"Énok kétséget kizárva felragadtatott, és Illés szintén. Egyikük sem látott halált, hanem haláluk minden bizonnyal késleltetve van. Mindketten fenntartatnak a halál elszenvedésére, hogy majd a vérükkel olthassák ki az Antikrisztus erejét."
Tetulliánis Kr. u 210.
Mai
bejegyzésemben a két prófétáról szeretnék megemlékezni, akik
már a régi korok mitológiájában is bizonyították
rátermettségüket, és a jóslatok szerint a jelenkor embere is
számíthat hathatós segítségükre a megnyomorított és teljesen
kizsákmányolt Föld nevű bolygón.
Illés
próféta a legnagyobb ószövetségi alak volt a hagyományok
szerint, előszítette Jézus eljövetelét, illetve az ő lelkének hatalmával keresztelte meg Szent
János az Istenembert, Jézust. Szerepe hangsúlyos volt, mert egy olyan
korszakban és területen élt, amely Baál démon kultuszát
részesítette előnyben. Nem volt ritka ez idő alatt az
emberáldozat sem, az egyéb kicsapongásokról nem is beszélve. A
hagyomány megemlékezik arról is, hogy próféta létének
ellenére, sokszor megfáradt, kimerült és depresszióra hajlamos
tulajdonságokkal bírt. Belefáradt az Úrnak tett szolgálatba és
sokszor zúgolódott munkájának értelmetlensége miatt. Ez
mondjuk nem meglepő, hisz hazájában állandó életveszélyes
fenyegetések közepette működött. Ezért is vonult el Bersebába,
ahol kiöntötte Istennek a lelkét, saját halálát kívánva, de
az biztatta tovább, erőt adva neki. Továbbá Illés kétszer is
találkozott egy angyallal, aki táplálta őt küldetése előtt, s
segítette útmutatásával 40 napos útján során a Hórebig. Élete
során számtalan krisztusi csodát tett az ételszaporítástól
kezdve a halottak feltámasztásáig. Testi halált nem halt, tüzes
szekér, forgó szél vitte fel az égbe.
![]() |
http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02192/paris-by-night_2192573k.jpg |
Énok
prófétáról már írtam korábbi bejegyzéseimben is. A vízözön
előtt élt, nagy szerepe volt abban, hogy tolmácsolja az utókornak
az angyali letaszítást, az első bűnbeesést, mely által a
szellem az anyagba hullott. Lényegében a mai világ megszületését
írja le és annak okait, uyanúgy elbeszélve, ami más
őshagyományokban is előfordul. Hasonlóan Illéshez, ő se halt
testi halált, hanem közvetlenül az égbe emelkedett, egyes
legendák szerint Isten angyallá tette, ami azóta se történt meg,
azóta se részesült ilyen kegyben az ember.
"Abban a hétben, a két próféta, Énok és Illés felét veszik a hétnek. Mert prédikálni fognak 1260 napon keresztül, zsákruhát viselve, hirdetve a megtérést az embereknek és minden nemzetnek..."
Hippolitusz Kr. u 200
A
Jelenések könyve beszél a két tanúról, akik felfedik az
Antikrisztus álarcát és harcba bocsátkoznak azzal, azaz színre
lépnek ellene szemtől szemben. A két tanú Illés és Énok lesz,
akik csapásokat és jeleket hoznak az utolsó időkben,
megnyitva ezáltal a Jelenések világát. Amíg munkájuk tart
sebezhetetlenek, ha valaki mégis ellenük tesz ártalmakban pusztul
el egyes evangéliumok szerint. Munkájuk során 1260 napon keresztül prédikálnak a lehető
legpuritánabb viszonyok között. Ám a fenevad elpusztítja őket munkásságuk miatt,
s holttestüket egy nagyváros utcájára dobja, közszemlére
téve. Az emberiség ünnepel, hiszen a csapások miatt azt hiszik,
ők a rossz oldalt képviselik. De három nap után feltámadnak és
az egekig emelkednek, ekkor nagy katasztrófák történnek a
beszámolok szerint. Ezután az írások valamiféle átváltozásról
írnak, Énok és Illés megszabadul anyagi testétől s úgy száll
szembe az Antikrisztussal és azok csatlósaival, többek között a
Hamis Prófétával, természetesen immáron sikerrel.
Természetesen
sok minden más is lesz a mitológia szerint, most csak a két tanú
szerepéről kívántam szót ejteni, amit már írásom elején is
közöltem.
Szép
szombatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése