A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thot. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 22., vasárnap

Hermész, a mágia hírnöke


A görög mitológiában az istenek hírnöke, de egyiptomi vonatkozásban is felelhető Thotként, kit az istenek írnoka- és az írás megalapítójaként tartottak. Hasonlóan Henochoz, egy vízözön előtti korszakról számol be, és leírja azon katasztrófának történéseit is (az se kizárt, hogy Hermész, maga Henoch volt). Mindenesetre nagyon sok arcot és nevet tulajdonítanak neki.

Nagy Sándor uralkodása alatt találtak rá mumifikált tetemére, melynek kezében a híres hermetikus műve a Tabula Smaragdina volt. Ezt alkimista és okkultista szövege miatt évszázadokra betiltották és a belőle táplálkozó írásokat és feldolgozásokat elrejtették, vagy megsemmisítették a korabeli uralkodók parancsára.

Hermész célja az ember spirituális valóságának felfedése volt, mely egyesek szerint sikerült is. Belőle táplálkozik a kései hermetikus mágia, az okkultizmus is. Mivel korábban inkább az ember és a kozmosz viszonyát mutatta be a munkássága, a középkorra sikerült magába olvasztania a kabbalát, a ji-kinget, az asztrológiát, tarotot és más egyéb gyakorlati filozófiai rendszert. Ez nem hogy nem tette kaotikussá az egészet, hanem sikerült egy olyan ösvényt vágnia a világképébe, mely többféle embertípust is sikeresen bevonzott a hermetizmus művészetébe.
http://visionaryrevue.com/webmedia2/jofmedia/jof.herm.first.407x548.jpg

Hermész maga volt a Világ Ember archetípusa, mely állt egy isteni és egy sátáni részből. Mindkét jellemvonás megtalálható volt benne, egyensúlyban a jó és a gonosz is. A hermetizmusban tehát megválasztható, hogy milyen ösvényt jár a tanonc, a teljességet választja-e, avagy megragad egy mágikus szinten, a saját anyagi kielégítése céljából (azaz isteni mágiázik, mely az isteni renddel összhangban cselekszik, vagy emberi mágiát használ, azaz varázsol személyes érdekek céljából) . A fokozatos beavatások által, mely mindig a gyakorló fejlettségétől és rátermettségétől függ és függött, nyílnak meg azok a kapuk, melyek az okkult titkokat felfedik.

Maga a mágia is, egyik legrégibb magyar szavunkból származik, a magból, amiből kicsírázik egy új dolog, amihez egy belső tűz kell, a máglya. Tehát, egy olyan művészet, ami összhangban az akarattal változást idéz elő. A megfelelő fajtájú és mértékű erővel, a megfelelő módon. Erre a módra kell csupán csak rájönnie az embernek, mert ahogy Jézus is mondta:

„Aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog és a mindenségen uralkodni.”

2011. július 21., csütörtök

Mihály arkangyal tarot lapja

Mindenki ismeri a mitológiát, mely során Mihály arkangyal a jó angyalok vezéreként a a Földre, aztán a Pokolba taszította az ős gonoszt, Lucifert, ki nem tudott megküzdeni ősi állati szenvedélyével  és szellemi tisztasága helyett, az archaikus kéjt választotta.


Mihálynak, más néven Sadaynak sem volt könnyű a helyzet. Választhatott volna másként is,  hiszen az angyali karon végbement döbbenet és új lehetőségek, a szabad választás furcsa íze felfokozottan hatott minden szférára. De ő egyszerű angyalként, felismerte az önmagában lakó jót, isteni lényének teremtő esszenciájával újra megszólította, az akkor csendben szemlélődő Istent. Felismerte őt, és ezzel a tudással állította maga mellé a megzavarodott seregeket. Hiszen ki lehetne olyan, mint az Úr? Az, aki a mindenek forrását választja.
http://www.fredmartin.net/Exhibitions/2011_art-foundry/1995-04-11-ph2-Tarot-Devil-V-dpi72.jpg


Nem tett mást, elfogadta a lehetőségként benne is rejlő rosszat de nem vetette magát bele az új érzésbe. Először magában szállt szembe a mélységgel, aztán a külső ingereket is legyőzte.

Ezt a harcot jelképezi az Erő kártyája, a mágikus 11-es teljes. Mikor el lett választva a jó, a rossztól, a hideg, a melegtől, az éj, a nappaltól.

 Mihály azonos lehet a nagy Hermésszel , az ősi Thottal, aki elvégezte az Egy Szétválasztásának hatalmas varázslatát. Neki köszönhetően, megmaradt az egyensúly, a világ nem fordult át végérvényesen a sötétség oldalára.

A Tabula Smaragdina ezt ékesen szemlélteti:

„Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
Az, ami lenn van ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.
És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból  úgy elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.
Apja a Nap, anyja a Hold.
A szél hordozta méhében.
Dajkája a Föld.
Ez a világ első anyagának forrása.
Ereje tökéletes, ha a Földbe visszafordul.
Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.
A földről az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket. Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét. Ettől kezdve menekül előled minden
Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz, és minden szilárdat áthat.
Így teremtették a világot.
Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.
Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.
Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem. „