Hétvégi szilánkok

A fejemben kavargó ezernyi benyomás külső megnyilvánulásai mindig visszaköszönnek. Se szeri se száma a sok próbálkozásnak, olyan mintha ezernyi darabra törött tükröt próbálni újra összeragasztani az ember, hogy legalább hellyel közzel valós képet adhasson.

Persze a legtöbben lesajnálják a szilánkot, nem is foglalkoznak vele, maximum kihúzzák, ha a talpukba kerül és mennek tovább sajogva. Van, aki zsebre rakja és mereng a fényén, talán ízlelgeti a lehetőséget, hogy mi van ha ez csak egy valami része, ami egy nagy egészet alkot.

Az egész nem több egy részeg látomásnál, próbál emlékezni mit tett az ember, de mások emlékdarabkái nélkül sokszor lehetetlen eligazodni egy hétvége történései felett is. Igen, a hétvégéken mindig lehet agyalni és gyakorolni. Remek dolog az ember fejlődésében addig míg teljesen el nem veszti a fonalat. Aztán már nehéz kikerülni a labirintusból, egyrészt sokáig tart, nehéz keresni a kijáratott, egy csomó rejtett ajtó akad mindig, megdöbbentve az embert és persze közben állandóan ott leselkedik a bikafejű szörnyeteg. Ha elkap, vagy megesz, vagy magába olvaszt, egyik sem túl szívderítő dolog. A későbbi látványról nem is beszélve, meg az illatuk, nos az nem illat, hanem szag.

http://images.fineartamerica.com/images-medium/broken-glass-bagiuiani-kostas.jpg

Persze, mesélhetnénk sok fura dolgot, mert a szilánkok ezt is engedik. Mindegyik felületén egy apró történet rajzolódik ki. Olyan se eleje, se vége, puzzleszerű valami, ami szerencsére többnyire nem valami giccses képet ad, hanem a legnagyobb természetességet tárja szemeink elé.

A lényeg, hogy felépüljön valami híd, ami minden történetet egyesít és leképezi a valóságot, amennyire az emlékek engedik, mások emlékei, az én emlékeim. Így születik a történelem is.

Írhatnék egy mesét lassan, a csupa kopasz emberről, aki mámorosan élt, míg csupa kopasz nem lett. A mindent kitöltő füstről és arról, hogy egy jó helyen és időben előhúzott cigi, vagy láb, vagy bármi, miképpen válik szexé, meleggé, vagy alkohollá, vagy más nyalánksággá. De ezek lényegtelen dolgok. Mert a történet a lényeg, hogy az miként fogant teljesen lényegtelen, hogy mi a tartalma az az igazán fontos.

A jövőben tehát igyekszem a tartalomra koncentrálni. Ez akár a mai napi mantra is lehetne.