Mivel mi egy liberális civilizációban élünk, ezért szólnom kell az esélyegyenlőségről, egyrészt mert érintett vagyok a fogyatékosságommal, másrészt mert miért ne.
Nagyon örülök neki, hogy népszerű közéleti személyiségeinket, avagy celebjeinket kerekes székben, vakon és süketen láthatom nap mint nap. Felemelő érzés az, hogy nekik is lehetne olyan bajuk, mint sorstársaim tízezreinek. A valós élethelyzetben lévő bemutatott megváltozott testi körülményekkel rendelkező személyek sikere is csupán csepp a tengerben, a tényleges egzisztencia és közmorál, mely ma a világban, vagy az országban uralkodik korántsem modellezi le a valós helyzetet.
De ez más kérdés.
Azért próbálkoznak valljuk be. Hiszen parkoló igazolványt osztogatnak mindenkinek, és lerokkantságiztatnak olyanokat is, akik simán el tudnának még vezetni egy traktort is. Sajnos a tényleges rostából csak azok maradnak ki, akiknek valójában szükségük lenne tényleges támogatásra. De ha így is lenne, nem hiszem, hogy havi 30 ezer forintból örömlakomát ülne az a sérült, akinek van mondjuk két gyereke és egy munkanélküli párja.
Esélyegyenlőségi bemutatókat is sok helyen tartanak, legutóbb romáknak és testi fogyatékosoknak tartottak ilyet. Igen, egy gyermekbénulásban szenvedőnek nem szabad kirekesztőnek lennie, kezelni kell tudni az őt ért támadásokat.
Az a helyzet, hogy először poénnak fogtam fel ezt az egészet, hiszen esélyegyenlőség képzéseket igazából a nagy átlagnak kellene tartani. De...
A fórumokon barangolva sok helyen szidják sorstársaimat, hogy milyen könnyen juthatnak munkához, a munkaadók meg arra panaszkodnak, hogy súlyos büntetéseket kell fizetni az államnak, ha nem vesz fel minimum két vakot gépírni.
 |
| http://www.corbisimages.com/images/67/DCF5B561-BF38-4035-AD73-5F48F1A442EE/BE053903.jpg |
De én is találkoztam már a Debrecen-Budapest vonalon közlekedő gyorsvonaton két öregebb asszonnyal, akik polgárnak néztek ki, azaz nem nylon táska volt náluk, hanem bőr.
Az egyik elkezdte mondani, hogy milyen szörnyű ezt a transzplantáció, a sok beteg arra vár, hogy egy másik meghaljon, aztán nyugodtan éljen tovább. Ez rám inspirálóan hatott, ezért rögtön felébredtem és színleltem tovább az alvást. Majd a másik folytatta, hogy a fogyatékosokra is milyen sok pénzt költ az állam, meg feleslegesek a világra, le kellene őket dobni a Taigetoszról. A másik vénasszony erre azt mondta, ezért voltak olyan szépek a görögök, a szobrokról is ez tanúskodik. Istenem, remélem olvassák ezt a cikket, az nem egész görög honra volt jellemző, hanem csupán Spártára és ott is azért mert katona állam volt, melyet jó pár évszázados beltenyészet előzött meg. Mindegy.
A másik gondolatom az volt, amúgy, hogy előtte gyerekeikről beszéltek, mindkettőnek sikeres egzisztenciájú fiai és lányai voltak, ügyvédek, orvosok és más egyebek. Ha a két esélyegyenlőség ellenes nénike ilyen vehemensen kelt ki a sérültek ellen, akkor vajon gyermekeik milyen módon gondolkoznak ezekről. A háziorvosok, ügyvédek, művészek gondolkozók és még ki tudja kik. Nincsenek illúzióim. Engem is ledobnának, de én nem vagyok sunyi, leugranék magamtól is.
Nem baj, azért vannak rosszabb helyek is, ahol ennél is életellenesebben gondolkoznak. De nincs félnivalóm, mert amíg van egy anya is, aki sérültként is elfogadja gyermekét és képes önálló, teljes életre nevelni, addig nincs veszve semmi.
