Elhidegülés

Nos, érezhetően elmúlt a nyár és kezdetét vette az ősz, megint....ez már nagyon sokadik ilyen évszakom, tehát mint olyant, kezdem megszokni. Ez egy olyan természeti erő, ami mindig visszatér.

Visszatér a külső természetben és az emberi természetben egyaránt. A forróság elmúlása, s vagy az azáltal okozott sebekre nagyon nagy gyógyír a természetes hideg. Elhidegülni valamitől tehát jó dolog, még ha nagy fájdalommal is jár, mert a folytonos sebek még jobban tönkreteszik a környezetet és lelket egyaránt. Szükség van a hőmérséklet változására. A hideg, a hó, a zúzmara tehát ápol és eltakar. Az alá került új magoknak lehetősége lesz ezáltal kibújni a meleg, puha, új erőre kapott földből. Új hőforrást keresve.

http://www.gatetonowhere.de/gallery/data/media/3/cold_fire_1024x768.jpg

Az elhidegülést mindig egy nagyon forró nap, vagy élmény előzi meg. Ez a nagyon meleg valami aztán eléri képességeinek s lehetőségeinek határait és egy hatalmas energiaváltozás során halott, hideg fekete lyukká válik. Ez a fekete lyuk aztán mindent magába szippant, álmokat, emlékeket és érzéseket egyaránt. Már nincsen semmi, csak hideg és üresség. Más szóval, tiszta lap. Egy ideig nem terem meg benne semmi, de a kártevőket is elpusztítja. A felesleges elemek elenyésznek, az olyan dolgok, amik nem tesznek egésszé, melyeket az illúzió aggatott ránk.

Ahogy a hideg, a fa is ránk hullajtja leveleit, mert még a fák is képesek arra a nagyon egyszerű dologra, ami egy tudatos embernek nehéz kihívás. Ez pedig nem más, mint leráznia magáról a halott részeket, hogy új lehetőségeket tudjon növeszteni időről időre, a természet igazi ciklusához igazodva.

Igaz, sokan a hideget a gyűlölettel azonosítják, de a gyűlölet olykor nem kívánatos tulajdonságainktól fordít el, azaz ez esetben új lehetőségként működik. Hiszen el kell vesznünk, hogy felszínre törhessünk. De a legfontosabb mégis a dolgok belátása, avagy meglátása.

Záróakkordként megjegyezve, sokszor könnyebb lenne fának lenni, az legalább tudja a dolgát.

Jégvilág

Az örök jég birodalma volt ez.

Számomra ez maga volt a gyönyör. A messzi végtelenben minden csodaszép fehér köntösbe öltözött, amerre a szem ellátott sem ember, sem állat nem zavarta a Jégvilág nyugalmát. Nehezemre esett a légzés, az orromban éreztem a fagyott szőrszálak csiklandozó kedélyű próbálkozását. Szakállamra sűrű jég dermedt, melegítve arcomat.
Már lassan egy hónapja voltam itt. Elevenen égette a hó az emlékezetembe a mindennapi rutint, mely a túlélést segítette ezen a különös s elhagyatott helyen. Emlékszem mindenre, az életemre a családdal, a helyekre melyekben megfordultam, a mindennapi gondok s boldogságok váltakozására, csak arra nem, hogy kerültem ide.

Nem múlt el nap, hogy ne próbáltam volna megmagyarázni ide kerülésem okát. Vajon meghaltam s a pokolba vagyok ? Netalán titkos kísérlet részese lettem? Fogalmam se volt miképp jutottam ide. A napok múlását se igazán tudtam számolni, örök vakító világosság vett körül, s örök éhség. Az éhérzetem alapján tudtam csak megbecsülni mennyi idő is telhetett el. Hol fellángolt a vágy, hol eltűnt. Néha azt gondoltam itt még az idő se telik, az állandó csillapíthatatlan vágy csupán összezavart. Nyugtatom magam, talán csak egy rossz álom az egész, vagy egy újabb részeges látomás melyet el kell viselnem, majd valahol magamhoz térve, újból szembe kell néznem terjedő önpusztításom eredményével.


Folytattam utam. A szomjúságomat a hó csillapította, az éhségemet..nos...semmi.
Szerencsémre mikor idekerültem rendesen fel voltam öltözve, hisz nálunk is tél kezdette volt. Persze nálunk nem volt ilyen hideg mint itt és még hó se esett. Az utóbbi években nem sok havat láttam, az időjárás változás-az okosok szerint- a környezetszennyezés miatt szeszélyesedett meg.
Nem értettem a szituációm, minden olyan átlagosan s szürkén indult. A reggeli felkelést követő szösszenetek, az unalmas buszozás, majd megérkezés az iskolába-mindennapos dolgok ezek. Aztán kaptam egy hívást, nem tudtam ki keres.....csak sejtettem...de ő nem lehetett az.
Szóval a telefont letéve egy mosolygó munkásra lettem figyelmes, amint int a kezével, s én hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, itt térve magamhoz. A hóban térdelve, eszelősen sikítva. Azóta összeszedtem magam, akárhol legyek is, nem szabad feladnom, ezt megtanultam.
Mi van ha tényleg meghaltam? Ilyen lehet a halál? Egy kibaszott nagy hómező. Hol van Isten?Hol vannak az angyalok. Jelenlegi helyzetembe egy aprócska ördög is nagy vigaszt jelentett volna nekem.


Talán a munkás arcán még se mosoly volt, talán aggodalom..


Vége

http://static.panoramio.com/photos/original/5780785.jpg

Vass Lajos-Téli fotók 2.

Vass Lajos-Téli fotók 1.