Minden átalakul, ahogy mondani
szokták, változik az egész világ. Tavaszból nyár lesz, nyárból
ősz aztán és így tovább. Szeretetből semlegesség lesz,
semlegességből szeretet, vagy egészen más állapotok; harag,
fájdalom, szomorúság, gyűlölet, hűvösség, hogy ne csak
pozitív dolgokról írjak.
A belső metamorfózis azért ennél
sokkal összetettebb. Sokan nem is sejtik, miért változott meg
egyik embertársuk véleménye a másikról, ez sokszor a
tudattalanban dől el. A kölcsönhatásokról és az egymásra ható
gondolatformákról már írtam azelőtt is, ezért ezt most nem
erőltettem. De ha észrevette a kedves olvasó, minden egybe fut
össze és minden egymásra épülve hat. Illetve vannak dolgok,
amiket nem lehet elégszer elmondani.
De most egy egészen más
metamorfózisról akarok írni, ami irányváltoztatást jelent
inkább. A gödrök kikerülését, egy egészen más szemlélet
által felsejlett lehetőség kialakulását. Ha egyetlen dologban
változtatunk, az sokszor kihat az egészre. Minden máshogy alakul.
Csak rá kell döbbenni valamire.
http://www.artwhatson.com.au/images/members/0010770/Gallery-One-Craig-Ruddy-Metamorphosis-0057958_101118111528.jpg |
Olyan ez, mint a tudatos álmodás.
Kevesen képesek rá, néha csak véletlen rájön az emberre, de
mindenképpen létező jelenség. Mikor feleszmél az ember arra,
hogy valami megváltozott, rájön, hogy amit eddig hit, csak álom
és illúzió volt csupán és minden szenvedélyével igyekszik
beleszólni a történet alakulásába, természetesen sikerrel.
Koncentrálva, nem egy pontra nézve, hanem az egészet figyelve,
nehogy újra belemélyedjen az álomvilágba, vagy rosszabb,
kikerülve a történetből, az elszalasztott lehetőségen
mérlegeljen aztán. De mindig van új történet, új lehetőség.
Az illúzió lényege pont ez, az állandóság. A lényeg csupán
az, hogy felismerd ezt a szőttest és te magad sződd tovább.
Fel kell ébredni az álomban, hogy
aztán ébren is menjen az átalakulás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése