 | |
| http://ih0.redbubble.net/work.6725069.1.flat,550x550,075,f.devon-rex-kittens-cat-painting-svetlana-novikova.jpg |
Egy Szent,
minden bájjal megkent....
A tigris meg úgyis csak bugris...
...a kép ezen oldaláról.
A fantáziám azért játszik, ahogy a tigrist egyszerű bájjal, természetem édes mosolyával leveszem puha mancsú lábáról és óriás pofáját két tenyérrel arcomhoz emelve, bajsza csiklandó szúrásával mit sem törődve, lehunyt szemmel homlokon puszilom és mikor szemem kinyitom, szelíd óriásom összeráncolt fintorát csodálom. Ez a csíkos nem Sir Kán, de sír, hogy eresszem már, mert ha nem, cicóból lesz karra csavarodó piton és biztos, hogy egészben lenyom.. a torkán. Táguló éj-mély pupillából huncutkodó csücsörítő szám visszatükröződik, de ősi ösztönű sikító morgás nem csak fenyeget. Utolsó kép lelohadó cuppanásommal, riadt tekintetem, ahogy a fekete pupilla elnyel, és csak húsig ható maró fájdalom, ahogy cincogtat tíz macska-misztériummal edzett karom. Nyálasságból nem kér, csak az istenítő bálványozásból, szerelmemet adjam csodáló távolságból, hadd szabja meg Ő az alkalmat, mikor bújik, dorombol és akkor majd nem fenyít azzal, hogy cirmosabb leszek fenségénél és arcomra indiánmaszkot fest saját véremből.
Amúgy az indiai tigris szereti az édes, emberi vért, arrafelé sósak a nyalánkságok, ezért igencsak rászokott a humán cupákokra, hát vigyázz magadra! Persze Kárpát-medence spirituális képzelet sztrádáin, egy csendes estén, még a bengáli is megszelídíthető.
Nos, nekem "csak" egy 8 kilós P-öcsi Királyom van, Bendegúz, megsodrom olykor kettős ágú, fehér szakállát, bevizezem a "séróját" vagányos-punkosra és egy kalózós karika jól mutatna fülében, de nem harapom ki. Pedig guszta...Na, jó csak lövött vagyok ma.
Szikrázó zöld szemekben a fekete csík haláli nyugodt, dimenziókon, világokon áthízeleg simulékony lényével, minden bájjal megkent, boszorkányos mauzással, ám de főpapi méltósággal tűnik elő, szekrényem tetején tanyázó árnyékból a "nagy"macska szfinxes sziluett és a csábító, mindent elnyelő mélységből csak két égető villám, jeges élű smaragd fény villan rám. És valóban beéget, oly magasztosan lenéző, hogy az már gyönyörű.
Az ember, kis, elmélkedős könyvével agyalgat életen-halálon, felnéz kedvencére, emberi gőgjével, mint aki az utolsó mondatban szokásos mindennapi kis "megvilágosodásaival" megértette az Istent, és ez a minitigris állandóan figyelő, élő meditációiban addig, belakja az egész univerzum összes szféráját. Kiválasztottuk egymást, de inkább igaz az, hogy Szentemnek az én sistergő és olykor csonkig kiégő ideghálózatú, röghöz kötött lelkem a kiskedvenc az Űrben és Ő az én Gazdám.
Szerencsés vagyok.
minden bájjal megkent....
A tigris meg úgyis csak bugris...
...a kép ezen oldaláról.
A fantáziám azért játszik, ahogy a tigrist egyszerű bájjal, természetem édes mosolyával leveszem puha mancsú lábáról és óriás pofáját két tenyérrel arcomhoz emelve, bajsza csiklandó szúrásával mit sem törődve, lehunyt szemmel homlokon puszilom és mikor szemem kinyitom, szelíd óriásom összeráncolt fintorát csodálom. Ez a csíkos nem Sir Kán, de sír, hogy eresszem már, mert ha nem, cicóból lesz karra csavarodó piton és biztos, hogy egészben lenyom.. a torkán. Táguló éj-mély pupillából huncutkodó csücsörítő szám visszatükröződik, de ősi ösztönű sikító morgás nem csak fenyeget. Utolsó kép lelohadó cuppanásommal, riadt tekintetem, ahogy a fekete pupilla elnyel, és csak húsig ható maró fájdalom, ahogy cincogtat tíz macska-misztériummal edzett karom. Nyálasságból nem kér, csak az istenítő bálványozásból, szerelmemet adjam csodáló távolságból, hadd szabja meg Ő az alkalmat, mikor bújik, dorombol és akkor majd nem fenyít azzal, hogy cirmosabb leszek fenségénél és arcomra indiánmaszkot fest saját véremből.
Amúgy az indiai tigris szereti az édes, emberi vért, arrafelé sósak a nyalánkságok, ezért igencsak rászokott a humán cupákokra, hát vigyázz magadra! Persze Kárpát-medence spirituális képzelet sztrádáin, egy csendes estén, még a bengáli is megszelídíthető.
Nos, nekem "csak" egy 8 kilós P-öcsi Királyom van, Bendegúz, megsodrom olykor kettős ágú, fehér szakállát, bevizezem a "séróját" vagányos-punkosra és egy kalózós karika jól mutatna fülében, de nem harapom ki. Pedig guszta...Na, jó csak lövött vagyok ma.
Szikrázó zöld szemekben a fekete csík haláli nyugodt, dimenziókon, világokon áthízeleg simulékony lényével, minden bájjal megkent, boszorkányos mauzással, ám de főpapi méltósággal tűnik elő, szekrényem tetején tanyázó árnyékból a "nagy"macska szfinxes sziluett és a csábító, mindent elnyelő mélységből csak két égető villám, jeges élű smaragd fény villan rám. És valóban beéget, oly magasztosan lenéző, hogy az már gyönyörű.
Az ember, kis, elmélkedős könyvével agyalgat életen-halálon, felnéz kedvencére, emberi gőgjével, mint aki az utolsó mondatban szokásos mindennapi kis "megvilágosodásaival" megértette az Istent, és ez a minitigris állandóan figyelő, élő meditációiban addig, belakja az egész univerzum összes szféráját. Kiválasztottuk egymást, de inkább igaz az, hogy Szentemnek az én sistergő és olykor csonkig kiégő ideghálózatú, röghöz kötött lelkem a kiskedvenc az Űrben és Ő az én Gazdám.
Szerencsés vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése