A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óriás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óriás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 31., csütörtök

Énok evangéliuma - Az őrangyalok könyve


Ez a bejegyzés egy összefoglalása Qumránban megtalált etióp nyelven íródott énoki töredéknek, mely James H. Charlsworth által kerülhetett angol nyelven a magyar fordító Póli Pál elé, amelyet aztán én igyekeztem lerövidíteni, ami majd az alábbi sorokban is láthatóvá válik.

Az őrangyalok könyve

Énok, evangéliuma elején megáldja az igazakat és a kiválasztottakat, akik az eljövendő nagy nyomorúságban élni fognak. Ez korszakhoz nincs kötve, csak annyit állít, hogy a végítélet napján ő is jelen lesz, hogy tanúskodjon avagy felfedje az igazi ellenséget. Elmondása szerint különös kegyet kapott Istentől, látta őt a Mennyekben illetve közvetlen kapcsolatba kerülhetett angyalokkal, akik bepillantást engedtek neki a múltba és a távoli jövőbe egyaránt.

A próféta beszámolója szerint Isten seregeivel a Sínai hegyen jelenik meg, látványosan rettegésbe taszítva ezzel embert és a Földön élő őrangyalokat (esetleg bukott lényeket) egyaránt. Földrengések és vulkánkitörések kísérik eme jelenést, mert „a magasságok a mélybe szakadnak”. Az élő Isten tehát harcosként fog visszatérni, vigyázva a békésekre és kiválasztottakra.

Énok ezután a világmindenséget meghatározó rendről fejti ki nézeteit. A természet váltakozásáról és a föld helyes dolgairól számol be (biztos van ennek is valami szimbolikus jelentéstartalma, de igyekszem szárazan összefoglalni az olvasottakat). Főleg tehát az Isten által elrendelt dolgokról beszél, több versen keresztül, hogy az miként nyilvánul meg a világban. Az az ellen cselekvőket fedi majd meg az Úr haragja, azokat, akik pusztításban és utálatosságban lelték örömüket.

Az evangéliumban aztán egy éles váltás következik és az akkori időkről beszél:

Midőn az emberek lányai megsokasodtak, a mennyekben élő angyalok észrevették szépségüket és a Földre kívánkoztak. Egymás között megbeszélve elhatározásukat, vezérükhöz Shemjáza elé járultak, hogy esküt tegyenek, együtt szállnak alá a világba, és együtt viselik el az isteni büntetést tettükért. A közös átok ellenére tehát végigvitték tervüket, kétszázan alá szálltak az Ármon hegyének csúcsára.
A Földre érkezve feleséget vettek magukhoz, akiket megtanítottak a varászlatokra, bűvöletekre és a gyógynövények hatásaira. A nők teherbe estek és óriásokat nemzettek, félig ember félig angyali lényeket, akik mohóságuk miatt felélték a terméseket és konfrontálódtak az emberekkel. Olyannyira, hogy elkezdték az emberiséget táplálékként használni, konkrétan ették őket és minden akkori állatot és növényt, ami akkor a bolygón élt.
http://madamepickwickartblog.com/wp-content/uploads/2010/04/nephilim11-896x1024.jpg

Énok könyve ezután a különböző bukott angyalok feladatkörét és főbb alakjait mutatja be:

Azazel megtanítja a fegyverkészítést, a bányászatot és a fémek megmunkálását, a nőknek az ékszerek, a színek és más test és szemfestékek készítését. Tehát egyrészt őrült hadúr volt, másrészt ő hozta be divatot a köztudatba.
Shemjáza az elbájolást és a gyógynövények hatását, Ármáres a bájolás alóli feloldást, Barákjéel az asztrológiát, Kokábel a csillagászatot, Ázákéel az időjárás jeleit, Szerákiel a föld jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a Hold útját ismerteti meg az emberekkel.

Az írás szerint emberiség elég nyomorúságos állapotokban volt, a megmaradt túlélők az éghez fohászkodtak. Mikáel, Uriel, Gábriel és Rafael a megmaradt angyalok hatalmasságai Isten elé járultak, hogy tolmácsolják az emberiség kérését és beszámoltak a Földön lezajló dolgokról. Utasítást vártak és nem értették Isten be nem avatkozását a lenti dolgokban. De végül az Úr elküldte Urielt Noéhoz, hogy építsen bárkát, Rafaelnek azt parancsolta láncolja le Azazelt egy sivatagi barlangba, Gábrielt meg azzal a feladattal bízta meg, hogy pusztítsa el fél-angyalokat. Mikáelnek „csupán” már csak az volt a feladata, hogy leláncolja a többi bukott angyalt az utolsó ítéletig.
Isten ezután kinyilvánította azon igényét, hogy újra gyógyuljon be a Földet okozta sokkhatás és árassza el azt a béke.

Az evangélium további része Énok szerepét írja le. A leláncolt bukott angyalok kérték közbenjárását, hogy Isten bocsássa meg vétkeiket. Ez nem sikerült, de tolmácsként továbbra is működött a próféta az angyali börtönhely és a menny között. Itt számol be arról, hogy Isten nem engedte az óriások üdvözülését, és ezért testetlen szellemként kell bolyonganiuk az utolsó időkig pusztítva és kísértve az embert. Lényegében így jöttek létre a gonosz szellemek, démoni lények, mert az Úr úgy gondolta, aki a földön született szellemként, az maradjon is ott.

A próféta az írás többi részében a Menny részeit és a fenti angyalok rangját és feladatát írja le. Úgy gondolom ez nem fontos, de ha valakit érdekel, egy kis kutatómunka után rálelhet a világhálón.

Jó keresgélést, vagy szép napot, esetleg mindkettőt egyszerre.  

2011. január 9., vasárnap

Amikor Isten a szavával teremt




Ma néztem egy előadás sorozatot a teremtés elmélet híveiről a Youtube -on. A kreacionisták elvetik az evoluciós tanokat, szakítanak a darwini modellel és a Bibliát veszik alapul.

Nagyon érdekes gondolatokat feszeget ez a tézis. Szerintük a Földet és az azt körülvevő világegyetemet Isten 6 ezer éve teremtette, a szavával, azaz az Ige által. Mindezt 6 nap alatt, és a maga teljességében alkotta meg saját hasonlatosságára a férfit és nőt. Ekkoriban teremtette az angyalokat is, hogy szolgálják az embert.
Aki olvasta valaha az Ószövetséget, az valószínűleg tisztában van azzal, hogy mely napokon készítette el bolygónkat az Úr. Beszél az édeni állapotokról, mely a nagy Vízözön előtti földet határozta meg. A világ felosztása akkor teljesen más volt. A bolygó belsejében kiterjedt víztömeg helyezkedett el, a felszínen kiterjedt és sűrű növényzet testesítette meg a faunát.
A légréteg felett egy jégpáncél takarta be mindent, mely egyfajta pajzsként védelmezte a lakókat az űrből érkezett káros sugárzásoktól. Az űr a csillagok hazája volt, a másod menny, mely felett szintén vizek voltak, melyen az Isten trónolt.
Az akkori emberek a 3-4 méteres magasságot is elérték, a levegőben található nagyobb oxigén tartalom illetve a magasabb légnyomás okozta hatások miatt. Természetesen az állatok sem voltak parányiak, akkoriban nagyon sok dinoszaurusz élt a bolygón, de ma ismert állatfajokból is hatalmasabb jószágok boldogították az emberi nemet. Boldogították, mert az állatok és emberek békében éltek, nem falták fel egymást, hiszen akkor minden élőlény növényevő volt. Az oroszlán együtt legelt a marhával, a gyermekek vidáman fürödtek a krokodilokkal. Merész elképzelés, de az előadás sorozat sok tényt is felvonultatott.
Mivel Ádámot Isten teljes tudással ruházta fel és hosszú élettel, melyet utódai is örököltek hatalmas városokat, piramisokat építettek Isten tiszteletére. De aztán minden megváltozott, megjelent a halál, a düh és a gyűlölet, letaszított angyali lények szennyezték be a földet, ezért Elohim szavára a vizek megmozdultak.
A Vízözön során a Földet körülvevő jégréteg megolvadt és a bolygó belsejében lévő hatalmas víztömeg feltört a felszínre, ez okozta az egész emberiség kipusztulását. Csak Noé és családja élte túl, kiknek utódai fokozatosan vesztették el régi dicsőségüket, fokozatosan csökkent éveik száma, a magasságuk és tudások mely az ősöket legfőképp jellemezte. Megjelent a húsevés, és minden egyéb dolog, amely a mai társadalmakban jelen van.
Igen, ez is egy youtube-os videó mint a többi, de azért sok érdekes dolgot állított.
Szembeszállt az asztrofizikával, az evolúciós elmélettel, a rádiókarbonos és szénizotópos vizsgálat eredményeivel. Elég sok bizonyítékot felhozott, mely sok mindent megkérdőjelezett bennem, lényegében arra gondoltam ha már mesébe hiszek, miért ne higgyek abba a mesébe mely szívemhez közel áll. Egy ma élő átlagos keresztény ember szimbólumok gyűjteményeként tekint a Bibliára, mely inkább utat mutat számára semmint hogy azt teljesen szó szerint vegye. De pont ez a hihetetlen a radikális kreacionizmusban, a Szentírást teljesen reálisan veszi figyelembe, az ott leírtakra próbál választ keresni és ez alapján cáfolja meg a mai tudományos eredményeket, mely valljuk be őszintén nem sok mindent tettek az asztalra. A bolygónkon káosz van és kilátástalanság, melyen nemhogy javít, hanem egyenes ront egy-egy új eredmény.
http://www.wga.hu/art/g/ghiberti/paradiso/3creatio.jpg

Tulajdonképpen elég sok csontvázat és tárgyi dokumentumot felvonultatott műsora során. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezeket a videósorozatokat, nem veszít vele semmit. Engem is lenyűgözött az előadásmód.
A kreacionisták is éppen annyi izgalmas állítást vonultatnak fel, mint az evolucionisták. Érdekes harc ez.
Sok mindent nem írtam le, nem is lehetne, de aki jobban utána akar járni a témának, az használja a Google-t. Ízelítőnek az alábbi linket ajánlanám, jó kezdésnek.