Szegregáció – Azaz, hogyan szekálj jól

Talán, hiánypótló ez az írás, mert nem mindenki tud jól szegregálni. Manapság egyre ijesztőbb a trend. Az emberek toleránsabbak lettek, nem szemetelnek, óvják a jegesmedvéket, nem háborúznak, nem eszik meg egymás szívét és ami a legiszonyatosabb, kezd az emberiség befogadóvá válni.

Idővel, mindenki mindenkit elfogad. Kihal az elkülönítés, s ami a legfontosabb.....eltűnnek azok az emberek is, akiket valamilyen módon szekálni lehetne.

Egyen kormány, egyen vallás, egyen sokszínűség. Szabadság, egyenlőség, testvériesség ( ami ebben az esetben azt jelenti: szab-egy-egyen-testet).

Lassan elmúlnak azok az idők, amikor valakit is meglehetne bántani azért, amiben hisz, amiben dolgozik, vagy amilyen a kinézete. Lassan már nem tudok senkit se csúfolni a hatalmas fülei miatt, elvész a dagi gyerekek elleni hasipacsi az iskolákból és folytathatnám. Vannak bizonyos értékek, amit meg kell mentenünk.

http://imagestore1.blogger.hu/25_141549_530980_61ce232925da3a3978b7320a41ed88ff_1a1185_301.jpg

Mert most mi is zajlik tulajdonképpen? A szegregálókat elkezdték szegregálni. Vegzálják azon tisztességes és becsületes embereket, akik egóból és vagy hatalomvágyból fölé emelik magukat más csoportosulások felett, legyen az bármilyen okból is.

Hogy is kezdődött az egész? Talán a buszozással, tömegközlekedéssel. Az igazi szegregáció nem faji alapon történik. Az igazi szegregáció az, amikor nem szállhatok fel a buszra görkorival, a hátamon egy benzineskannával, miközben fagyit tartok a jobb kezemben, a bal segítségével meg épp slukkolom mélyen a cigimet.

De hogyan is tudnánk ezt a folyamatot visszafordítani? Sokat gondolkoztam ezen.

Talán a ma divatos, látványos flashmoboknak köszönhetően, lehetne tüntetni a Greenpeace ellen és a rengeteg olyan szegregáló szegregált szervezet ellen, ami szegregál engem, szegregálót.

Az óvodákban lehetne diavetítős előadásokat tartani, hogy mi a szép és mi a csúnya, s hogyha Pistikének hatalmas nagy krumpliorra van, azt szóvá kell tenni, mert így születnek a klikkek.

Így visszatekintve jó volt csúfoltnak és csúfolónak lenni egyaránt. Ezt nem szabad elfelejtenünk, ez a mi örökségünk. A szegregációnak fenn kell maradnia, még ha ezt sokan próbálják is elszegregálni.

Hallom a fejem felett a szárnyak susogását...

Pörögni kell, pörögni, s pörögni. Aztán néha egy kis pihenő, aztán lassabb pörgések, meg még lassabb pörgések, aztán végül eljön a pörgés vége is, de nem vég lesz, hanem irányváltás.
Ilyenkor bezárul a kör, az önmagába harapó kígyó, melyben én vagyok az egér, melyet emészt és formál a megtett út.

Közben ítélkezünk és ítéletet mondanak ki ránk. Helyek és emberek váltogatják magukat az életünk képzeletbeli képernyőjén, melyben sosincs adásszünet. Az adásszünet egyenlő a halállal és egy új kábeltelevíziós szolgáltatás határozatlan idejű bekötésével. Egy olyan csomagra szerződve, melyben nem tudjuk milyen csatornák szerepelnek, csak érzeteink, elképzeléseink vannak róla. De a szórakozás garantált lehet.

Aztán mások, sokan, vagy mindannyian szeretjük feszegetni a határokat, míg nem csapdába nem esünk és a képzeletileg meghúzott kör bezár, mint egy aranykalitka, hamis szabadsággal kecsegtetve. Ha ezt végül észre is vesszük, észrevétlenül felmentjük magunkat, könnyen belecsúszva.

Ezért kell folyamatos konfliktust teremteni a környezettel, hogy formálódjunk, de ne feszegessük önmagunkat. Nehéz különbséget tenni, és ez okozza a kihívást. Mert semmi és senki se közömbös, mert minden szembetűnően hat a másikra. Ezen mindennapi rituálék, események, cselekedetek és találkozások szükségesek az Elmének, hogy feloldódjon a Lélekben.

Vigyázni kell az így nyert erőkkel, mert az emberi történelem számtalanszor bebizonyította, hogy erő hatására eltűnhet az emberi jellem. Mert egy istennek nincsenek erkölcsi határai. Nem szabad elmenni a végletekig, mert rosszul járunk. Mint mikor egy kibuclakó füstifecske kibújik az odújából, körülnéz, a csőrére cseppen egy tétova csepp, visszabújik, úgy hogy közben behúzza a farkát, aztán egy lábbal nekirugaszkodik, de nem veszi észre hogy a másik lába beleakadt egy rozsdás szegbe. Így lezuhan, s át megy rajta egy betonkeverő...

Ébernek kell lenni, a változás sodrásától megformálva, szabadon, hogy választhassunk.

Ezek voltak a mai gondolataim mára. Legközelebb folytatom.

http://lcdtvakcio.info/wp-content/uploads/2010/05/cella_tv.jpg

Benjamin Franklin mottója

„Akik szabadságjogot adnak fel azért, hogy szusszanásnyi ideig biztonsághoz jussanak, nem érdemlik meg sem a szabadságot, sem pedig a biztonságot”

Gondolatom:

Minél jobban feladja magában az ember szabadság iránti igényét, annál inkább bezárkózik egy olyan ketrecbe, mely végül bábbá alakítja. Egy báb védtelen, nem szabad, hisz fel sem ismeri a lehetőségeit, és függ a környezetétől.

Főleg az embernek szól, nagyobb távlatból nézve az emberiségnek, bizonyos jogokat nem szabad feladni, mert az egyenlő az élet tagadásával, olyan, mintha önmagunkból adnánk fel egy darabot, egy hamis, ám de annál pusztítóbb illúzió eléréséért, ami csak ideig-óráig nyújt biztonságot.

http://www.concurringopinions.com/wp-content/uploads/2010/09/chain-gang1259960753.jpg