2011. december 2., péntek

Technológiai kinyilatkoztatás

Nincs új a nap alatt. Pár korszakkal ezelőtt, az egyház tiltotta a tudományos kísérletezéseket és minden fajta újdonságot elutasított, addig mára a technológia vette át a vezető szerepet az emberi szellem és az emberi természet rovására. 

A kíváncsiság és a tudomány összhangba kerülésének legnyilvánvalóbb manifesztációját éljük. Míg korábban a nagy technológiai termelők az emberek szükségletének felderítése után árasztották el a piacot termékeikkel (a rengeteg közvélemény-, és piackutatásnak köszönhetően), manapság egyértelműen az a trend (köszönhetően az évtizedek során finomított direkt marketingnek), hogy olyan eszközöket dobnak piacra, amelyre igazán nem lenne nagy szüksége az embernek, de az információ éhség annyira elhatalmasodott, hogy az új dolgok könnyen utat törnek maguknak.

Mára olyan irányban fejlődött az emberiség, olyan távlatok nyíltak előttünk, ami hatalmas technológiai és információ robbanáshoz vezethet. A televíziózás, az internet és a mobil technológia megjelenése hatalmas társadalmi változásokat idézett elő. De ez csupán az elmúlt század elképzeléseit vette alapul, egyfajta evolúció ez, amely mostanra felgyorsult és elképzelhetetlen nagy ipari forradalmat jelenít meg lelki szemeink előtt, mely kezdete teljesen új alapokra fogja helyezni az általunk ismert világot.

A robotika és orvos tudomány fúziója már napjainkban is számottevő szerepet játszik, létrehozva ezáltal a tökéletességre törekvő ember, tökéletes műanyag vázát.
http://www.wurzeltod.ch/blog_11/debbieharry_giger.jpg

A nemrégiben megjelenő gesztus és érzelem vezérelt konzolok és számítógépek elterjedése a jövőben újfajta kihívások elé fogják állítani az emberiséget. Elmosódhat a határvonal virtuális személy és élő között. Hála a most kialakulóan lévő Felhő szolgáltatásnak, teret is fog nyújtani az újfajta virtuális társadalomnak, mely már most párhuzamosan növekszik a valódi világ városaival és szolgáltatásaival. Az ember és gép fúziója lassan természetessé fog válni, a gép lesz a testünk, az információ a vérünk. Ez a technológia már most észrevehető, elég ha az ember végignéz a tudomány rovatokon, vagy bekapcsolja a tévét.

Persze mást is választhat majd az ember a jövőben, kérdés, hogy megéri-e. Az DNS kutatásnak hála, újfajta embertípusokat is létrehozhat a "Cég", mely már ideális hosszabb űrutazásokra és bolygó kolonizációs feladatokra. A felgyorsult kommunikációnak és a genetikának köszönhetően rajzásszerűen megindulhat az általunk ismert világegyetem benépesítése.

Ezek alapján leszűrhető, hogy a kasztosodás elkerülhetetlenné válik az alsóbb rétegekben, míg a felső világok még élvezhetik tökéletesebb fizikai emberi minőségüket.

Isaac Asimov fantáziája kezd reálissá válni. Fő tétele a pszichohistória, mely egy kitalált matematikai tudományág, képes szimulálni az emberi viselkedést, a tömeges reakciókat, mely által kifürkészhető a jövő. Az Alapítvány sorozatában se sikerült teljes mértékben ezt megvalósítani, mert túl nagy tömegeket érintett volna és nem lett volna elég idő mindenkiről elég adatot gyűjteni. De ez megváltozott, hála a közösségi oldalaknak és a mobilinternet gyors terjedésének. Mostanra mindenhol, mindenfajta kütyüt képesek bemérni a félintelligens kereső programok, az emberi társadalmakat szimuláló játékok és minden más egyéb, ami kapcsolatba hozható a világhálóval.
Nem véletlen tehát, hogy a mai kutatók egy újfajta pszichohistóriát dolgoznak ki, mely a kor mai vívmányaival könnyen alkalmazhatóvá válik.

De a jövő nincs megírva. Bízom tehát az emberi természet kiszámíthatatlanságában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése