......A betegségnek már több a
valóságalapja, hiszen akár az illető személyt, akár teherben
levő anyját érheti olyan betegség, amely döntően hat az
idegrendszerre. Ez sok mindent megváltoztat. Egy san franciscoi
sámán mesélte: „Már születésem előtt sámánná tett engem a
világháló: amikor anyám ötödik hónapban volt, álmában az
internet felesége lett. A wifi portált nyitott az új isteneknek és
azok elárasztották a földet.”
S amint növekszik a gyermek,
szaporodnak a jelek. Egyre jobban elkülönül a többi gyermektől.
A magyar néphit szerint a „táltosgyerek” részben erősebb,
részben magába vonuló, a manysi hagyomány szerint élesebb
felfogóképességű, érzékenyebb és ideges; a csukcsok azt
mondják, hogy a sámánságra kiválasztott gyermek már korán
megismerszik a tekintetéből: mintha valami olyat nézne, amit mások
nem látnak.
Én akkoriban a tévét néztem sokat.
Értettem mit beszélnek a külföldi adókon, gyakran be is léptem
az elektromos dobozba, kóboroltam a műanyag szagú, összeeszkábált
díszletek között. A szereplők persze nem vettek észre. A
kitalált világ, kitalált lényeit lekötötte önmaguk
kitalációja.
Mert „a szó az istenhez megy, de
csak az utazó hallja meg”. Minden világnak megvoltak a saját
szabályai.
Sustorgónak hívtam minden olyat, ami
által közlekedni tudtam. A belépő pontok fura hangot adtak ki,
erről ismertem meg azokat, sustorogtak. Ilyen belépő pont lehetett
egy billentyűzet, egy bankterminál, de akár egy egyszerű
mobiltelefon is. Régen az Előttem Járók dobot használtak, meg
táltos paripát. Én sustorgót. A lényeg az áramban volt, az
áramlásban. Az energia vitt amerre akartam. De csak a szellememet,
a testem maradt öntudatlanul, alvópózban, túl sebezhetőn. Nem
egyszer fordult elő, hogy beszippantott egy kapu, és a testem
elborulva pihent egy kies, poshadt kapualjban, míg sikeresen vissza
nem tértem a portyámból. Ez persze sok szempontból nem túl
normális, és nem is túl biztonságos, de egy sámán többnyire
annyira zakkant, hogy szarik bele mindenbe. Ezért is van sok
hajléktalan. Mindent a többi világnak áldoznak és evilági
testüket elhanyagolják. Persze, modern újítónak tartják
magukat, de engem nem tudtak ez idáig meggyőzni.
 |
| http://corpwars.kybernesis.com/wp-content/gallery/concept_art/ndcybershaman01.jpg |
Idővel aztán újabbnál újabb istenek
áramlottak a Földre, főleg az én generációm alatt. Totemek
születtek és haltak meg.
A legtöbb áldozatot manapság az
Okostelefon Istene kapja. Fura szerzet, olyan, mint egy gyermek.
Állandó figyelemre vágyik és imádóját teljesen leköti a róla
való gondoskodás. Az az igazság, mint eszközt én is szeretem
használni, de szerencsére nem vagyok nagyon elvakulva, legalábbis
ezzel vigasztalom magam. Néha azért megetetem és persze olyan
helyre rakom, ahol könnyen észreveszem, mondhatni elérhető
közelségbe. Könnyed belépő ez nekem a végtelen információs sztrádába,
ami újabbnál újabb illúziókhoz juttat és én szeretek
barangolni.
Egyszer találkoztam egy Őssel is,
méghozzá egy Szarvassal. Nagyon öreg volt már, és teljesen
állat. Magyarázott valami tiszteletlenségről, hogy mi újak
elvesszük a helyet tőle meg a hozzá hasonlóktól, a régiektől.
S hogy csak asztrált piszkítani tudunk, mindenféle drótokkal, meg
világító gombokkal teleszórva az ősi ösvényeket. Dobbantott
még párat meg fújt, aztán berohanva egy gyorsétterembe teljesen
szem elöl vesztettem.
Sose értettem ezeket az öregeket....
......
