Jégvilág

Az örök jég birodalma volt ez.

Számomra ez maga volt a gyönyör. A messzi végtelenben minden csodaszép fehér köntösbe öltözött, amerre a szem ellátott sem ember, sem állat nem zavarta a Jégvilág nyugalmát. Nehezemre esett a légzés, az orromban éreztem a fagyott szőrszálak csiklandozó kedélyű próbálkozását. Szakállamra sűrű jég dermedt, melegítve arcomat.
Már lassan egy hónapja voltam itt. Elevenen égette a hó az emlékezetembe a mindennapi rutint, mely a túlélést segítette ezen a különös s elhagyatott helyen. Emlékszem mindenre, az életemre a családdal, a helyekre melyekben megfordultam, a mindennapi gondok s boldogságok váltakozására, csak arra nem, hogy kerültem ide.

Nem múlt el nap, hogy ne próbáltam volna megmagyarázni ide kerülésem okát. Vajon meghaltam s a pokolba vagyok ? Netalán titkos kísérlet részese lettem? Fogalmam se volt miképp jutottam ide. A napok múlását se igazán tudtam számolni, örök vakító világosság vett körül, s örök éhség. Az éhérzetem alapján tudtam csak megbecsülni mennyi idő is telhetett el. Hol fellángolt a vágy, hol eltűnt. Néha azt gondoltam itt még az idő se telik, az állandó csillapíthatatlan vágy csupán összezavart. Nyugtatom magam, talán csak egy rossz álom az egész, vagy egy újabb részeges látomás melyet el kell viselnem, majd valahol magamhoz térve, újból szembe kell néznem terjedő önpusztításom eredményével.


Folytattam utam. A szomjúságomat a hó csillapította, az éhségemet..nos...semmi.
Szerencsémre mikor idekerültem rendesen fel voltam öltözve, hisz nálunk is tél kezdette volt. Persze nálunk nem volt ilyen hideg mint itt és még hó se esett. Az utóbbi években nem sok havat láttam, az időjárás változás-az okosok szerint- a környezetszennyezés miatt szeszélyesedett meg.
Nem értettem a szituációm, minden olyan átlagosan s szürkén indult. A reggeli felkelést követő szösszenetek, az unalmas buszozás, majd megérkezés az iskolába-mindennapos dolgok ezek. Aztán kaptam egy hívást, nem tudtam ki keres.....csak sejtettem...de ő nem lehetett az.
Szóval a telefont letéve egy mosolygó munkásra lettem figyelmes, amint int a kezével, s én hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, itt térve magamhoz. A hóban térdelve, eszelősen sikítva. Azóta összeszedtem magam, akárhol legyek is, nem szabad feladnom, ezt megtanultam.
Mi van ha tényleg meghaltam? Ilyen lehet a halál? Egy kibaszott nagy hómező. Hol van Isten?Hol vannak az angyalok. Jelenlegi helyzetembe egy aprócska ördög is nagy vigaszt jelentett volna nekem.


Talán a munkás arcán még se mosoly volt, talán aggodalom..


Vége

http://static.panoramio.com/photos/original/5780785.jpg

A kis jégkorszakok és koboldok hatása a mindennapi fizikára

Vannak oly körülmények mindennapjainkban amikor a realitás keveredik a fantáziával. A helyes és helytelen arányokat figyelembe véve, igyekszünk gyakorlati összefoglalót adni, mely keresztülvezet minket-e szövevényes világon.

Ha fázunk, takaródzunk be kellemes hőfokot biztosító takaróval, mielőtt még a képzelődés egy szabad asszociációs hullámvasúttá alakul. Gondolom a kedves olvasóval is előfordult már, hogy egy átmulatott mámoros éjszakán, az ágya végében lévő ruhakupacból egy villogó szemű koboldot vélt látni. Ez megtörténhet bármikor, ha az agy hőfok kapacitását óvatlanul kibillentjük a moduláris tengelyből. A koboldok nem bánthatnak minket, hiszen ők a természet ártatlan képviselői, akik zengő érccsákányaikkal megőrjítik az erdő mókusait. Ha véletlenül be is keveredne a szobánkba egy, csúfondáros grimasztól kell csupán tartanunk, hamar elszelel és kósza látomássá fajul megbomlott elménkben.

Nincs ez másképp a jégkorszakot jelző Szilárdtól sem. Hamis mosolya, derűt sugárzó arca mély rettegéssel töltheti el a gyanútlan vándort. Fő fegyvere az, hogy az orosz, német és lengyel tudományos rovatok kétértelműségével zavarja össze a megbéklyózott szellemet.

Hiába van hideg, hiába vannak koboldok, mindig eljön az a pillanat amikor elfogy a sör. Talán nem véletlenül találták ki a germánok Odinhoz intézet fohászukat sem, melyet apró füst koboldok lábához rögzített cetlivel juttattak el az ősi istenséghez.

Miután kellően összezavarodtunk, felötlik bennünk egy kérdés, mi is ez? Miért ne lehetne nekünk is weblapot törölni......aztán szenderegve a padon, lyukas zokninkból kilógó lábujjainkkal üdvözöljük a hajnal első pírjait.

http://www.eric-tesol.com/images/odin_2.jpg

A patak partján sündörögve magunkhoz térünk, és kóbor szempillákat arrébb söpörve felöltőnkről, állott szagú pocsolyában mossuk le arcunkról a bánatot. Hiszen új nap virradt. Az előző éjszaka összefüggéstelen koboldháborúja a jégkorszak peremén csupán múló ábránddá válik. 

És itt a vége fuss el véle. És éssel sosem kezdünk mondatot. Mert Marika néni eltöri az ujjunkat.