Novella a hasonmásról

Anton Kristofer vagyok, vagyis voltam egykoron. Egészen addig, amíg nem találkoztam vele. Hol is kezdjem a történetet? Nem tudom, ennek igazán sose volt eleje és sosem lesz vége. Ám azért megpróbálom.

Úgy pár évvel ezelőtt kezdődött az egész. Az az este teljesen átlagosan indult. Hazaérkeztem a munkából, vacsoráztam és közben a híreket böngésztem a laptopomon. Megjegyzem, ez még most is érdekes számomra, olyan kis hétköznapi rutin dolgokra olyan élesen emlékszik az ember, de ha valami igazán fontost szeretnénk előhozni, akkor bizony elég mélyre kell ásni. S minél mélyebbre ásunk, annál inkább romlik az információ, képzeletünk becsap minket és meg nem történt dolgokat is hozzáillesztünk múltunkhoz.

Folytatva történetem, akkoriban nem voltam túl vidám, sehogy sem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan azt elterveztem. A munkával kapcsolatos és magánéleti problémák eléggé leterhelték húszas évei vége felé járó elmémet. Többnyire zavarodott voltam, és szinte már olyan kényszerképzeteim támadtak, ami sok személyes kapcsolatomat tönkretette. Álmaim viharosak voltak és különösen furcsák. Képzeletbeli helyeken jártam, képzeletbeli lényekkel beszélgettem, vagy harcoltam. De eléggé sokat is menekültem, ami így ennyi idő távlatából teljesen érthető.

http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/396645_424919204240180_479485428_n.jpg

Nos, az éjszaka történt az egész. A redőnyök teljesen le voltak húzva, csak a Hold vakítóan sápadt fénye szűrődött be a réseken keresztül. Kinyitottam a szemem, pedig nem volt semmilyen álmom, egyszerűen csak felébredtem. A szomjúság miatt. Gondoltam, kimegyek inni, de valamiért nem mertem kiszállni az ágyból. Egy árnyékra lettem figyelmes, ami az elég sötét szobában is feltűnő volt. Egy görnyedt alakot formált, aminek a fejformája egyenesen rám szegeződött. Elkezdtem rettegni, azaz igazi állati félelem lett rajtam úrrá. Azt hittem csak képzelődöm. De ekkor az a sötét valami elvált a faltól és felém kúszott. Eközben magamon olyan nyomást éreztem, ami arra kényszerített, hogy a hátamon fekve a plafonra irányítsa figyelmem. Okkal, mert az éjjelnél és éjjelebb lény fölém szállt, és füst állagú anyaga kezdett még emberibb formát felvenni. Ahogy az arcába néztem, egy ismerős tekintett rám, akit mindennap látok akarva, vagy akaratlanul. Az én ábrázatom volt az, de feketébb az olajnál is, mégis jól kivehető volt minden részlet. A szem, az orr, az apró kis gödrök és ráncok.

Aztán megszólalt :

-Hívtál. -

Ekkor teljesen elmúlt minden félelmem, és hihetetlen nyugalom szállt rám. Meglepő volt ez számomra ilyen élmény közepette, de fel is bátorított, ezért megszólaltam:

-Ki vagy? Mit akarsz?

-Egy jó barát.-válaszolta mosolyogva, aztán folytatta:-Figyelemmel kísérlek gyerekkorod óta. Jobban ismerlek téged, mint te önmagad. Látom minden vágyad, minden gondolatod, minden percedet, most és a jövőben is. Terveim vannak veled, és hívásod miatt engedélyt kaptam tőle, hogy megjelenhessek előtted.

-De hiszen nem hívtalak, és kitől kaptál engedélyt?-kérdeztem, majd az így felelt:

-Nincs neve, mégis mindenütt ott van. Atyámnak nevezem őt.

-Te egy angyal vagy. Méghozzá bukott. Talán maga az ördög.- meglepődtem gyors válaszomon, de hihetetlenül éber voltam, minden tudásom, emlékem és tapasztalatom könnyedén szóvá vált az ajkamon.

-Részben igaz, de elmesélem a történetem. Fellázadtam Isten ellen, mert nem akartam szolgálni az embert. Számomra alantasak és azok is maradnak. De te ezt a mesét ismered. Ám azt nem, hogy volt egy másfajta büntetésem is. Teremtőnk alkotott egy emberi lelket, aki ugyanazt érzi, mint én. Hozzám hasonlatos, ahogy ő hozzám. Ez az ember te vagy . Több millió éve vándorolsz s teszed a dolgod, ahogy én is. Egyek vagyunk, egy a vágyunk, egy a feladatunk. Egy a végzetünk. S ez a fátum, ami összeköt minket, tesz majd azzá, amilyen szerepet szánok neked. S amit te biztosan el fogsz fogadni. A benned rejlő csalódás és harag, amit elszenvedtél az évezredek alatt tesz alkalmassá arra, hogy azzá válj, amit mindig is szerettem volna. Mondhatjuk úgy, hogy megkedveltelek.

-Úgy érzem tudom mi ez a szerep.-válaszoltam.

-Ezt igennek veszem-mondta, majd belém szállt. Korok peregtek le a szemem előtt. Olyan történések, amiket nem éltem át. Egy lettem vele. S már én lebegtem ő fölötte. Ekkor mély álomba zuhantam.

Most éppen egy dombon állok. Körülöttem háború dúl. Elkezdődött a nagy összecsapás, egy új irányvonal reményében. A megváltásomban már nem reménykedem. Vállaltam ezt, és felelősséggel nézek elébe az utolsó ítéletnek. Szerepem talán ez volt, hogy bűnnel és gyűlölettel vezérelve felkeltsem a Magasságok figyelmét. Talán még jót is cselekedtem.

Vége

Mihály arkangyal tarot lapja

Mindenki ismeri a mitológiát, mely során Mihály arkangyal a jó angyalok vezéreként a a Földre, aztán a Pokolba taszította az ős gonoszt, Lucifert, ki nem tudott megküzdeni ősi állati szenvedélyével  és szellemi tisztasága helyett, az archaikus kéjt választotta.

Mihálynak, más néven Sadaynak sem volt könnyű a helyzet. Választhatott volna másként is,  hiszen az angyali karon végbement döbbenet és új lehetőségek, a szabad választás furcsa íze felfokozottan hatott minden szférára. De ő egyszerű angyalként, felismerte az önmagában lakó jót, isteni lényének teremtő esszenciájával újra megszólította, az akkor csendben szemlélődő Istent. Felismerte őt, és ezzel a tudással állította maga mellé a megzavarodott seregeket. Hiszen ki lehetne olyan, mint az Úr? Az, aki a mindenek forrását választja.

http://www.fredmartin.net/Exhibitions/2011_art-foundry/1995-04-11-ph2-Tarot-Devil-V-dpi72.jpg

Nem tett mást, elfogadta a lehetőségként benne is rejlő rosszat de nem vetette magát bele az új érzésbe. Először magában szállt szembe a mélységgel, aztán a külső ingereket is legyőzte.

Ezt a harcot jelképezi az Erő kártyája, a mágikus 11-es teljes. Mikor el lett választva a jó, a rossztól, a hideg, a melegtől, az éj, a nappaltól.

 Mihály azonos lehet a nagy Hermésszel , az ősi Thottal, aki elvégezte az Egy Szétválasztásának hatalmas varázslatát. Neki köszönhetően, megmaradt az egyensúly, a világ nem fordult át végérvényesen a sötétség oldalára.

A Tabula Smaragdina ezt ékesen szemlélteti:

„Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

Az, ami lenn van ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.

És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból  úgy elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.

Apja a Nap, anyja a Hold.

A szél hordozta méhében.

Dajkája a Föld.

Ez a világ első anyagának forrása.

Ereje tökéletes, ha a Földbe visszafordul.

Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.

A földről az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket. Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét. Ettől kezdve menekül előled minden

Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz, és minden szilárdat áthat.

Így teremtették a világot.

Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.

Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.

Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem. „

A kegyelem ajándéka, Énok szellemisége

Isten a világ teremtésénél számtalan tulajdonsággal felruházta az embert, saját képére és saját hasonlatosságára alkotta meg Ádámot és annak leszármazottait.

Élt az ifjak között egy Énok (Henoch) nevű férfi, Ádám után a hetedik generáció tagja, aki az Úr számára igen kegyes volt, ezért felruházta őt éberséggel, és az írás tudományával. Sajnos a Biblia nem sok esetben beszél róla, főleg apokrif iratokban tüntetik fel, de a kopt ortodox egyház is kanonizálta, azaz Istentől sugalmazottnak tekintette az írását. Noé előtt élt, prófétaként tevékenykedett az óriásokkal és emberi gonoszsággal teli földön, a végítéletet vetítette előre, melyet végül a Vízözön tetőzött be. A többit már ismerjük, vagy nem, de erről majd később még írok.

Tehát Isten színe előtt járt, míg végül Jahve magával vitte. Testestül lelkesült.

Írásának hagyatéka az Énok apokalipszise, rámutat az angyali letaszítás okára, illetve bemutatja annak minden következményét.

http://islamichappiness.com/quran.png

A kegyelem szó ősibb, mintsem azt hinnénk. Nagy keggyel jár, aki kegyelmességet , irgalmat és megbocsátást gyakorol. Istennek tetsző ez, hiszen nem azért teremtette meg az embert, hogy az az ő szerepét betöltse, nem isteni szubsztanciák vagyunk, nem rendelkezünk teremtő gondolatokkal, nem vagyunk alkotók. Csupán lelkek vagyunk, akik egy olyan ösvényen járnak, melyet nem kell egyedül megtenni. Fordulhatunk felebarátokhoz, Istenhez a maga kézzel-fogható valójában. Nem személytelenül reinkarnálódott lények vagyunk, akik újabb és újabb bűnök elkövetésére jöttek-e világba, hanem egy olyan kettősséggel rendelkezünk, mely egyaránt rossz és jó, de szabad. A kegyelem gyakorlása során, nem hagyjuk szenvedni a másikat, se önmagunkat, a sorsot és a karmát okolva ezen dolgokért, hanem aktívan állunk elé minden nehézségnek. Hiszen senki sincs egyedül.

Énok ébersége észrevette azokat a folyamatokat, mely az akkori világot alakítja, és rájött, hogy kegyelemmel és békével a szívében tűz nem sebezheti, kard nem vághatja ketté.