Bevallom, mióta
érdeklődöm a vallásfilozófia iránt, körülbelül azóta vonz a
vérkultusz is, amely végigkíséri az egész emberi történelmet.
A szenvedés általi beavatódásnak igazán nagy hagyománya van és
volt. Teljesen reális elképzelés, hiszen az ember sosem
kényelemből változtat meg dolgokat, avagy figyel jobban önmagára
és a világ fele, hanem inkább nagy testi és lelki katarzisok
közepette döbben rá önön esendőségére és ekkor lépnek fel
az új igények is. Legyen szó bármiről.
Odint mindenki ismeri,
vagy hallott már róla.. A skandináv mitológia főistene, az Ász
istenek atyja. Harcos isten, aki a káoszból született és ennek
megfelelően elég durva áldozati rítussal tisztelték személyét.
Oly módon áldoztak
neki, ahogy önmaga is feláldozta magát, önmagáért. Ő volt az
az isten, aki kilenc napon, és kilenc éjjelen át lógott a
Világfán étlen-szomjan, miközben egy lándzsa szúródott át az
oldalán. Magának a Fának, a hagyományok szerint több része van,
többfajta világot kapcsol össze. Odin ezeket a helyeket járta
végig haláltusája közepette és ekkor kapta azokat a
beavatásokat, mely által megtanult kilenc nevet, kilenc rúnát és
huszonkilenc varázslatot.
Később a skandináv
népek előszeretettel áldoztak hasonló módon a Mindenek Atyjának.
Kilenc állatot kötöztek fára egy gyümölcsösben, testüket
átdöfve. Ezen állatok közül az egyik egy ember volt, aki önként
vállalta a szerepet. Természetesen nem élte túl.
A Világfának van egy
egyszerűbb hármas felosztása is. Az alsó rész, a mélységet
képviseli, a mindent elborító káoszt, a legmélyebb tudattalant,
az alvilágot. A középső rész a mi világunk, ebbe volt belekötve
az Ász isten is. A felső világ az éber tudat állapota, ahol
gondolat és emlékezet már nem játszik szerepet, mert ezek
elvesztéséért cserébe kapja az ember azokat az adományokat, mely
azzá teszi őt, ami. Nem befolyásolja őt már semmi, mert kilenc
nap, és kilenc éjszaka elteltével egy mindent elvesztett, és
mindent megnyert isten száll le a Fáról.
 |
| http://reasonforliberty.com/wp-content/uploads/2008/06/hugin-munin2.jpg |
A lándzsának fontos
szerepe van, ez közvetíti a vért, az alsó világokba. A
folyamatos vérveszteség sötétséget hoz, melyben megjelennek a
múlt vádló hangjai és új állásfoglalásra készteti az embert.
Lényegében egy mesterségesen gerjesztett depresszióról van szó.
Maga a vér táplálja is
az alsó világ lényeit, a szimbólumokat, akik az abból nyert
emberi szenvedélyből merítik azt az energiát, mely által
folyamatosan támadni képesek az áldozó elméjét.
Érdekes párhuzamot
lehet felfedezni Odin Világfa kalandja és Jézus keresztre
feszítése között is. Mikor Krisztust átdöfték a lándzsával
víz, és vér folyt ki az oldalából. Ez volt az a pillanat, amikor
eltűnt az emberi része és ez volt, mely felkészítette őt a
Feltámadásra.
A szenvedés tehát nem
olyan rossz dolog.
„Nem a zuhanástól
félek... attól félek, amikor vége.” Gaiman
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése