Vámpírnovellák 1. : Születés

„Körülöttem hegyek terültek el, fenségesen és némán.

Kiáltásomat a hideg sem nyomta el, sem az orkán.”

Az egész úgy kezdődött el, ahogy minden elszokott kezdődni. Egy eseménybe lépve, ténferegve vándoroltam egyik pillanatról a másikra. Nem igazán voltam tudatomnál, vagyis, így visszaemlékezve, nem hiszem hogy magamnál lehettem. A napok, hónapokba és évekbe váltottak. Körülöttem nem sok minden változott, megtorpant állapotban evickéltem. Hosszú álmomat, csak nagy ritkán zavarta meg öntudatlan kaparászásom. Aztán történt valami olyan dolog, ami függetlenített a körülményeimtől. Kinyílt egy kapu. Ahhoz hasonlítanám, amikor valaki a mélyből a napfényre jut, mint mikor egy mag kikel, kicsírázik, és kibukkan a földből.

A hasonlat talán azért is helyes, mert tényleg a földből másztam ki. Az első, amit éreztem az éhség volt. Először nem is tudtam a fogalmat társítani, nem tudtam pontosan, mi az, amit érzek. Minden olyan új volt. Új volt a körülöttem lágyan szállingózott hó is.

Azt se tudtam, ki vagyok. Ahogy végignéztem magamon, a rám adott ruha már foszlányokban lógott a végtagjaimról. A bőröm meglepően fehér volt, és az érzékeim, az érzékeim messzire nyúltak. A legsötétebb hold nélküli éjjelen tértem magamhoz, és mégis minden olyan fényes volt, hangos, lüktető és kéjes. A sírboltokon lévő mécsesek pislákolása annyira zavarta a szememet, hogy összerogytam. Aztán kezdtem megszokni. Olyan voltam, mint egy újszülött.

http://images5.fanpop.com/image/photos/30500000/Vampire-teeth-vampires-30598165-1440-900.jpg

Erős voltam, bár nem tudtam mihez viszonyítani. Az emlékeim, előző életemből csak lassan csordogálva tértek vissza. Szerencsére, mert bizonyos képektől dühös lettem, és összezavarodtam.

A temetőkertet elhagyva, az országút felé vettem az irányt. Alig voltak az utakon, de az a kevés kocsi is úgy hajtott el mellettem, mintha ott se lettem volna. Bár nem akartam, hogy észrevegyenek, ezt valóban sikerült is fenntartanom. Később jöttem rá, ez is egy új adomány, ha nem akarom, nem látnak.

A távolban egy buszmegálló körvonala kezdett kirajzolódni előttem. Folyamatosan erősödő, kántáló dobogást hallottam, ami elemi erővel vonzott a hely felé. A megállóban egy ember volt, egy nő.

Nem vett észre, egészen addig míg tűhegyes fogaimat a nyakába nem mélyesztettem. A megálló plexi üvegébe bámulva, csak a karjaimban vonagló lányt tükörképet láttam, és azt, hogy nyakából vékony csermelyként folyik el a vér.

Ösztönösen tört ki belőlem az ember, és a lelkifurdalástól megrémülve elengedtem áldozatomat, és az erdőbe menekültem. Akkor jöttem rá mi voltam....és mi lettem.

Egy tisztáson, a sokktól magamhoz térve, éreztem, hogy lassan eljön a napfelkelte. Egy ideig eljátszottam a gondolattal, hogy maradok, de aztán az új lényem belső parancsának engedelmeskedtem. Elbújtam, mélyre.

Azóta nagyjából megszoktam magam, találkoztam hozzám hasonlókkal is. Némelyik elég fura volt, némelyik meglepően emberi. Némelyik fiatal, mint én, némely több ezer éves.

A későbbiekben, kialakítottam egy egészen klassz lakhelyet minimál designban, természetesen a sötét stílust hanyagolva. Nem szabad adni a sztereotípiákra. Életem tehát kezd visszatérni, bár egészen nem a megszokott mederbe.

Megvannak tehát előnyei ennek a létnek is, és itt nem csak az új képességekre és lehetőségekre gondolok, hanem például adót se kell fizetnem. De az önkéntes véradást egy időre hanyagolnom kell.

Az ördög a részletekben lakozik....

….mert máshol nem tud létezni.

Gnosztikus elgondolás az, hogy Lucifer, a Fényhozó teremtette Földünket s magát az anyagi világot. Ha ebből indulok ki, s nem veszem alapul a többi dogmatikus elképzelést, melyet ókori és középkori misztikusok dolgoztak ki az évek alatt, akkor egy egészen új irányvonalat vagyok képes megalkotni. Mert a filozófiai áramlatok nem állnak meg, gondolatok, eszmék és új történetek születnek nap, mint nap.

Pusztán egy újabb elméletem, de tegyük fel:

A világ a sötétségből született. Mikor öntudatra ébredt az a valami, ami mindig is mozgásban volt, meghasonlott önmagával. Meghasonlott, mert önmagában hordozta jelenlegi világunkat, amolyan tudatalattiként. Látta, mi történik, mindent egyszerre tapasztalt. Káoszként létezett, de szüksége volt egyfajta rendre, amely minden káoszban, avagy válságban élő embernek vágya, hogy önmagán túlnőjön s ne hatalmasodjon el rajta az őrület. Ehhez szükség van őszinteségre is, amihez viszont el kell vetni a bonyolult struktúrákat, a kósza álomképzeteket, az ide-oda csapongó gondolatokat és tömény sóvárgásokat. Le kell egyszerűsödni. A káosz okos, ravasz, bonyolult és kiszámíthatatlan. A rend egyszerű s józan.

A rend sosem akar uralkodni, hiszen nem kell uralkodnia önmagán, szinte nem is kerül energiába. A káosz ezzel szemben folyamatosan azt akarja elérni, hogy mozgásban legyen, mert megzabolázhatatlan, mély s sötét.

http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/312452_327221534059813_1950160639_n.jpg

A mai emberre is jellemző ez, aki elég sokat fektet bele dolgokba, hajszol és nem állandósul, az képes belezuhanni abba a bizonyos mély kútba. Ebből a kútból persze nem lehet egy könnyen kimászni, mert a sötétség egyik legfőbb jellemzője, hogy kedvez az álmoknak. S az álmok egy idő után felemésztik az embert, ahonnan már nincs kiút. Azt mondják mindenhonnan vissza lehet térni, nos szerintem nem így van. Ha valaki arra a bizonyos helyre kerül, amit Seolnak neveznek egyes kultúrák, akkor beleolvad, a nagy Sötétségbe, az Örök Álmok Asztrális Útvesztőjébe, a Folyamatos Életekbe. Ki öntudatlanul, ki eléggé tudatosan. A tudat megőrzéséhez is éberség kell.

http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/252050_327055347409765_1761986752_n.jpg

Ébernek lenni természetesen nem jelenti azt, hogy jól cselekszik az ember. Az éberség nem jelent egyebet, hogy amelyik minőségben használják azt, annál inkább felismeri az ember a minőség szabályait és varázskezeivel ügyesebben tudja mozgatni a szálakat.

Akár a káoszt, akár a rendet választja is az ember, eljuthat egy bizonyos szintre. Lehet szellem, lehet angyal, de akár lehet a Teremtő Sötétség is. Olyan ez, mint az önmagába harapó kígyó.

Isten voltam, de emberré zuhantam, de újra Isten lettem s megteremtettem a lehetőséget, hogy emberként álmodjak a káoszban, vagy éljek a rendben.....és így tovább.