A sötétség táltosai

A magyar hagyományokban nagy szerepe volt a táltosoknak. Gyógyítottak, tanítottak és gonosz szellemekkel küzdöttek meg környezetük védelme érdekében. Amolyan javas emberek voltak, varázslók, mágusok, akiknek képességük volt a természettel és az isteni törvényekkel együtt működni, elhozva ezzel a békét és új szellemi áramlatokat, melyet a másik világból súgtak nekik. Tehát közvetítők voltak, amolyan hírnökök is egyben, akik felmásztak a világfára és leszakították a világnak gyümölcsét, etetve ezzel az arra éhezőket.

Ezek az emberek révülés útján kapcsolódtak a szellemvilághoz. Révbe értek, azaz elérték úti céljukat és onnan vissza is tértek. Ez fontos, mert vissza is kell tudni jönniük.

Általában már bizonyos születési jegyek is megkülönböztették őket az átlagtól. Nem volt ritka a testi deformitás, a több ujj, a burokban születés.

Beavatásuk során, amely bekövetkezhetett bármikor, kapcsolatba lépett velük szellemi lényük. Ekkor elvesztették mindazt, ami még a régi életükhöz kapcsolta őket. Feldarabolódtak és újra összerakodtak. Valamilyen fajta testi és lelki traumán mentek keresztül, ami által megnyílt nekik az a kapu, mely őket azzá tette ami. Tökéletes összhangba kerültek, elmosódott a határvonal anyagi s lelki világ között. Mindent egyformán és egyszerre érzékeltek. Amolyan szent őrületben leledzettek, léteztek.

Minden hetedik évük során megkapták azt a fokozatot, azt az irányt s útmutatást, ami segítette őket munkásságuk alatt.

Ugyan a Fényt kellett, hogy szolgálják de előfordult olyan is, amiről kevesen beszélnek, de teljesen adott, hogy képességeiket ártó dolgokra használták. Nem is inkább anyagi haszonszerzés céljából, pusztán azért, mert túlléptek egy erkölcsi kereten, avagy megkísértődtek, fájdalomba estek.

http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/12928_10151250761832755_1605749933_n.jpg

A Világfa mászása közben, amely magába foglalja az Alsó, Középső és Felső világot, gyakran találkoztak magával a Gonoszsággal is, azaz a másik pólussal, a Hideggel. Mint a népmesei hagyományokban is előfordul a válaszút, a táltosoknál különösen megjelent ez a motívum. Választani merre tovább, melegedni a Jón, vagy fagyoskodni a Rosszban, ezáltal beköltözni az Alsó Világba, a démonok hazájába.

Ismerős a mondás, aki túl sokat bámul a sötétségbe, maga is sötétséggé válhat. Mivel a táltosok alapból érzékenyebb emberek voltak, ezért könnyen előfordulhatott egy másfajta döntés.

Gyakran a sötétség erőinek is érdeke volt átcsábítani a sötét oldalra a révülésre képeseket. Egy átlagos embert, akinek nem volt ereje, sokáig nem igazán használhattak semmire, de ha sikerült egy Fény minőségű embert átcsábítaniuk, igazolhatták magukat Isten előtt, hogy íme, míg világ a világ, szükség van a negatív energiára is, hiszen van olyan, aki ezt igényli.

Ennyit szerettem volna mondani, nem többet. Talán még egy picit. A régi idők óta sokat változott a világ. De van, olyan, ami sosem változik. Egyesek még mindig képesek a világok között utazni.