2011. április 26., kedd

Áldozat


 (fejezet a szakdolgozatból)

A legnagyobb áldozatot, melyet Jézus mutatott be kereszthalálával a világért, sok-sok ceremónia előzött meg, melyből szeretnék néhányat bemutatni.

            Az első és legfontosabb áldozat Ábrahámhoz kötődik. Isten arra szólította fel őt, hogy egyetlen fiát Izsákot mutassa be neki égőáldozatul, egy számára kijelölt hegyen. Miután Ábrahám három napon keresztül megtette a szükséges előkészületeket, már készült volna meggyilkolni a fiát, egy késsel (amit nagyon sokszor szakrális és rituális ceremóniánál használnak évszázadok, ha nem évezredek óta a mágikusan aktívak), amikor hirtelen egy angyal állította meg. A lényeg itt az Isten iránti feltétlen engedelmesség bemutatása volt. Ábrahám kész volt megölni egyetlen fiát az Úr parancsára. De az Élő Lélek pusztán próbára tette az idős férfit. Hiszen az engedelmesség többet ér, bármilyen felajánlott élőért vagy élettelenért.
juhokat,  kecskéket és kovásztalan kenyeret áldoztak az Úrnak. A korban ez a szokás igen elterjedt volt, más népeknél is előfordult, hogy pogány isteneiknek mutattak be áldozatokat, nemritkán embereket is legyilkolva vallási célokból. Az emberi áldozatokat Molochnak mutattak be, ami leggyakrabban csupán egy faragott szobor volt.
http://westernhumanities101.pbworks.com/f/Abraham8.jpg

            Sokfajta felajánlást mutat be a Biblia, van égő-, engesztelő-, étel-, közösségi-,jóvátételi-, dicsőítő-,fogadalmi-, bűnért való-, önkéntes áldozat.


            A bálványok kultusza igen nagy körben hódított az ókori emberek köreiben. A mai modern bálványok a pénz, a média, a szépség és teltségérzet is hasonlóan szedi áldozatait, avagy rajongóit jelen korunkban is. Az anyagot, melyet mai is, emberek készítik emberek számára. Csupán a látszat fenntartására, az igazság elferdítésére és a tömegek szórakoztatására. Izajás próféta így ír erről: „A bálványt mesterember önti ki, aztán az aranyműves bevonja aranylemezzel, és ezüstláncokat aggat rá. „Az Apostolok Cselekedete még részletesebben kifejti a bálványimádat haszontalanságát és logikátlanságát a spirituális ember számára:„Ha tehát Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló.„

            Meghatározó egy vallásos életében a böjt. Ezen gyakorlat során valamiről egy időre le kell mondani, avagy mérsékelni a belső tisztaság elérése érdekében. Leggyakrabban bizonyos ételek, fűszerek, hús, alkohol és más élvezeti szerek használata kerülendő, vagy bizonyos szórakozási formák és a szex időszakos mellőzése. De pusztán megvonás nem elegendő, akkor van igazi haszna, ha mellé jellem és hit is párosul. Máté így ír erről: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, mikor böjtölsz kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak atyád, aki a rejtekben is ott van. Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”
Jézushoz visszatérve, küldetésének csúcspontja volt az és hatalmas csodáinak egyike, mikor a római katona lándzsáját oldalába döfte, abból vér és víz folyt ki, ahogy testéből elfolyt az élet, úgy kúszott fel a lelke egészen a mennyekig. De nem csupán ezért fontos a Messiás munkássága. Önfeláldozása melyet népéért és egy jobb világért tett az egyik leghatalmasabb áldozat, melyet valaha is bemutattak. Nagysága a mai napig követendő példa, mert a szeretet és üdv, melyet közvetített hatalmas kegyelmi ajándék ezekben a vérontás teli és reménytelennek tűnő korszakokban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése