Metamorfózis

Minden átalakul, ahogy mondani szokták, változik az egész világ. Tavaszból nyár lesz, nyárból ősz aztán és így tovább. Szeretetből semlegesség lesz, semlegességből szeretet, vagy egészen más állapotok; harag, fájdalom, szomorúság, gyűlölet, hűvösség, hogy ne csak pozitív dolgokról írjak.

A belső metamorfózis azért ennél sokkal összetettebb. Sokan nem is sejtik, miért változott meg egyik embertársuk véleménye a másikról, ez sokszor a tudattalanban dől el. A kölcsönhatásokról és az egymásra ható gondolatformákról már írtam azelőtt is, ezért ezt most nem erőltettem. De ha észrevette a kedves olvasó, minden egybe fut össze és minden egymásra épülve hat. Illetve vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani.

De most egy egészen más metamorfózisról akarok írni, ami irányváltoztatást jelent inkább. A gödrök kikerülését, egy egészen más szemlélet által felsejlett lehetőség kialakulását. Ha egyetlen dologban változtatunk, az sokszor kihat az egészre. Minden máshogy alakul. Csak rá kell döbbenni valamire.

http://www.artwhatson.com.au/images/members/0010770/Gallery-One-Craig-Ruddy-Metamorphosis-0057958_101118111528.jpg

Olyan ez, mint a tudatos álmodás. Kevesen képesek rá, néha csak véletlen rájön az emberre, de mindenképpen létező jelenség. Mikor feleszmél az ember arra, hogy valami megváltozott, rájön, hogy amit eddig hit, csak álom és illúzió volt csupán és minden szenvedélyével igyekszik beleszólni a történet alakulásába, természetesen sikerrel. Koncentrálva, nem egy pontra nézve, hanem az egészet figyelve, nehogy újra belemélyedjen az álomvilágba, vagy rosszabb, kikerülve a történetből, az elszalasztott lehetőségen mérlegeljen aztán. De mindig van új történet, új lehetőség. Az illúzió lényege pont ez, az állandóság. A lényeg csupán az, hogy felismerd ezt a szőttest és te magad sződd tovább.

Fel kell ébredni az álomban, hogy aztán ébren is menjen az átalakulás.

Révülés

Az álom bohózat hártyáját átszakította hirtelen egy fényes hang. Felébredtem egy pillanatra. Csodálkoztam, hogy kiragadtak meghitt hajlékomból, de a valóságtól megszédülve újra álomba szenderedtem.

Szerencsére a biztonság illúzióját rég lerombolta az embervilág válsága és a sivár várakozás, mely áthat minden élőt, még engem is. Ennyivel is előrébb vagyunk, hála a mértéktelen fogyasztásnak és az idő gyors, sodródó pörgésének, mely nem hogy megállíthatatlan, hanem egyre gyorsabban telik.

De még mindig azt hisszük, hogy ez idővel jobb lesz, vagy sokkalta rosszabb. Nos, egyik sem. Az a biztos, hogy másabb. Amit mi elképzelünk emberi ésszel, azt mások is elképzelik közel hasonló értelemmel és ez egy zagyva összhatást eredményez, ahol a változók kiszámíthatatlanná teszik a végleges eredményt.

Hiszem, hogy a gondolat hat a másikra. Egymás gondolatai élénk csevejt folytatnak, míg mi alszunk, eszünk, iszunk és dolgozunk. Nem véletlen tehát az sem, hogy akinek önuralma van, aki vigyázz gondolatai tisztaságára, valamelyest elégedettebb és sikeresebb azon társánál, aki cseppet kaotikusabban fogja fel a világát.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2nzOOzVEuFN6n5HlQX-XHcfA_1N-uk_yMchLce9SIwOrvmQez9KYrRtLVn4UPltK51ukwoekS0zbr9MMXBDBnjie5U9AHs2aQRVu9tWXRenAciKMAMzw3hXfldK5tnDUVHTJ8hAaoqAQ/s1600/Sleep+painting.jpg

Minél többen kezdik el megismerni önmaguk, és helyre tenni, avagy beazonosítani saját énképüket, annál tisztábban lehet uralni az ártó, kaotikus külvilágot, míg az meg nem szűnik létezni.

Ki kell építeni az egymás iránti bizalmat. Kicsiben és nagyban.

Aztán már nem fog zavarni, ha felriaszt egy fényes hang az álmunkból.

Raven - Örökségünk élén táncolunk 2.

2. Küszöb álmok

Szaladsz az utcán, a sötétség, mint egy vihar, egyre hatalmasabbra

terebélyesedik mögötted. Hátra sem pillantasz, mert nagyon össze kell

szedned minden figyelmedet, hogy a lábad elé néz, csak el ne ess!

Figyeled rohanó lábaidat, bukdácsolsz, de sikerül még az iramot

tartani. Haza kellene érni, mielőtt elnyel.... Hallod a cipőd kopogását

az utcakövön. Hallod nehezen kapkodó lélegzeted... Gyorsan, gyorsan

behúzódni. A betont lábad alatt egyre feketébbé színezi a feléd húzódó

éjszaka. Megriadsz attól, hogy már előtted is sötétbe zuhan az út és

az irányt elveszíted. Döbbenten megállsz, összeszűkül a tér, épp csak

talpad alatt billeg egy kis macskaköves nyom... de azt is porszemről

porszemre kimossa az örvény alólad. Aztán kibicsaklik a bokád,

összeroggyan a térted, kitépi belőled azt a kevés tartást is. Teljesen

összeomlasz. Ez volt az utolsó álmod. Nem érkeztél haza, mert ugyan,

mondd csak jártál már ott? Szabadultál már ki koponyád fogságából?

Honnan tudod, hogy képzeleted igaz? Miért hiszed, hogy a

képzelgéseidben ébredt vágyak kergetése az élet? Csak jársz

boldogságod nyomában, de ez a fojtogatóan száraz, nyers valóság

értelmetlen, és ha valami megtölti élettel, az a képzelet és egy

remény, aminek így is, úgy is rabja vagy. Megvalósítani magasztos

álmokat? Kérni nálad nagyobb tudású embereket mutassák meg az utat?

Van értelme? Miért vagy ennyire hitetlen? És miért ennyire hiteltelen

minden szavad? Úgy is meghiúsul mind, amit összegyűjtöttél világod

szilánkjaiból és gyúrtál belőlük bálványokat, kabalákat, isteneket,

hogy vezessenek meg.

Minden lépés, amit azért tettél, hogy eljuss végre oda, hiábavaló. A

boldogságot nem lehet elérni. A boldogság elérhetetlen. A legnagyobb

gúny, ami történhet, amikor a Mennyország kapujához vezetnek. A

diadal, hogy megérkeztél és beléphetsz nem más, mint emberi önkényes

hiúság.

Amint nyílik a kapu, mögötte nincs már más csak az a szédítő magasba

koncentrált örvénylő mélység, amiben sűrűn foszlik szét az anyag

legsúlyosabb képzelete. Ott elveszik a világ. Magához csábítja az erőt

és elnyeli. Nincs menekülés és mégis, akkor menekültél meg, amikor Oda

megérkeztél.

A küszöb előtt sokan visszafordulnak. Reinkarnálódnak. Tanulnak, és

újabb tanulságot szereznek, hogy magukat mind jobban kiragyogtassák,

és érdemességet szerezzenek a küszöbön való átlépéshez. De azon

átlépni nem lehet. Rajta megállni és visszanézni igen, de átlépni nem.

Mert mögötte nincs semmi.

Ezért a küszöbről visszafordul mindenki, aki átlépni nem tud. Mert a

kapuban az Őrzők állnak és ítéletük mértéke szerint szabják meg a

sorsot újra és újra mindaddig, míg a Lélek a küszöbre mer lépni és

azon megállni. Megízlelheti az Őrzők szerepét. És Őrzőként az lehet,

aki tudatosan álmodik.

http://i2.squidoocdn.com/resize/squidoo_images/590/draft_lens9097031module130402931photo_1288670542reincarnation-past-lives.

Megjelennek a küszöb álmok. Minden egyes lény életét végig álmodod.

Hogy amikor majd eléd áll és a bebocsátást és egyben a megbocsátást

kéri, lásd a kérését kiérlelte már, hogy helyedbe lépjen. Mert amikor

már Őr vagy, akkor kiválasztod az Őrödet, aki a küszöbre áll

helyedben, arccal visszafordul a álmok felé és akkor árnyékodat

elnyeli a tűz és akkor Ott vagy... Megérted a megérthetetlent.

Onnan visszatérni lehetetlen.

De van, aki a küszöbön állva bekukucskált egy résen. A rést csakis az

okozhatta, hogy a Lény szíve megszakadt. A Létezők közt a legnagyobb

merészség bepillantani a küszöbön túlra és onnan visszafordulni. Az

Ott látottakra emlékezni és a világba visszatérni az emlékezettel, a

legnagyobb merészség megismerni.

Aki Onnan visszatért, már nem tanít, nem okít, nem okul semmiből sem.

Csendes lépteiben káosz születik. Megszállottan az a vágy hajtja, hogy

lássa szívének szakadékából előörvénylő élet színeit, ágait. Mandalát

fest az élőkbe, hol fényt, hol árnyékot húz. Egymáshoz taszítva őröli

a lelkeket. Felébreszti mindben az egyéni Őrt és kéri, vezesse meg,

vezesse meg!

Ha nem jártál még ott...

Ha nem érezted még kegyelmét...

Ha nem azért vagy itt, hogy megvezess...

... akkor nem vagy Te senki más, csak az egyik álmom.

Érted?

Nevet, nevet az édes. Érti.

De csitt, Te zajongó kacagás! ...És csitt-csatt, kattan ezer lakat.

Bezárul a kapu. Az emlék visszatér a könnyel. Magamban őrzöm és

megálmodlak Téged.

Egyszer megtérünk Oda, mikor már nem leszünk emberek, de emberként

minden fordítva van bekötve, mert a koponya birodalmában minden

paradox. A vér ritmusán kúszik be a szívből az emlék, az érhálózaton

tódul be az agyba, és szül az idegek feszültségén képeket, hogy ha már

alszol, nem feled az árnyékod kilétét, Őröd figyel. Ezen képek,

emlékek, álmok, jelek. De nem Te álmodod a Boldogságot, hanem a

Boldogság álmodik Rólad. És amikor ezt megérted, akkor válik teljessé

az életed. És akkor lehetsz teljes ember, mikor hagyod magad a

káoszban elmerülni. Amíg megpróbálsz az örvényben megkapaszkodni és

magadat hiú képzetekkel bebetonozni, csak egy rongy vagy. Gyökeredet

újra és újra kitépi majd a vihar. Akkor tudsz emberként boldog lenni,

ha tudatodat az örvénylésbe veted meg. Akkor Égig érő lehetsz. És

akkor válsz Istenemberré, amikor a káoszban látod a mandala gyönyörű

táncát, ahogy sereg-forog a ritmus az élekben. Akkor Te már a

küszöbről visszatértél és ott Őrként beláttál a végtelenbe. Te Magad

vagy a Boldogság és álmodod ezt, itt.

Tomboló valóság

Az eddigi tovatűnő álmok helyébe kerülő realitás sok embert a végső elkeseredettség látszatába taszított. Világ szinten megfigyelhető, hogy mennyire valóságos szerepet tölt be az egyén életében létrejövő kataklizma, mely sorsát döntően befolyásolja.

Néha igazán megkérdezhetnénk magunktól, éberek vagyunk-e, avagy álmodunk ? Tudunk-e változtatni a ránk kiszabott sorson, hogy életünk teljesebb, önértékelésünk magabiztosabb lábakon álljon. A munka, vagy munkanélküliség mindig is hatással lesz ránk, ahogy a pénz is, s a környezet is.

A Való Világ megszűntével újra a való világban kell betöltenünk elfoglalt helyünket a létben, hol agresszíven, hol közönyösen szemlélve saját és másik embertársunk életét.

http://www.salernocruises.com/images/Pompei_Calchi.jpg

Ahogy a bulvársajtót olvasom, most egy nagy tendenciára lettem figyelmes, egy-mindenki elkezdte verni a feleségét, kettő-sokan szétmentek, még a megingathatatlannak hitt kapcsolatok is lezárultak figyelmeztetvén arra, hogy minden változó és a világ egy hatalmas megújulás küszöbén áll.

Már senki nem akar semmit, de mindenki akar valamit.

A Jerzy sem akar már prosti lenni.