Megragad. Mindenkit.
Sokan azt mondják valaminek a vége, de én úgy érzem valaminek az
igazi kezdete. Mikor a test porrá válik, és a lélek kiszabadul
vérvörös börtönéből.
A halál nem egy állapot,
hanem csupán átmenet, egy olyan kapu, amelyen idővel mindenki
átlép. Van, aki gyorsabban, van, aki eléggé ráérősen. Nos, ezt
az átmenetet sokféleképpen leírták a hagyományok. A haldoklás
lehet gyors, vagy nagyon lassú. Mindenki szembesül vele, valamilyen
szerette elvesztésekor. A másikat sajnáljuk, de közben a tudat
alatt végig ott van a kasza, mely a mi nyakunkra is lesújt.
Ez a legnagyobb tabu
téma. Manapság elsiklik az ember felette, a média teljesen
szétroncsolta ennek a dolognak a tiszteletét, csak húst ad el, a
húsnak, vért ad az átváltozottaknak. Pedig nagyon sok lehetőség
rejlik benne, a szabad akarat ösvénye ez, aki rálép és felismeri
ezt, az szabaddá válik. Bármit megtehet, mert minden elpusztul.
Nem marad semmi a kanóc egyre rövidebb lesz, a gyertya kialszik, a
viasz szétfolyik és elmállik a nagy semmibe.
Ha van túlvilág, ha
nincs, ha van lélekvándorlás, ha nincs ez egy esélyes dolog.
Egyedi ez mindenki számára. Nem csorbíthatja a lehetőségeket
semmi, se a szegénység, se a betegség, se a társadalom, se a
tabuk, semmi. Az ember szabad, és saját szája íze szerint dönt.
Hülyeség lenne azt mondanom, hogy persze figyelembe kell venni a
határokat, azaz a másik ember határait, de ez a valóságban nem
így van, sőt az emberi félszabadságban ez sérül meg legelőször,
mindig a másik határvonalát lépik át leghamarabb. A többi már
csak ráadás.
Az ember fél a
változástól. Ezért fél a haláltól. Pedig ha nem félne a
változástól, ha képes lenne változtatni dolgokon és merne
tiszta szívből cselekedni, akkor bátran sétálhatna át a kapun,
mint egy igaz ember, aki mindent megtett, amire ereje futotta, akár
jót, vagy akár rosszat téve. Ezek persze szavak. Hiába az
elhatározás, ha nincs cselekvés.
Az elméletek, csak
elméletek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése