A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 2., szombat

Szemelvények, intelmek..

….az apokrif és kevésbé apokrif írásokból

Gondoltam összehozok egy kis válogatást, amit különböző apokrif evangéliumok olvasása ihletett meg. Amolyan felsorolásszerűen gondoltam ezt közölni, a teljesség mindennemű igénye és lehetősége nélkül. Válogatva a versek közül. Egyrészt nagy munka, másrészt van, ami fel se tűnne. Tehát olyan tanácsokat és praktikákat közlök lentebb, aminek talán gyakorlati haszna is van. Ezt mindenkinek saját magának kell megítélnie.

Következzenek tehát a versek:

„Aki kételkedő az imájában, sötét az önmaga számára. És még az angyalok sem bíznak az ilyenben.” 

Saját magunk a legfőbb támaszunk, ha magunkban nem hiszünk, miért tenné ezt más. A pozitív hit, pozitív cselekedetet szül, emellett tudni kell kívánni, hogy a kívánság teljesüljön. A kételkedés kétségbeesést szül, a kétségbeesés elsötétíti a jellemet. Sötét ember nyomát nem kíséri angyali szeretet, segítség. A kételkedés eltántorít. Feladatot csak koncentrálva lehet végrehajtani, az akarat tüzével máglyát gyújtva. Így nő a mag, így kel fel a nap.

„Ne szeressétek a világot és a dolgokat, amelyek a világban vannak, mert a világ kérkedése és pusztulása az ördögtől van.”

Ne ragaszkodj az illúziókhoz, ne a tömeget szeresd, ne a divatnak felelj meg, hanem a szívedre hallgass. Ne a világot szeresd, hanem légy te a világban lévő szeretetlélek, melyet semmi sem sebez, és semmi sem pusztít. Csak az álom foszlik szerte szét, az álmodót nem éri baj.
http://sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/581811_386551961444187_402054739_n.jpg

„Az, aki a böjtöt folyamatosan gyakorolja, az nem fog bűnt elkövetni, bár irigység és viszály van a belsőjében. Böjtöljenek hát a tiszták, de amikor az böjtöl, aki nem tiszta, az haragra gerjeszti az Urat, és az angyalait is.”

A mohóság már sok birodalmat roppantott szét, egy embert még könnyebben képes ingoványba süllyeszteni. Ám hiábavaló a böjt, ha csak elveszünk magunktól. Adni is tudni kell, másoknak is, önmagunknak is. A birodalmat tartó falakat, a testet folyamatosan karban kell tartani, figyelni a réseket, s őrt állítani, hogy az ellenség ne juthasson be. Ez munkával jár, sokszor csata is zajlik, kívül és belül egyaránt. Aki haragra gerjeszti az Urat, önmaga Ura ellen fordul. 

„Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.”

Amit viszont magadnak szeretsz tenni, tedd mással is.

„Fiam, légy mindig hű az Úrhoz. Ne vétkezz, és ne szegd meg a parancsait. Egész életedben a jót tedd és ne járj az igazságtalanság útjain. Mert ha az igaz úton jársz, minden vállalkozásod sikerrel jár, mint a többieknek is, akik az igazságot szolgálják. „

Mindig légy hű tiszta szívből jövő, belső elhatározásodhoz. Nem a világ ítél meg, hanem te önmagadat. Ne vétkezz saját törvényeid ellen, ne kísértsd a lelkiismereted. Ne járj mások útján, azaz ne éld más sorsát. Megvan a szereped, amibe teljessé válsz. Ne hasonulj, foglalkozz magaddal.

„A láthatatlan dolgok egy része ereszkedjen a láthatóba!” 

Egyszerű vers, még is sok mindenre tanít. Kösd össze a lelki világodat, a testivel. Élj, álmodozz, tervezz, varázsolj, hass az anyagra, hass a testedre, hass a környezetedre. 

Ezek voltak hát azok az intelmek, amikről pár szót szerettem volna ejteni. Talán egyszer majd folytatom az írást, addig is:

„Szállj alá és szilárdulj meg! S ez lesz az alapja a lenti dolgoknak!”

2012. június 2., szombat

Énok és Illés, a visszatérők


"Énok kétséget kizárva felragadtatott, és Illés szintén. Egyikük sem látott halált, hanem haláluk minden bizonnyal késleltetve van. Mindketten fenntartatnak a halál elszenvedésére, hogy majd a vérükkel olthassák ki az Antikrisztus erejét."

Tetulliánis Kr. u 210.

Mai bejegyzésemben a két prófétáról szeretnék megemlékezni, akik már a régi korok mitológiájában is bizonyították rátermettségüket, és a jóslatok szerint a jelenkor embere is számíthat hathatós segítségükre a megnyomorított és teljesen kizsákmányolt Föld nevű bolygón.

Illés próféta a legnagyobb ószövetségi alak volt a hagyományok szerint, előszítette Jézus eljövetelét, illetve az ő lelkének hatalmával keresztelte meg Szent János az Istenembert, Jézust. Szerepe hangsúlyos volt, mert egy olyan korszakban és területen élt, amely Baál démon kultuszát részesítette előnyben. Nem volt ritka ez idő alatt az emberáldozat sem, az egyéb kicsapongásokról nem is beszélve. A hagyomány megemlékezik arról is, hogy próféta létének ellenére, sokszor megfáradt, kimerült és depresszióra hajlamos tulajdonságokkal bírt. Belefáradt az Úrnak tett szolgálatba és sokszor zúgolódott munkájának értelmetlensége miatt. Ez mondjuk nem meglepő, hisz hazájában állandó életveszélyes fenyegetések közepette működött. Ezért is vonult el Bersebába, ahol kiöntötte Istennek a lelkét, saját halálát kívánva, de az biztatta tovább, erőt adva neki. Továbbá Illés kétszer is találkozott egy angyallal, aki táplálta őt küldetése előtt, s segítette útmutatásával 40 napos útján során a Hórebig. Élete során számtalan krisztusi csodát tett az ételszaporítástól kezdve a halottak feltámasztásáig. Testi halált nem halt, tüzes szekér, forgó szél vitte fel az égbe.
http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02192/paris-by-night_2192573k.jpg

Énok prófétáról már írtam korábbi bejegyzéseimben is. A vízözön előtt élt, nagy szerepe volt abban, hogy tolmácsolja az utókornak az angyali letaszítást, az első bűnbeesést, mely által a szellem az anyagba hullott. Lényegében a mai világ megszületését írja le és annak okait, uyanúgy elbeszélve, ami más őshagyományokban is előfordul. Hasonlóan Illéshez, ő se halt testi halált, hanem közvetlenül az égbe emelkedett, egyes legendák szerint Isten angyallá tette, ami azóta se történt meg, azóta se részesült ilyen kegyben az ember.

"Abban a hétben, a két próféta, Énok és Illés felét veszik a hétnek. Mert prédikálni fognak 1260 napon keresztül, zsákruhát viselve, hirdetve a megtérést az embereknek és minden nemzetnek..."

Hippolitusz Kr. u 200

A Jelenések könyve beszél a két tanúról, akik felfedik az Antikrisztus álarcát és harcba bocsátkoznak azzal, azaz színre lépnek ellene szemtől szemben. A két tanú Illés és Énok lesz, akik csapásokat és jeleket hoznak az utolsó időkben, megnyitva ezáltal a Jelenések világát. Amíg munkájuk tart sebezhetetlenek, ha valaki mégis ellenük tesz ártalmakban pusztul el egyes evangéliumok szerint. Munkájuk során 1260 napon keresztül prédikálnak a lehető legpuritánabb viszonyok között. Ám a fenevad elpusztítja őket munkásságuk miatt, s holttestüket egy nagyváros utcájára dobja, közszemlére téve. Az emberiség ünnepel, hiszen a csapások miatt azt hiszik, ők a rossz oldalt képviselik. De három nap után feltámadnak és az egekig emelkednek, ekkor nagy katasztrófák történnek a beszámolok szerint. Ezután az írások valamiféle átváltozásról írnak, Énok és Illés megszabadul anyagi testétől s úgy száll szembe az Antikrisztussal és azok csatlósaival, többek között a Hamis Prófétával, természetesen immáron sikerrel.

Természetesen sok minden más is lesz a mitológia szerint, most csak a két tanú szerepéről kívántam szót ejteni, amit már írásom elején is közöltem.

Szép szombatot.