Nemrégiben
felfrissítettem emlékeimet a Csillagok háborúját illetően, azaz
konkrétan megnéztem a régi trilógiát, és elhatároztam
lejegyzem a mondanivalóját.
Első sorban az erőről
szeretnék szavakat ejteni, mely az egész film központi forrása,
ahogy az életnek is Jedi fejjel gondolkozva. Ez az erő mindent
áthat, mindent körülvesz, benne van élőben és élettelenben
egyaránt. Mindig jelen volt és mindig jelen lesz. Ez a fajta dolog
energia, amit irányítva hatni lehet bármire, látni jelent, múltat
és a lehetséges jövőszálakat. Különleges képességekkel
ruházza fel tehát használóját, aki két út között választhat.
Lehetősége van a jó és rossz oldalhoz.
A műben bemutatásra
kerül egy tudatalatti utazás is. Ez amolyan beavatás féle, mely
összehozza az embert a legmélyebb személyiségével. Ez minden
rejtett vágyat és az azokból kifejlődő lehetőségeket
bemutatja, mely segíti az erő tulajdonosát magasabb szintekre
juttatnia. Az erő megvilágosít és éberré tesz, ahogy
tudatosabban foglalkozik azzal gazdája.
http://information2share.files.wordpress.com/2011/09/wallpaper-334491.jpg |
A Jedi a világot
illúziónak tartja, fő célja a csalóka látszat és az igazság
között különbség tétel. Ezért nem érez, de nem is érezhet.
El kell temetnie ezen emberi tulajdonságokat. Nem szabad
kilengésekbe esnie, mert a hatalom felelősséggel jár az univerzum
rendjében. Ám, ha félelem, gyűlölet vagy harag jelenik meg a
szívében az a sötét oldalhoz vezeti, mely út sokkal simább,
könnyebben járható, ahogy a történet is tartja. Az érzések
elárulják az embert, becsapódik önmaga által és sötétséggé
válik. Ezért a kételyeket jobb időben eloszlatni és békésen
tekinteni a környezetre.
A film, a folyamatos
belső küzdelmeket is szemlélteti. Rámutat arra, hogy az igazság
sok esetben csak a mi nézőpontunkból igaz. Mindenképpen minden
állásfoglalásra késztet. Valami mellett dönteni kell és
vállalni azt.
Ahogy Yoda mester
mondaná: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése