Michael Moore nem szereti a kapitalizmust

Ahogy én sem. A szabad verseny által generált kizsákmányoló életmód túlhajszol egész társadalmakat, ami végül a gazdagok uralmához, a plutokráciához vezet, mely egyik formája a demokrácia, másik formája a diktatúra. De nincs mit szépíteni a szavakon, avagy kifejezéseken, mindkettő a rabszolgatartásra épül.

Amerikában, mint régen Rómában, érvényesül a kenyeret és cirkuszt a népnek elv, mára természetesen kenyér nélkül, lakás nélkül, gyógyellátás nélkül. De legalább van nekik fegyverük, hitelük, és rengeteg filmjük. Természetesen ennyi se lenne, ha Kína nem adott volna nekik egy baráti kölcsönt, de ez már egy másik történet.

http://www.sccs.swarthmore.edu/users/06/adem/pictures/absolut/images/absolut%20capitalism.jpg

Sajnos kis hazánkban sem hajlandóak a multinacionális cégek megfelelő adót fizetni. Folyamatosan kizsákmányolnak, mely megugrasztja a közüzemi számlákat és az élelmiszerárakat, ehhez természetesen a média is asszisztál, néma cinkosként. A korábbi üzenetük a fogyasztásra, teljesen megbukott. Az embereknek elfogyott a pénze és a hitelkerete. Lassan nem lesz mit elvenni és akkor új rendszer lép érvénybe, az adósrabszolgaság intézménye. Mert nincs új a nap alatt, sok sok nemzedék élt már e földön és bizonyos motívumok újra és újra megjelennek. Eztán se lesz ez másképp.

Mindenkinek csak ajánlani tudom Michael Moore dokumentumfilmjét, a Kapitalizmus: Szeretem-t.

Szellemi leépülés az országban

Ahogy az lenni szokott, az olvasással mindig problémák vannak, főleg kis hazánkban Magyarországon. Ezen cseppet sem csodálkozom, hiszen az alapvető kommunikációs formák is nehézséget okoznak egyes embereknek, nem beszélve az ország vezetőiről, akik egy nyolc általánost végzett, bűnöző életmódot folytató, jogi személy mentalitása alapján harácsolják és farigcsálják szét az országot.

A hazai sajtó helyzete veszélyben van, nem sajnálom őket, függetlenül attól hogy milyen adóterheket rótt ki rájuk az állam, az elbutulásról ők is tehetnek. Nem közvetlen a sajtó, hanem közvetetten a média. Kevés pénzből is lehetne jó és minőségi újságokat kiadni, kulturális, és erkölcsi nívóra emelni a lakosságot, ezáltal jobb életkedvre buzdítva, hatékonnyá tenni a társadalom közérzetét és anyagi termelését. De minek, panaszkodni könnyebb. A sajtó a szabadságharc idején győzedelmeskedett, majd ugyanolyan ütemben pusztult is el. Elődeink már akkor felismerték, hogy a sajtónak képesnek kell lennie nyomást gyakorolni az ország vezetésre, egyfajta társadalmi szócsőként. De a jelenlegi média nem teszi, inkább asszisztál, jobb esetben hezitál.

Nagy gond, hogy emberek nem tudnak olvasni, és írni. A sajtó se. Valószínűleg a közvélemény kutató cégek dolgozói is szenvednek ettől a problémától, emiatt adhatnak meg valószínűleg folyamatosan hamis adatokat, ezáltal is befolyásolva a gazdasági szervezeteket, ami tudjuk mivel jár. Belterjes korrupcióval, kétes lobbizásokkal.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete által közölt szomorú tények, nem tények, hanem vallomások. A cikkben közölt dolgok, adatok mind azt bizonyítják hogy a médiumok egyfajta impotens magatartása miatt jutott az újságírás oda, ahova.

A kevés olvasó nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs igény az olvasásra . Legalább a mennyiség, nem megy a minőség rovására. Az internet miatt, nagyon sok ember képes órákat átböngészve olvasni a világháló előtt, ami azért nem elhanyagolható tény, egyszerűen csak más platformot kell választani terjesztésre (pl e-book olvasók, internet táblák).

Zárásként megjegyezném, hogy nem néztem utána hogy mennyiben változtak meg a bázisadatok, valószínűleg még jobban romlott a helyzet a közvélemény kutatások szerint. A statisztika sose lesz képes tükrözni az egyént, magát az embert. Hogyan tudhatnák fölmérni azt , mire is van igénye igazából bárkinek is, mikor a piac befolyásolja az igényeket, és nem fordítva. Engem még sose kérdeztek meg William Blakeről.