A félelem invokációja

Ma a félelemről szeretnék írni. Úgy gondoltam ez is annyira általános, hogy napokat lehetne erről a témáról beszélni. Főleg vasárnap, egy laza ebédet követően, az utolsó nyári napsütéses órák idejében.

Maga a fél-elem, egy olyan dolog, mely folyamatosan felez le dolgokat. Mikor megjelenik a fejünkben, elkezd hatni a szívünkre is.

Olyan érzés ez, mintha fázna belül minden. Talán remegünk is. Közben jönnek az illúziók, a képzetek, árnyak. A felező erő folyamatos táplálása, mely gyengít bennünk minden racionalitást, minden reményt, minden elképzelést átvett minket a túlsó partra, a negatívitás pusztítóan sötét és hideg vermébe, ahol vadállati félelemmel hadonászunk a minket kísértő lények kántálásának közepette.

A félelmet érzünk akkor is, ha a másik fél tőlünk. Azt hisszük a sajátunk, de nem. A másik embertől el lehet kapni, mondhatni ragályos. Végül is az őrület egyik fajtája és nem alapösztön, ami a túléléshez kell. Túlélni olyan világban szokás, ahol az élet állandó küzdés, vagy megalkuvás az erősebbel szemben. Csak az anyagra képes hatni ez a fajta érzés, mert csak az képes feleződni, mert nem teljes, hanem folyamatosan változó. Sebezhető.

http://a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/254956_215598161793867_1128138_n.jpg

Félelmet tehát lehet invokálni, behívni, idézni, ha úgy tetszik, de a szó pontosabb jelentésében, segítséget kérni. Könnyen. Az alap ősi félelem a sötéttől, a fény hiányától benne van az emberben, de hasznot is lehet belőle húzni. Ha úgy tetszik, kihúzhatjuk magunkat a kútból. Ami megjelenik a saját akaratunkból az le is győzhető. Kivéve, ha ez kimerül az állandó panaszkodásban az élet dolgait illetően, vagy feleslegesen aggódunk előre egy napot, mikor az még meg sem történt.

Szembe kell a félelmekkel szállni és megpróbálni elhessegetni. Igyekszem én is ezt tenni. Főleg vasárnap délután, mikor megint lezárul egy hét. A hétfő mindig új kihívásokat hoz. Új félelmeket állít az ember elé, de új lehetőségeket is, hogy még erősebbek legyünk.

A szabadságharcos

Egy szabadságharcos élete folyamatos küzdelemből áll, küzd másokért, küzd az ideákért, a fennálló hatalmi rendszerek ellen. Tartást ad, mely felvilágosítja és ösztönzi a körülötte élőket a cselekvésre.

Az újságíró, mint egy szabadságharcos hasznos dolgot művel, az írást olyan feltétellel űzi, mely megváltoztat eszméket és teret nyújt új gondolatoknak. Élete az állandó csatározástól boldog, célja nem az elmúlás, hanem a küzdés.

Egy író nem lehet gyáva, véleményét a legigazságtalanabb helyzetben is hangoztatnia kell, ha az egyúttal olyan információt oszt meg közönségével, mely annak épülésére szolgál. Tehát egyfajta hivatás, mely életút elöl nem térhet ki. A tények legyőzhetetlenné teszik őt, mert ezt mindenkivel megosztja. Kötelessége is, nem hallgathat el sem gondolatot, sem száraz adatot.

A média csatatér, ahol az újságíró a gyalogos. A tömegkommunikáció a világ, melyben a sok kaotikus információ közt szabadságharcosként tesz rendet az író, hogy ezáltal is kielégítse a népe tudásszomját.

Harcos lévén esendő is, nem sebezhetetlen, sőt néha elfut, hátat fordít annak ami szent és csendben teszi a dolgát. Néha csupán dobálja az eszme és a szemben álló társadalmi erő, de képesség válhat új szintézis megalkotására.

A szerkesztőségben való küzdelem kivetül az életre is, mely folytonos a hasznosítható információért.

Alapvetően pesszimista, vagy sötéten látja a szabadságharcos a jelent, mint amilyen igazából, de ez sarkallja a jobbra, ugyanúgy az újságíró is azért teszi azt ami. Ezért mindig nélkülözhetetlen marad. Ugyan nagyon sokan vannak szétszórva a Földön, de mindegyikük egy új gondolattal ajándékozza meg a környezetét.

Egy jó újságírónak akkor is meg kell állnia a helyét, ha hatása miatt egyesíti vagy elválasztja az embereket egymástól. Ennek a mérlegelése nagy feladat.

Egy olyan ember aki nem fél semmilyen hatalomtól, az mindig az igazság útján fog járni. Bármilyen nációval szót ért, bármi kérdést felvet, a közvetlensége százak szavát nyitja meg.

Ezen dolgok teszik a szabadságharcost azzá ami.

http://ellewinston.files.wordpress.com/2009/06/ernesto-che-guevara-3.jpg