A betolakodó fekete alak

Mindennek megvan a káros hatása. Bizonyos dolgok túlzásba vétele általában kiütközik az emberen, vagy mentálisan, vagy fizikailag. Ezt nem is vitatom. Ezért is szokták mondani a méreg kis mértékben orvosság, míg az orvosság nagy mértékben elősegíti az elmúlást.

De, hogy a lényegre térjek, kicsit nehéz éjjelem volt. Semmi extrát nem csináltam mostanság, maximum beteg filmeket néztem és csak a szokásos tróger emberek által rám sugárzott tróger gondolatok halvány szellője csókolgatta csupasz agybarázdáimat. Tehát a szokásos és semmi kivédhetetlen esemény nem borzolta kedélyemet.

http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-frc1/1044079_600102716688895_1494728714_n.jpg

Álmodtam az éjszaka, lényegtelen mit, de történetről történetre jártam. Ezt csinálja az átlagos álomutazó minden éjjel, kivéve az éjjeli műszakosokat, mert ők nappal. Szóval, egy idő után kezdett összeállni a képek sorozata a sokadik sztori után és az elmém kiszúrt egy fekete árnyat, aki figyelt és követett végig. Teljesen sötéten ködös alak, hosszú sötét hajjal, arccal és villogó szemekkel. Mondtam magamban, ez király, már úgyis régen volt mumusom.

Utolsó álomkép, valamilyen csarnokban voltam, amikor odajött elém ez a lény. Aztán felébredtem és megjelent a szobám. Erre ott állt az ágyam mellett hajnali ötkor. Tudom, mert megnéztem rá nem sokkal az időt. Nem kicsit ijedtem meg, lehet még félig a másik világban voltam és a lenyomata valahogy a szemembe maradt, de idegességemben felé rúgtam és eltűnt.

Azon agyaltam, ez vagy szellem volt, vagy összemosódott megint minden és eltűntek a határok. Mindenesetre körülnéztem a házban, vettem magamhoz folyadékot bőven és visszafeküdtem. Már nem jelent meg újra.

Szóval, nem igazán akarok belemenni az álomfejtős részébe, de nyilvánvaló, hogy ha álmodtam, akkor az a fekete lény én voltam és magamat paráztattam. A tudatalattim valami gonosz kis, azaz nagy ijesztő szelete küzdelemre hívott.

Már rég volt ilyen, utoljára ilyet egy különös házban tapasztaltam. A Viharsaroktól nem messze....

Ha éjjelente zaklatna egy mumus...

Nemre, korra és vallási hovatartozásra tekintet nélkül előfordulhat, hogy zaklatottak lehetünk, főleg éjjelente ágyban fekve, vagy egy kies sikátorban, utcácskában haladva, amit nem világít meg a lámpa.

Az esetek kevés százalékában van szó mumusról, mert sok minden más is okozhatja a hirtelen ránk törő félelmet.

Tegyük fel, hogy egy maszkos ballonkabátos, vagy nylon ruhába csomagolt emberszerű alak áll a szobánkban késsel, vagy valamilyen szúró-vágó szerszámmal a kezében. Az igen ritkán mumus, az általában sorozatgyilkos. Kivételt képez, ha állítható villáskulcs van nála, mert akkor valószínűleg vízvezeték szerelő. Bár elgondolkoztató, mit keres a hálószobánkban hajnali fél háromkor egy vizes. A víznek strapa palackban van a helye, ilyen korai, vagy kései órán.

Na de mindegy is, ezek ellen könnyen lehet védekezni, megfelelő biztonság technikai felszerelésekkel és önvédelmi, avagy támadó fegyverekkel.

Na de mi is akkor a mumus? Több fajtáját ismerjük: vannak manók, szellemek, démonok, egyéb testetlen, gerinc nélküli lények (pl. politikusok, asztrál sík lakók), földönkívüli szürkék és sok egyéb más ijesztő intelligenciák, amelyek benépesítették univerzumunkat az évmilliók során.

Itt a védekezés már sokkal specifikusabb, mert ugyebár bármin áthatolnak, nem gátolhatja meg őket az anyagi világ, jelen lehetnek hétköznapi életünkben és az álomvilágunkban egyaránt.

http://cukikepek.hu/wp-content/uploads/2013/03/m%C3%B3kus21.jpg

De azért nézzük meg, mit lehet tenni, ha bármelyikkel is szembekerülünk:

Manók ellen a legjobb módszer, ha tartunk egy mókust. Ezek évezredek óta egymás ellen harcolnak, az erdők, mezők fennhatóságáért. Ha nincs a birtokunkban mókus, olykor elég egy tengerimalac is, a manók elég buta népség, nem veszik észre hirtelen a különbséget, így időt nyerhetünk.

Ha szellem éri a házat, az általában helyhez kötött dolog. Tehát, mint a filmekben is láthatjuk, a főszereplő család végig azon a helyen marad és próbálja felvenni a harcot velük. A legegyszerűbb megoldás pedig az, ha elköltözik az ember, vagy ha hív egy sámánt. Mondjuk engem. Elérhetőségem megtalálható a blogon.

A démonnal más a helyzet. Ha valami ilyennel találkozna az ember, az megszívta. Magyarosan kifejezve megszopta. Persze, olykor elég lehet egy pap is, vagy rabbi, de megfelelő hit hiányában ők is elég hamar kihullanak a sorból. Ám egy jó lélek mindig fel tudja venni velük a harcot, de elég ritka ilyet találni, ebben a sötét korszakban.

Az egyéb, testetlen, gerinc nélküli lények ellen még nincs ellenszer. Inkább az idő segít, míg egy másik testetlen, gerinc nélküli lény le nem váltja az előzőt.

A földönkívüli szürkék azok, akik eltérítenek minket, hogy aztán vizsgálatokat végezzenek el rajtunk. Ilyen esetekben Kirk kapitány, a USS. Enterprise kapitánya segítségünkre lehet.

Szóval, ilyenek ezek a mumusok. Remélem tudtam segíteni ezzel a szösszenetnyi blogbejegyzéssel. Minden egyéb problémát érdeklődve várok kedves olvasómtól, megpróbálok tanácsot adni a nyugodt nappalok és éjjelek reményében.

Bardo Thodol - Élet és halál között lebegve a köztes térben

A buddhista és más keleti tanok szerint a halál után és az újraszületés között, egy olyan állapotban leledzünk, melyet mennybéli, avagy pokolbéli illúziónk töltenek be, attól függően milyen gondolatok és cselekedetek határozták meg földi életünket. Sőt, mindenkinek hite szerint jelennek meg ezen képzetek, a keresztények valószínűleg angyalokat és démonokat látnak, míg vallásokat ellenzők, reális-irreális képeket alkotnak tudatukkal. A köztes tér illúzió világából fel kell tehát ébredni, különben a szexuális képzetek és a vágy újra testet öltésre készteti a lelket és beleszületik valamely minőségű világnak anyaölébe.

A nagy kérdés az, hogy hogyan tud az egyszeri ember felébredni ebből az állapotból, honnan tudhatom, hogy most jelenleg nem egy olyan helyen tartózkodok-e, mely saját képzeleteimből épül fel, mint amilyen az ember álomvilága? A válasz egyszerű, szerencse és nem tudni.

Ezt a köztes világot amúgy bardonak nevezik. A tibeti hagyományokban ezért gyakori, hogy az elhunyt mellett egy láma kíséri annak szellemét, hogy felismerje saját illúzióit, ugyanis a halott még jó pár napig kötve van a testéhez, minőségben úgy „él” mintha meg se halt volna, hallja és érzékeli a földi dolgokat is.

http://kjksm.com/works/itself/img/printing/photo01.jpg

A tanítások szerves lényege, hogy az illúzió felismerése minden világban lehetséges, sok-sok világon vezet keresztül az út, egészen a Nirvanáig, az Ürességig, amely nem üresség, hanem szabadság. Addig sok-sok világot be tud járni a lélek, fokozatosan felismerve a látszatot. Vannak világok, ahol a látszatok keverednek, ilyen a mi világunk is a megszámlálhatatlanul sok lélekkel és van a köztes állapot, ahol egyedül van az ember, illúzióinak köszönhetően isteni teremtő és képzelőerővel.

De nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy minden csak jelenség, ami mulandó, elképzelt, irreális és tudat nélkül ezek nem is létezhetnek. Úgy tudnám a legkönnyebben elmagyarázni, hogy míg az ember nem lép be egy üres szobába, ahol csak egy asztal van és egy váza, addig az az asztal és az a váza nem is létezik, mert addig még nem érzékelte és látta azokat senki.

Tehát a lényeg a nem-valóság felismerése (mint a Mátrix című filmben is, amelyben a világ nem valós). Ezért fontos a gondolatok milyensége, és azok kordában tartása, ami sokszor teljesen lehetetlen feladat, főleg az állatias tulajdonsággal rendelkező embereknek, köztük nekem is. Ne érezze persze magát senki kirekesztve, nagy százalékunk ilyen. Földhöz ragadtan vágyakozunk. Ami nem baj, mert a bűn is csak egy illúzió.

Ám amit most gondolsz, a következő életedet formálja, a holnapot.

Szerdai lélekvándorlás

Minden elképzelés a lélek mellett szól. Annak léte, ha tudományosan nem is, de elvben már bizonyított. Azt se nehéz elképzelni, hogy a testet, melyet birtoklunk, belső sugárzásunk által akár építhetjük is, rombolhatjuk is, mindenképpen nagy hatással van tehát a külső jegyekre, a belső állapotunk mibenléte. De utaltam már ezekre, vagy jobban kifejtettem előző irományaimban is.

Én személy szerint a hármas felosztás elvét vallom. Ez egy fajta emberi szentháromság, a test, szellem és a lélek egysége. Ez esetben a test, a szellem atyja, ebből kifolyólag a szellem maga a fiú, mely két állapotot összekapcsol és áthat a szent lélek.

A lélek, mely az idők kezdete óta létezik, melyet elpusztítani nem lehet ugyan, és elvakítani sem, hiszen végig figyeli életünk minden mozzanatát, beleszólva halkan a döntéseinkbe a szellem szaván keresztül.

Erre alapoz a lélekvándorlás tana is. Egy körpályán haladó dolog ez, mely nem függ, sem időtől, sem tértől, sem a hasonlatként használt körpályától. Azt se nagyon hiszem, hogy maga a lélegzet, az emberi történelemmel párhuzamosan haladna. Ahogy mondani szokás, Isten útja, nem a mi utunk. Ezzel arra akarok célozni, hogy nem feltétlenül az elkövetkezendőkbe születik újjá a test, hanem képes erre a múltban is, ha ez a cél, ha ilyen választás történik. De ha nagyon el akarok rugaszkodni, az is lehet, hogy minden életünk, a jelen pillanatban párhuzamosan folyik.

http://siongchin.com/blog/wp-content/uploads/2010/01/Adou6.jpg

De ezek csak találgatások.

Egy a biztos, egyszer megfogunk halni. Vannak, akik nagyon sietnek és hamar, viszont vannak olyanok is, akik nem kapkodják el, vagy csak simán lusták. De ez az ő dolguk. Mindenesetre, biztos vagyok benne, semmi se vész kárba, és azok a dolgok, amiket megtettünk, vagy nem tettünk, alakítják majd halálunk utáni személyes sorsunkat. Nem az okozati törvények miatt, hanem a játékos kíváncsiság kiélése, és a fejlődés okán. Ebből a szempontból igaza van a realistáknak és az ateistáknak is, azaz élje ki magát az ember és ne habozzon, mert csak egyszer él. Ez teljesen igaz, ez a személyiségünk valóban egyszer él, de a többi örökké. Bármit megtehetünk, ha csak egy kis éberséggel is tekintünk a világra, a szellemi könnyedség általában segít és nem ront a helyzeten. A pofonok meg beleférnek, főleg, ha csak nevet az egészen az ember.

Írásomat egy idézettel zárnám. Lényegében meg se kellett volna írnom ezt a cikket, elég lett volna csak az idézetet beszúrni, de most már mindegy:

Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.

Márai Sándor

Miért veszélyes egy mágikus aktus?

Először is Isten teremtette a lehetőséget, magát a világot. Az erre irányuló manipulatív erők is akarva-akaratlanul sértik a terveit, zűrzavart és káoszt okozva a pillanatokra épülő láthatatlan rendszerben. Tehát ilyen szempontból lényegtelen, hogy az ember fekete, vagy fehér mágiát használ. Öngerjesztő folyamat veszi kezdetét egy sikeres rituálé során, mely kimenetele nem látható előre, minőségileg közömbös, célja csupán újra egyensúlyt teremteni a fennálló síkokban.

Bár védekezhetünk akár azzal is, hogy ez is benne van a nagy Tervben, mert az Öreg minden hajszálunkat ismeri, beleértve azon hajszálak barátait és azok barátainak, minden gondolatát és az ebből született cselekedettek minden lehetséges irányú következményét.

http://davidvmoore.com/wp-content/gallery/featured/invocation-8x10.jpg

A mágiában nincsenek gátló tényezők. A mágia használat sokkal könnyebben áttöri a gátakat, s másfajta erkölcsi szemmel tekint innen saját döntésére önön felsőbbrendűsége miatt. Sok esetben hamarabb megőrül egy sikeres mágus, mintsem, hogy rágódjon majd a következményeken. Ennek részint, a gyakorlatok és kísérletezések során fellépő mentális tévképzetek az okai, másrészt a hasonulás miatt, már nem képes a földön járva élni és mérlegelni az aktív „mag” használó.

Az ősi hagyományok szerint a Sátán egyenlő az ezoterikus, mágikus, okkult gondolkozással. A legtisztább esszenciája az Én tudatos formának, a határtalan egónak, mely megnyilvánul az anyagi világban. A mágia maga nem imádság, hanem egy gyakorlat mely nem alárendeltségre, hanem mindig fölérendeltségi viszonyra törekszik, minden esetben. Ilyen lehet egy egyszerű jóslástól kezdve, a háziasszonyok által kedvelt gyertyagyújtó varázslatokon át, a komolyabb energiákat alkalmazó agykontroll és pránanadi gyakorlatok is, melyek Lények, Istenségek, Totemek segítségét alkalmazzák egy sikeres invokáció (megidézés) során. Ezt konkrétan személyesen tudom, saját szememmel láttam tibeti pecsétre hajazó pránanadis jelet, melyet a sikeres bevonzásra használnak.

Minden jel egy nagy hatalmú szellemet jelöl, mely segédkezik a gyakorlat közben a nadis beavatottnak. Nem ritka, hogy ezen csoportok tagjai teljes átalakuláson esnek keresztül. Depresszívé, őrültebbé, agresszívabbá válnak, hála az olcsón, pénzért megvehető, könnyen hozzáférhető tudásnak.Emellett életük se nem lesz több, se nem boldogabb, a silány eredményekről nem is beszélve.

Hmm.

Mai elmélkedésemet szintén egy idézettel zárnám, mert nem találtam semmi, frappáns méltó befejezést. Íme:

Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti - nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el.

Herman Hesse

Szem próba

A szem, minden misztérium szerint a lélek teljes tükre, mely sugároz, és figyel, kinyilvánít és befogad. Átjáró, mely összeköti a lelki világot, a testivel.

Különböző szempont kiáradások, melyek függetlenek tértől és időtől már a gondolat megszületése óta léteztek. Nem mindegy tehát, mit lát, illetve mit mutat a tekintetünk.

A száj után, mely a szavakat formálja, a szem második legfőbb mágikus szervünk.

A szem próba nem más, mint a látás tudománya. Felismerjük-e a nyilvánvalót, meg tudjuk a különböztetni a formát, az érzéstől, a színeket az ízektől. Az agyunk alkotta fogalmaknak tehát a szem a szűrője. Nem a fizikaié, hanem a lelkié. Minőségbeli különbségek vannak, az állapot érzékelések között. Aki rosszul lát, az rossz következtetéseket fog levonni, a téves gondolatok, téves szavakhoz majd téves cselekvésekhez vezetnek.

A szemet sok kultúra veszélyes fegyvernek tartotta, mivel a szem közöl, hat és alkot is, ezért sokszor gonosz erőket szolgált ki. Átkok és áldások egyaránt gyúlhatnak minden tekintetben, nem mindegy tehát, hogyan nézünk egymásra.

Mivel egyben kapu is, egészen a szellemig, a koponyáig, ezért sok kultúrkörben szokás volt a halott szemet valamivel letakarni, vagy kendővel, vagy pénzzel, vagy kaviccsal. Ez azt a célt szolgálta, hogy a halott szelleme ne térhessen vissza a testbe, illetve más se szállhassa meg az üres testet.

http://fineartamerica.com/images-medium/el-brujo-joe-michelli.jpg

Egyes tibeti varázslók számoltak be azon képességükről, hogy egy másik ember testét bármikor képesek megszállni a szemen keresztül, bizonyos rituáléknak köszönhetően.

De ezek csak mítoszok, illetve elvétet próbálkozások a látás tudományának vizsgálatára.

Hogy, miért írtam ezt a bejegyzést? Fogalmam sincs. Csak gondoltam, szemmel tartom kedves olvasóim. Már olyan rég voltam.