2011. február 5., szombat

Salamon a prédikátor


Salamon, a bölcs, nemcsak Izrael harmadik királya volt, hanem hírnök is, akit Isten igencsak kedvelt, sokan akkoriban így is becézték; Jahve kegyeltje.

A legfontosabb momentumok élete során a jeruzsálemi első templom felépítése volt, de főleg Dávid király által létrehozott alapot vitte tovább. Kevés háborút viselt, főleg az építkezésekben merítette ki uralkodásának időtartalmát.

Számtalan legenda beszél démonok feletti hatalmáról, mely kegyet egyesek szerint Istentől, mások szerint idegen ágyasai és szeretői által tanult varázs praktikák által kapott meg.
Tény, hogy számtalan középkori könyv beszámol a salamoni pecsétekről, melyet nagyon sok alkimista és kabbalista varázsló használt idézése és kísérletezése során. Tulajdonképpen ezen jelek a legelterjedtebbek és mai napig is előszeretettel jelenítik meg ezeket filmekben és más egyéb alkotásokban, művekben.
A Bibliában számtalan részt tulajdonítanak neki, valószínűleg tőle származik az Énekek Éneke, a Prédikátor könyve és a Példabeszédek könyve, illetve néhány vers a Zsoltárok könyvéből.
http://www.altshkeely.com/art/full/bosch.jpg

Salamon híres volt bölcsességéről és írásairól is széleskörű világlátása, hatalmas élettapasztalata és határtalan nyugodtsága tanúskodik.

A salamoni út járható voltjáról csak az emberi erkölcs mélysége és az abból való kilábalás adta erőfeszítés mutathat tanulságot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése