Raven : Örökségünk élén táncolunk 3.

Magas ember látásáról

Nem látom a testet csak „rucinak”. Oly sokan mondják, csak egy ruha, egy kabát, amit magadról ledobsz… ha itt az idő… Ez a romantikus. Nem az, amikor azt mondom, hogy a Szerelem a Mi létezésünk Értelme. A Szerelem egy magas tudatállapot. Persze ez is romantikusnak és bájosnak hangzik, mégis ha azt mondom magfúzió, és ez oly okos kifejezés, akkor is azt mondom: Szerelem.

A szellem és az anyag nem két különböző létezés.

A szellem nem anyagtalan és az anyag SOHA nincs szellem nélkül.

Még akkor sem, mikor élettelennek látszik, az ott, a holttest él!

Él a bomlásban.

És a tudat, a szellem, ami a testet életében hajtotta, mozgatta, lélegzést generált benne, lelket lehelt bele, tudatos a bomlásban is.

A szellem nem hagyja el az anyagot, amikor a szív megáll. Tudatosan lebontja azt, a körforgásba szórja és tudatosan tervezi az újraépítést. A testből az utolsó léleg(k)zettel a lélek jár be egy utat, látszólag kilép, kiszáll, elhagyja a testet… De a lélek a szellem álma, a lélek a tudat képzelgéseiből összegyúrt energiaforma. Az isteni szellem a lélekben ad egyéni ízt a megélhető történethez és a szellem koncentrálja Maga erőit és VÁLIK TESTTÉ. Nem beleköltözik, nem felveszi. AZZÁ VÁLIK, amikor lelket önt bele. A lélek egy szerv. A test és a szellem egy Lény, és ennek a Lénynek a szerve a lélek. De ez egy igen különleges szerv és igen különleges anyagból van, (már amennyire különleges lehet a földi anyagokhoz viszonyítva, de anyagból van a lélek is).

Halál pillanatában a lélegzet szakad el a földi síktól és rezeg át a lélek „birodalmába”. De valójában a lélegzet elszakad a testi látszattól és a szellem lelki szerve egy új formában lélegzik tovább. Ez egy tudatos választás és egy gyönyörű pillanat. Mindannyian erre a pillanatra készülünk egész testi erő megnyilvánulásunkban, mint ahogyan a megfogantatásra is vágyunk körbe és körbe. Embernek ez lélekvándorlás, de szellemi lényének ez egy lélegzet szakasz: be és ki.

Miért különleges a szellemi lélegzet, a lélek útja emberi szemmel… Mert varázslatos álomképek játszódnak le a tudatban, a szellemben, amikor a lélek ezt a kört bejárja. Belélegzéskor testté válik, kilélegzéskor szellemmé. A test az, amikor a szellem belélegzi az erejét. A szellem az, amikor a testből kifújja az erejét. De állandóan és mindörökké egy Lényről van szó.

És amikor a testből kifújja a lelket a Lény, épp olyan ösztönösen teszi, mint itt, élőlényben a test lélegzik. A testi lélegzet is ki-be jár a lélekben és a szellemet tudatosítja. Ezért igen nagy tisztító erejűek a lélegzésre alapozott testgyakorlatok. Mágikus képzésnek az alapjai, hogy lélegzet tudatossá váljon. E nélkül kóklerkedünk!:P A figyelmetlen lélegzet észrevétlenül csúszik át egyre szaporább vagy lassúbb ütembe és lükteti a vért a szívbe…, pánikot kelt vagy lassan álomba folyik a tudat, a szellem az öntudatlanságba merül és maga egészséges körforgása pokoli örvénnyé torzul a lélek képzeletében. Álom, álom, édes álom.

Mert a lélek különleges anyag, energiaszálai olyan szövevényes képi világot tartalmaznak, amit mi múltnak és jövőnek nevezünk, amikor a szálak és az összefonódások, energiasejtek közötti, képlékeny résekben olvassuk emberi sorsunk. De ez épp olyan, mint egy tudósnak mikroszkóp alá helyezni két lapka közé cseppentett mintát és annak világában vizsgálódva elmerülni. A lélek is pozitív és negatív töltésű rezgéseket tartalmazó élményekből és emlékezetből felépülő szerv, amely belélegzi a szellemi erőt, mint tapasztalatot a testbe és szellemi akaratból kifújja magából azt… a test bomlik, az élőlény meghal, de a tudat jelen van a lélegzetben. Ettől válik Mágussá, ettől válik Istenné, a Mi képzeletünkben.:)

Az ember öntudatlan, de egyre inkább emeli tudatát, álmodó lélegzetében Lényének magas tudatába. Meghal és újjászületik. Lelke útján álmodik és ébred.

A test bomlásában is tudatosan jelen van. És a lélek-zetre való tudatos ráébredésnek elkerülhetetlen képe az, hogy a halálban tudatosak maradunk.

Sokan hiszik, hogy ez, a halál, a „ruci” levetése, eldobása és esetleg van annyi alázat Maga iránt, hogy rábízza egy magasabb istenségre, hogy az anyagi körforgásba bocsátja testét, amikor ő megszentségesül, de mindezt olyan gőggel teszi, ami a makacs, megüdvözülésre vágyó álma a léleknek. Mindent átfogó isteni figyelemmel, igen bájos és gyermeki naivság ez…- és ez a határtalan Lény, a Mi Jóistenünk megálmodja lelkének a mennyországot és megálmodja a lelki nemesség és tartás rapszódiáját (RABszódiáját), hogy azt az öntudatlanság örvénylő poklától megtartsa. Megálmodja a földi tanítóközpontot és hétpróbás küzdelmek útján, magába emeli az eszméletlen lelket. De nem kell, hogy így legyen. Ezért az ígéretért vágytuk meg, mi emberek azt, hogy magasabb szellemmé, istenné váljunk. Mi azok vagyunk, emberként Lényünk testté vált lélek álma vagyunk. És minden élőlény egyaránt szellemi anyag és van egy közös Forrásunk, Istenünk…, akit álmodik egy még magosabb Isten lelke.:D Maradjunk csak galaxisunk méreteinél és csöppenjünk vissza emberi gyermeki lelkünkbe! Aki, közülünk, Magába szívta lelke álmát, melyből megsejti, hogy óriási ő maga, mind megvágyja, hogy beletudatosuljon. Hogy lélegzetét uralni tudja, vagyis hogy lelkének örvénylő álmait megfékezze, és mennybe menjen – ménbe mennyen - m-én-be térjen, magas énjébe térjen… magyarul, vagy még magyarabbul: tudata hatókörét emelje.

Csak látszat a test elhagyása.

Amikor egy lény ő-szinte szeretettel elmorzsolja kiléleg(k)zésében a testet és szétszórja anyaföld ölében, minden porszemében tudatosan jelen van. Amikor a lélek tudatos, a bomló test illatos és szép. Mert az egészség az, ami él, él, él, AZUTÁN is… Azután, ami egy ragyogó élmény a léleknek. Meghalni.

Óhh és ez is csak egy kis szösszenet volt, amit forró nyári szellő fújt szemembe egy pitypangról.

Készítette Vass Lajos, azaz én: Lény-madár-istenség