Volt egyszer valaki, aki azt mondta
tagadjam meg az ősképeket, hiszen csak eldeformálnak és
világtalanná tesznek, de ezt én máshogy láttam. Főleg a
mitológiai felfogásomat akarta támadni, lehet rosszul fejezte ki
magát, gondolom naivan, vagy csak simán rosszindulatú volt, bár
így visszatekintve nem igazán érdekel, csak eszembe jutott az
előbb. Mindenesetre meg is lett az eredménye, a teljes és totális
eltávolodás, mely dolog elméletek szintjén összekapcsolt minket,
a gyakorlatban semmissé lett. Ez szomorú, de mégis ironikus. Az
ősi kép bebizonyította halhatatlanságát. Ez volt az elmúlás
ősképe.
De mi is az az őskép ?
Ez nagyon sokrétű dolog, de egy
forrásból származik. Egyeneságon visszavezethető bármelyik
ember életében. Jelen van születésnél és halálnál,
szerelemnél és szexnél is. Egy teljesen természetes dolog, ami az
embert emberré teszi, mely által képes érzékelni időt és
teret, érzelmeket, vágyakat, mely által tud szeretni, hinni és
reménykedni. Innen származik minden rituálé és ünnep, melyeknek
közös sajátossága az ősök előtti tisztelgés, a folytonosság
elvének felidézése. Őskép lehet az állandó madárcsicsergés,
mely a tavaszt jelzi és a mindig visszatérő nyarat, vagy az elmúlt
és eljövendő korokról beszélő, mindig beköszönő őszt és a
hideget hozó telet is.
Őskép a pünkösd is, amely nem csak
az egyház születését jelzi, hanem magát a születést is, ezen
belül a testbe kerülő lelket, mely diadalmaskodik a halál felett
és újra kicsíráz az embervilágban.
Mint minden mitológiai elem, vagy
vallás ezen ősképek felidézésére jött létre, azon belül is,
az Ősforrás tiszteletére, melyből, vagy akiből mindez kiáradt.
Mert minden elindul valahonnan és minden visszatér valahova. Minden
változik, minden fejlődik, semmi se állandó, de mégis nyomot
hagy, mely hozzácsatolódik az ősképek színes forgatagához.
Ezek tagadása, a butaság is ősi,
ahogy más jellemvonások is, amelyet az embert tarkítják. Nincs új
a Nap alatt. Talán a felismerések újak minden egyes személy
életében, de mindenki átéli valamilyen formában, kivétel
nélkül. Ennek oka az, hogy mely a Forrásból született, az
olyan anyagú is, hasonlatos ahhoz, szinte képmása annak.
Ezért ha valaki tagadja az ősképeket,
az csupán a nagy semmit ismeri el, a nem létezőt, önmagát. Ami,
így belegondolva, teljesen lehetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése