Barátságról

Hmm. Vannak dolgok amik változnak. Így van ez a barátsággal is. Sok barátomat vesztettem el tudatosan, vagy tudattalanul. Akaratosan, ragaszkodva merev elképzeléseimhez, az elvárások és szenvedélyek pókhálójába ragadva.

Ha múlnak az évek és eltávolodnak az emberek egymástól az okkal történik, főleg az új személyiségjegyek kialakulása, a változó tér és érdeklődési kör miatt sok kapcsolat megszűnik létezni. Szerencsére van olyan is, ami kiállja az idő próbáját és az láthatatlan szalag, mely összekötötte a társakat a múltban, egy újbóli találkozáskor újra láthatóvá válik. Tovább folyva abba a mederbe, amit a sors terel tovább.

Ám az árulásra nincs bocsánat, magam is voltam és vagyok áruló. Mikor kész akarva menekül az ember a biztonság elől, a baráti szeretet elöl. Önmagát, önmagamat belehelyezve a választott szenvedésbe, köszönhetően a hirtelen felindulásoknak és alkalmatlan pillanatoknak, mikor egy apró általam okozott seb, egy egész fertőzést indít el a másikban. Jó esetben ilyenkor magamban is csalódok. Pláne a másik, szintén bennem.

http://img.izismile.com/img/img2/20090304/beautiful_pictures_of_nature_00.jpg

Az ember mindig újra és újra elköveti azt a hibát, amit számtalanszor megfogadott, hogy sosem. De az emberben lévő indulat és hirtelenség akkor is ott lapul, mikor annak semmi látszatja sincs. De így van ez a mélyen eltemetett dolgokkal. Egy szerencsés kincskereső mindig felhozza a felszínre a ládát, ám abban a ládában csak káosz uralkodik.

Nem tudok arra biztos receptet, hogy mi állja ki az idők próbáját. De a jobb odafigyelés és empátia készsége biztosan segít. Aminek el kell múlnia el is fog, ami megmarad azt meg megéli az ember. Egy a biztos, senkiben sem szabad tüskét hagyni. Talán legközelebb ez sikerülni is fog.

Rövid elmélkedésemet egy idézettel zárnám, amit már előttem évezredek óta idéztek az első ismeretlen szerzőtől:

„Sajnálom”