Megbocsátás - Út az Arany korszakba

Mivel külsőleg és belsőleg egyaránt a Vas korszakában létezünk, ezért elvárásaink és reményeink a jövőt tekintve meglehetősen anyagi központúak. Ez persze nem bűn, hiszen ezt tapasztalja mindenki, ez veszi őt körbe. A folytonos küzdelem a környezettel, vágyakozás a jobb fele, pillanatnyi örömök és nehézségek gyorsuló hullámzása erősen befolyásolja az emberek mindennapjait, és transzcendens iránti minimális igényüket is erősen lecsökkenti.

Egy kezdődő új korszakban, legyen az egyéni, vagy globális, mindig fontos a múlt tapasztalatait levonva, szilárdan állni a jelenben és pozitívan tekinteni a jövőbe. Ez sokszor nem egyszerű, sőt, sokszor nagyon nehéz. A régi sérelmek, érzelmek, elfojtott vágyak, csalódott álmok röghöz kötik az embert, ha az hagyja magát önmagába bele temetkezni. Egyetlen egy ellenszer létezik, ami oly kézenfekvő, de sokszor a legnehezebb emberi megnyilvánulások egyike a megbocsátás, és a bocsánat elfogadása. Maga a bocsánat szavunk is erősen hasonlít, az elbocsátó igére. De mit is bocsátunk el ilyenkor? Egyértelműen a múltba való kapaszkodást. Ezáltal sikerül elrugaszkodni a múlttól és az azokból következő pillanatnyi állapotoktól. Tiszta lapot ad, mindegyik fél számára, az adóra és a vevőre, azaz a megbocsátóra és a bocsánatot kérőre egyaránt. Ez a kulcs, az új korszak bejáratához.

Ez lesz a kulcs az Arany korszak eljöveteléhez is személyes életünkben, függetlenül a világ korszakok örökké ismétlődő folyamataitól (amelyek így is úgyis bekövetkeznek, erősítve önmagunk energiáit, ha az harmonizál az adott világgal és az adott világ szellemi, lelki törekvéseivel).

http://ingerart.webs.com/forgiveness%20copy.jpg

Ezért fontos globális szinten is elengedni mindenfajta népnek, nemzetnek, népcsoportnak a múlt árnyait, hogy azok ne lassítsák le a jövő és jelen lassan kibontakozó, építő törekvéseit. Ha ez nincs meg, a Vas korszak, a Káli Júga utolsó napjai még sok-sok ember számára festenek majd rémképeket elméje repedezett falaira, igazságosnak és igazságtalannak, szenvedőnek és zsarnoknak egyaránt.

Fejtegetéseimet egy idézettel zárnám, mely talán passzol a mondanivalómhoz is:

Nem "megbocsátani" nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni. (Rákos Sándor)