeti hagyományokban ezért gyakori, hogy az elhunyt mellett egy láma kíséri annak szellemét, hogy felismerje saját illúzióit, ugyanis a halott még jó pár napig kötve van a testéhez, minőségben úgy „él” mintha meg se halt volna, hallja és érzékeli a földi dolgokat is.

http://kjksm.com/works/itself/img/printing/photo01.jpg

A tanítások szerves lényege, hogy az illúzió felismerése minden világban lehetséges, sok-sok világon vezet keresztül az út, egészen a Nirvanáig, az Ürességig, amely nem üresség, hanem szabadság. Addig sok-sok világot be tud járni a lélek, fokozatosan felismerve a látszatot. Vannak világok, ahol a látszatok keverednek, ilyen a mi világunk is a megszámlálhatatlanul sok lélekkel és van a köztes állapot, ahol egyedül van az ember, illúzióinak köszönhetően isteni teremtő és képzelőerővel.

De nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy minden csak jelenség, ami mulandó, elképzelt, irreális és tudat nélkül ezek nem is létezhetnek. Úgy tudnám a legkönnyebben elmagyarázni, hogy míg az ember nem lép be egy üres szobába, ahol csak egy asztal van és egy váza, addig az az asztal és az a váza nem is létezik, mert addig még nem érzékelte és látta azokat senki.

Tehát a lényeg a nem-valóság felismerése (mint a Mátrix című filmben is, amelyben a világ nem valós). Ezért fontos a gondolatok milyensége, és azok kordában tartása, ami sokszor teljesen lehetetlen feladat, főleg az állatias tulajdonsággal rendelkező embereknek, köztük nekem is. Ne érezze persze magát senki kirekesztve, nagy százalékunk ilyen. Földhöz ragadtan vágyakozunk. Ami nem baj, mert a bűn is csak egy illúzió.

Ám amit most gondolsz, a következő életedet formálja, a holnapot.

Szerdai lélekvándorlás

Minden elképzelés a lélek mellett szól. Annak léte, ha tudományosan nem is, de elvben már bizonyított. Azt se nehéz elképzelni, hogy a testet, melyet birtoklunk, belső sugárzásunk által akár építhetjük is, rombolhatjuk is, mindenképpen nagy hatással van tehát a külső jegyekre, a belső állapotunk mibenléte. De utaltam már ezekre, vagy jobban kifejtettem előző irományaimban is.

Én személy szerint a hármas felosztás elvét vallom. Ez egy fajta emberi szentháromság, a test, szellem és a lélek egysége. Ez esetben a test, a szellem atyja, ebből kifolyólag a szellem maga a fiú, mely két állapotot összekapcsol és áthat a szent lélek.

A lélek, mely az idők kezdete óta létezik, melyet elpusztítani nem lehet ugyan, és elvakítani sem, hiszen végig figyeli életünk minden mozzanatát, beleszólva halkan a döntéseinkbe a szellem szaván keresztül.

Erre alapoz a lélekvándorlás tana is. Egy körpályán haladó dolog ez, mely nem függ, sem időtől, sem tértől, sem a hasonlatként használt körpályától. Azt se nagyon hiszem, hogy maga a lélegzet, az emberi történelemmel párhuzamosan haladna. Ahogy mondani szokás, Isten útja, nem a mi utunk. Ezzel arra akarok célozni, hogy nem feltétlenül az elkövetkezendőkbe születik újjá a test, hanem képes erre a múltban is, ha ez a cél, ha ilyen választás történik. De ha nagyon el akarok rugaszkodni, az is lehet, hogy minden életünk, a jelen pillanatban párhuzamosan folyik.

http://siongchin.com/blog/wp-content/uploads/2010/01/Adou6.jpg

De ezek csak találgatások.

Egy a biztos, egyszer megfogunk halni. Vannak, akik nagyon sietnek és hamar, viszont vannak olyanok is, akik nem kapkodják el, vagy csak simán lusták. De ez az ő dolguk. Mindenesetre, biztos vagyok benne, semmi se vész kárba, és azok a dolgok, amiket megtettünk, vagy nem tettünk, alakítják majd halálunk utáni személyes sorsunkat. Nem az okozati törvények miatt, hanem a játékos kíváncsiság kiélése, és a fejlődés okán. Ebből a szempontból igaza van a realistáknak és az ateistáknak is, azaz élje ki magát az ember és ne habozzon, mert csak egyszer él. Ez teljesen igaz, ez a személyiségünk valóban egyszer él, de a többi örökké. Bármit megtehetünk, ha csak egy kis éberséggel is tekintünk a világra, a szellemi könnyedség általában segít és nem ront a helyzeten. A pofonok meg beleférnek, főleg, ha csak nevet az egészen az ember.

Írásomat egy idézettel zárnám. Lényegében meg se kellett volna írnom ezt a cikket, elég lett volna csak az idézetet beszúrni, de most már mindegy:

Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.

Márai Sándor

Raven - Örökségünk élén táncolunk 2.

2. Küszöb álmok

Szaladsz az utcán, a sötétség, mint egy vihar, egyre hatalmasabbra

terebélyesedik mögötted. Hátra sem pillantasz, mert nagyon össze kell

szedned minden figyelmedet, hogy a lábad elé néz, csak el ne ess!

Figyeled rohanó lábaidat, bukdácsolsz, de sikerül még az iramot

tartani. Haza kellene érni, mielőtt elnyel.... Hallod a cipőd kopogását

az utcakövön. Hallod nehezen kapkodó lélegzeted... Gyorsan, gyorsan

behúzódni. A betont lábad alatt egyre feketébbé színezi a feléd húzódó

éjszaka. Megriadsz attól, hogy már előtted is sötétbe zuhan az út és

az irányt elveszíted. Döbbenten megállsz, összeszűkül a tér, épp csak

talpad alatt billeg egy kis macskaköves nyom... de azt is porszemről

porszemre kimossa az örvény alólad. Aztán kibicsaklik a bokád,

összeroggyan a térted, kitépi belőled azt a kevés tartást is. Teljesen

összeomlasz. Ez volt az utolsó álmod. Nem érkeztél haza, mert ugyan,

mondd csak jártál már ott? Szabadultál már ki koponyád fogságából?

Honnan tudod, hogy képzeleted igaz? Miért hiszed, hogy a

képzelgéseidben ébredt vágyak kergetése az élet? Csak jársz

boldogságod nyomában, de ez a fojtogatóan száraz, nyers valóság

értelmetlen, és ha valami megtölti élettel, az a képzelet és egy

remény, aminek így is, úgy is rabja vagy. Megvalósítani magasztos

álmokat? Kérni nálad nagyobb tudású embereket mutassák meg az utat?

Van értelme? Miért vagy ennyire hitetlen? És miért ennyire hiteltelen

minden szavad? Úgy is meghiúsul mind, amit összegyűjtöttél világod

szilánkjaiból és gyúrtál belőlük bálványokat, kabalákat, isteneket,

hogy vezessenek meg.

Minden lépés, amit azért tettél, hogy eljuss végre oda, hiábavaló. A

boldogságot nem lehet elérni. A boldogság elérhetetlen. A legnagyobb

gúny, ami történhet, amikor a Mennyország kapujához vezetnek. A

diadal, hogy megérkeztél és beléphetsz nem más, mint emberi önkényes

hiúság.

Amint nyílik a kapu, mögötte nincs már más csak az a szédítő magasba

koncentrált örvénylő mélység, amiben sűrűn foszlik szét az anyag

legsúlyosabb képzelete. Ott elveszik a világ. Magához csábítja az erőt

és elnyeli. Nincs menekülés és mégis, akkor menekültél meg, amikor Oda

megérkeztél.

A küszöb előtt sokan visszafordulnak. Reinkarnálódnak. Tanulnak, és

újabb tanulságot szereznek, hogy magukat mind jobban kiragyogtassák,

és érdemességet szerezzenek a küszöbön való átlépéshez. De azon

átlépni nem lehet. Rajta megállni és visszanézni igen, de átlépni nem.

Mert mögötte nincs semmi.

Ezért a küszöbről visszafordul mindenki, aki átlépni nem tud. Mert a

kapuban az Őrzők állnak és ítéletük mértéke szerint szabják meg a

sorsot újra és újra mindaddig, míg a Lélek a küszöbre mer lépni és

azon megállni. Megízlelheti az Őrzők szerepét. És Őrzőként az lehet,

aki tudatosan álmodik.

http://i2.squidoocdn.com/resize/squidoo_images/590/draft_lens9097031module130402931photo_1288670542reincarnation-past-lives.

Megjelennek a küszöb álmok. Minden egyes lény életét végig álmodod.

Hogy amikor majd eléd áll és a bebocsátást és egyben a megbocsátást

kéri, lásd a kérését kiérlelte már, hogy helyedbe lépjen. Mert amikor

már Őr vagy, akkor kiválasztod az Őrödet, aki a küszöbre áll

helyedben, arccal visszafordul a álmok felé és akkor árnyékodat

elnyeli a tűz és akkor Ott vagy... Megérted a megérthetetlent.

Onnan visszatérni lehetetlen.

De van, aki a küszöbön állva bekukucskált egy résen. A rést csakis az

okozhatta, hogy a Lény szíve megszakadt. A Létezők közt a legnagyobb

merészség bepillantani a küszöbön túlra és onnan visszafordulni. Az

Ott látottakra emlékezni és a világba visszatérni az emlékezettel, a

legnagyobb merészség megismerni.

Aki Onnan visszatért, már nem tanít, nem okít, nem okul semmiből sem.

Csendes lépteiben káosz születik. Megszállottan az a vágy hajtja, hogy

lássa szívének szakadékából előörvénylő élet színeit, ágait. Mandalát

fest az élőkbe, hol fényt, hol árnyékot húz. Egymáshoz taszítva őröli

a lelkeket. Felébreszti mindben az egyéni Őrt és kéri, vezesse meg,

vezesse meg!

Ha nem jártál még ott...

Ha nem érezted még kegyelmét...

Ha nem azért vagy itt, hogy megvezess...

... akkor nem vagy Te senki más, csak az egyik álmom.

Érted?

Nevet, nevet az édes. Érti.

De csitt, Te zajongó kacagás! ...És csitt-csatt, kattan ezer lakat.

Bezárul a kapu. Az emlék visszatér a könnyel. Magamban őrzöm és

megálmodlak Téged.

Egyszer megtérünk Oda, mikor már nem leszünk emberek, de emberként

minden fordítva van bekötve, mert a koponya birodalmában minden

paradox. A vér ritmusán kúszik be a szívből az emlék, az érhálózaton

tódul be az agyba, és szül az idegek feszültségén képeket, hogy ha már

alszol, nem feled az árnyékod kilétét, Őröd figyel. Ezen képek,

emlékek, álmok, jelek. De nem Te álmodod a Boldogságot, hanem a

Boldogság álmodik Rólad. És amikor ezt megérted, akkor válik teljessé

az életed. És akkor lehetsz teljes ember, mikor hagyod magad a

káoszban elmerülni. Amíg megpróbálsz az örvényben megkapaszkodni és

magadat hiú képzetekkel bebetonozni, csak egy rongy vagy. Gyökeredet

újra és újra kitépi majd a vihar. Akkor tudsz emberként boldog lenni,

ha tudatodat az örvénylésbe veted meg. Akkor Égig érő lehetsz. És

akkor válsz Istenemberré, amikor a káoszban látod a mandala gyönyörű

táncát, ahogy sereg-forog a ritmus az élekben. Akkor Te már a

küszöbről visszatértél és ott Őrként beláttál a végtelenbe. Te Magad

vagy a Boldogság és álmodod ezt, itt.