Egy történet

(Regény projekt szösszenetes részlet, kedvcsináló)

A csikket merengve nyomtam el a hamutálban. A hamvak szürke közönnyel figyelték az élénk forróságú parázstársukat - ez is kialszik - gondolták - ő is arra a sorsra jut mint mi. Szinte hallottam őket, az illatukat mindenesetre érzékeltem. Füsttel és doh szaggal árasztották el az ezüstös fátyolban táncoló ködös helyiséget, ahol tartózkodtam.

Ideje indulnom – gondoltam magamban és jobban körbenéztem. Egy dohányzóasztal képe sejlett fel, távolabb ismerős szekrények. Mahagóni. Eszembe jutott ez a szó, aztán felsejlett az ajtó is. Néha csak meg kell találnunk a megfelelő szót, hogy aztán dallá váljon, hogy sikerüljön ráhangolódni a dallamra. Ezt kerestem és beléptem rajta. A történetbe jutottam, a sztoriba amit nem kerestem. Megint olyan emberek között voltam, akik valamiért megérintettek. Még csak nem is kedvelem őket. Viszont, amit sikerült elérniük az megrémített: élveztem az irántuk való gyűlöletemet. A sötét lényem most nem jött elő, csak kellemesen bizsergette az agyamat. Ugrásra készen persze, hiszen éhezett. Emberhúsra vágyott. Lelkeket szeretett volna enni. Én nem hagytam neki. Még nincs itt az ideje. Még csak egy kis tacskó, bármilyen nagy képű is. Az embervilág csak elzárná, még nem tudna kiszabadulni az anyagi ketrecekből. Ezért el kell rejteni. Addig is, kap enni. Embertársaim etetik. Egyesek éheztetik. Nem is tudom melyik a jobb. Én is éhes vagyok. Csak én fordítva.

http://www.chabotgallery.com/wp-content/uploads/2012/08/Light-Dance-web.jpg

Szóval, zavart ez a dolog. A sok hazugság. Maguknak is hazudnak, megfertőzik az álom alakjaimat is. Ők is hazudnak. De szerencsésen jelzik a jövőt. Ha úgy tetszik, szinten tartják a hétköznapi képességeimet, például a hűséget a jellemvonásomhoz.

A lányt kerestem de nem találtam. A bíbor-vöröst. Azt mondták keressem meg. Fogalmam sincs ki ő, még sose láttam, néha éreztem, de aztán elég hamar kiderült, hogy nem ő az. Fura. Bár most is érzékelek valakit. Mindegy, most már nem fordulhatok vissza. Szolgálom a Tervet. De nem érzem magam szolgának. Ha úgy vesszük én vagyok maga a Terv. Szóval tehát: dam, da, dam. Szóljanak a harsonák, omoljanak a falak!

Szóval itt vagyok. Átjár az energia. Már nem hallucinálok annyit, különbséget tudok tenni a világok között. Bár álom, vagy valóság egyre megy. A szilánkok el vannak helyezve, csak óvatosan kell őket illeszteni, mert különben sebeznek. Nevelőmmel való találkozásom óta sok idő telt el, de mégis lassan vánszorgott. Egy biztos, azt az éjjelt sose felejtem el, ahogy az utolsó éjjelt se.

Most egy széken ülök, a fő világban, ahol ki leszek nyilatkozva. Táncolnak körülöttem. Az asztrál különösen fényes és hullámzó, hallatszik a szenvedély és rajzanak az alaktalanok. Egy különösen szép női forma vonaglik nem messze tőlem. Táncolni hív, én nemet mondok. Hiba. Nem szoktam ilyet csinálni, ez még tőlem is szokatlan. A Nevelőm ezt nem helyeselné. Most egyetértek vele... nagy hiba. 

Ha éjjelente zaklatna egy mumus...

Nemre, korra és vallási hovatartozásra tekintet nélkül előfordulhat, hogy zaklatottak lehetünk, főleg éjjelente ágyban fekve, vagy egy kies sikátorban, utcácskában haladva, amit nem világít meg a lámpa.

Az esetek kevés százalékában van szó mumusról, mert sok minden más is okozhatja a hirtelen ránk törő félelmet.

Tegyük fel, hogy egy maszkos ballonkabátos, vagy nylon ruhába csomagolt emberszerű alak áll a szobánkban késsel, vagy valamilyen szúró-vágó szerszámmal a kezében. Az igen ritkán mumus, az általában sorozatgyilkos. Kivételt képez, ha állítható villáskulcs van nála, mert akkor valószínűleg vízvezeték szerelő. Bár elgondolkoztató, mit keres a hálószobánkban hajnali fél háromkor egy vizes. A víznek strapa palackban van a helye, ilyen korai, vagy kései órán.

Na de mindegy is, ezek ellen könnyen lehet védekezni, megfelelő biztonság technikai felszerelésekkel és önvédelmi, avagy támadó fegyverekkel.

Na de mi is akkor a mumus? Több fajtáját ismerjük: vannak manók, szellemek, démonok, egyéb testetlen, gerinc nélküli lények (pl. politikusok, asztrál sík lakók), földönkívüli szürkék és sok egyéb más ijesztő intelligenciák, amelyek benépesítették univerzumunkat az évmilliók során.

Itt a védekezés már sokkal specifikusabb, mert ugyebár bármin áthatolnak, nem gátolhatja meg őket az anyagi világ, jelen lehetnek hétköznapi életünkben és az álomvilágunkban egyaránt.

http://cukikepek.hu/wp-content/uploads/2013/03/m%C3%B3kus21.jpg

De azért nézzük meg, mit lehet tenni, ha bármelyikkel is szembekerülünk:

Manók ellen a legjobb módszer, ha tartunk egy mókust. Ezek évezredek óta egymás ellen harcolnak, az erdők, mezők fennhatóságáért. Ha nincs a birtokunkban mókus, olykor elég egy tengerimalac is, a manók elég buta népség, nem veszik észre hirtelen a különbséget, így időt nyerhetünk.

Ha szellem éri a házat, az általában helyhez kötött dolog. Tehát, mint a filmekben is láthatjuk, a főszereplő család végig azon a helyen marad és próbálja felvenni a harcot velük. A legegyszerűbb megoldás pedig az, ha elköltözik az ember, vagy ha hív egy sámánt. Mondjuk engem. Elérhetőségem megtalálható a blogon.

A démonnal más a helyzet. Ha valami ilyennel találkozna az ember, az megszívta. Magyarosan kifejezve megszopta. Persze, olykor elég lehet egy pap is, vagy rabbi, de megfelelő hit hiányában ők is elég hamar kihullanak a sorból. Ám egy jó lélek mindig fel tudja venni velük a harcot, de elég ritka ilyet találni, ebben a sötét korszakban.

Az egyéb, testetlen, gerinc nélküli lények ellen még nincs ellenszer. Inkább az idő segít, míg egy másik testetlen, gerinc nélküli lény le nem váltja az előzőt.

A földönkívüli szürkék azok, akik eltérítenek minket, hogy aztán vizsgálatokat végezzenek el rajtunk. Ilyen esetekben Kirk kapitány, a USS. Enterprise kapitánya segítségünkre lehet.

Szóval, ilyenek ezek a mumusok. Remélem tudtam segíteni ezzel a szösszenetnyi blogbejegyzéssel. Minden egyéb problémát érdeklődve várok kedves olvasómtól, megpróbálok tanácsot adni a nyugodt nappalok és éjjelek reményében.